A Papp válaszol!

A Papp válaszol – exek levelei, imádat, póker

Három újabb kérdéssel folytatódik A Papp válaszol sorozatunk, amely során Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa válaszol a kérdéseitekre! Ezúttal az exek levelei, az “imádom” szó használata, valamint a póker kerül terítékre! 

Bogi (Budapest)

A régebbi párkapcsolatokból származó levelekkel kapcsolatban hogyan érdemes eljárni, mi az, ami használ? Ha nem mutatom meg, akkor titkolózom a párom előtt valami olyanról, ami igenis részem, hozzám tartozik (tapasztalataim egy régebbi kapcsolatomban), amiről alapvetően azt gondolom, nem lenne jó. A másik oldalon az az érv áll, hogy a volt barátommal szemben nem tudom mennyire lenne fair.

Alapvetően nem tudom, milyen jellegű „titokról” van szó, differenciáljunk: komoly kapcsolatban súlyos dologról nem lehet titkolózni egymás előtt (ha van egy nagyon súlyos betegségem, van egy gyerekem valahol…). Minél komolyabb a kapcsolat, annál inkább nem lehet komoly titkunk egymás előtt.

A házasságban teljesen átadjuk önmagunkat és teljesen fogadjuk a másikat, egyenesen hazugság lenne, ha súlyos dologban megtévesztenénk egymást, akár érvénytelenné is teheti a házasságot. A párkapcsolat mélyülése folyamán úgy őszinte, ha feltárjuk intim titkainkat is, de mindig megtartva a fokozatosság elvét. Az igazságra ugyanis képesnek is kell lenni, azaz a páromnak képesnek kell lennie, hogy befogadja a teljesebb igazságot rólam. Minél jobban szeretjük egymást, minél több pozitív élményünk van, minél több szálon kötődünk egymáshoz, annál teherbíróbb lesz a kapcsolat a nehéz titkokra is. Nem szabad azonban az első randik alatt ráönteni az egész múltamat a másikra, talán el is szaladna szegény, mert nincsenek összetartó szálak. Sem magamról, sem a családomról, sem intim titkaimról nem kell gyorsan mindent feltárni: még Isten is szemérmesen tárja fel titkait, gyöngyeit nem szórja sertések elé – egyre mélyebben azoknak enged bepillantást a fátyol mögé, akik jegyesi szerelemmel, apostoli barátsággal közelítenek Hozzá.

Más kérdés, ha ezek a levelek, kisebb tárgyak csak emlékek. Amennyiben nem érintik lényegében a kapcsolatot, akkor nem is kell terhelni vele. Vannak szép emlékeink diákszerelemeinkről, remélhetőleg mindegyik gazdagított a nagy Ő felé, de most már első a nagy Ő. Fontosnak tartom, hogy ezek a levelek, kis tárgyak ne legyenek szem előtt: ha szem előtt vannak (az én és a párom szemei előtt), akkor a gondolatvilágban is jelen vannak. Kinek jó az, ha minden korábbi plüssfigura, levél „hatótávolságban” van? Ha túlságosan édesgeted őket, sokat emlékezel rájuk, összehasonlítod a házastársad velük („bezzeg, ha Hufnágel Pistihez mentem volna…”), ha robbanóelegyet jelent a titkolózásod a párod felé, akkor itt súlyosabb dologról van szó. Nagyon őszintének kell lenned magadhoz, hogy ezek csak puszta emlékek, melyeknek a múltban a helyük, vagy a múltat elevenen felidéző emlékek, melyeket nem tudsz a jelenben elengedni.

Én azt mondom: ezeket jól megszűrve be kell dobozolni, hogy majd 50 év múlva te könnyes szemmel, unokáid meg kuncogva olvassák.

Jól tudjuk, a szívünknek nagyon édes minden szerelmes emlék. Én mélyen hiszem: ha a történelemben „létre”-jött valakik között az igaz szeretet, akkor annak „léte” örök, még ha az a diákszerelem rövid ideig tartott is. Nem kell azokat semminek tartani, de nem is kell édesgetni. Bizalommal a nagy Isten beteljesítésére kell bíznunk minden elkezdett, de be nem fejezett szerelmünket: valahogy majd Ő beteljesíti olyan módon, amit emberi értelem, szűk szív, evilági fantázia el sem tud képzelni. Nem „elengedni” kell ezeket a semmi űrébe, de nem is édesgetni, hanem „átengedni”.


Szabina (Atkár)

Kiskoromban sokat hallottam, hogy “imádni csak Istent lehet”, én nem is használom az imádni szót még a saját gyerekeimre sem. Vét az első parancs ellen aki használja akár személyekre, akár tárgyakra? Illetve vét a második parancs ellen az, aki sokat használja az Istenem! Jézusom!… felkiáltásokat? Vagy ezek megengedettek?

Az én egyik legnagyobb keresztesháborúm, hogy legyen sokkal több tisztelet Istenünk felé. Túl sok a bratyizás az imádság közben, a könnyelmű beszéd a mindennapokban, a hiszti a kereszt alatt, a dzsinn-szemléletű követelés, a giccses jámborság. A nagy Isten csodálatos pedagógiával közel hajol az emberhez: gyöngéd érzelmeket kiváltó csecsemő lesz, aztán faggatható felnőtt, apostoli barát, irgalmas mester, majd a Tamásoknak sebeit mutogató Feltámadott. Ez a kenózisa, leszállása, barátkozása azonban pedagógia, az a cél, hogy felemeljen minket. Nem akarja, hogy élethossziglan csecsemő szinten gőgicséljünk, kamasz szinten bratyizzunk, hanem leszállva hozzánk önmagához akar felemelni. Szent Atanáz magvas mondását úgy mondanánk magyartalanul: „Isten leemberül, hogy az ember felistenüljön”. Természetesen ma is állandóan hangoztatjuk, hogy Isten kedvesen közeledik, barátságot akar, ne féljen tőle senki – a hitet tudnunk kell vonzón felmutatni a keresők felé, maga Isten is így akarta. Azonban valamikor meg kellene rendülnünk. Valamikor legyen már elég!

Tudod te, kivel állsz, kivel állhatsz szóba? Az univerzum és az egész emberiség történetének Ura, abszolút Lét, örökké ragyogó Világosság. Az irdatlan csillagos ég alatt mindig arra gondolok: amilyen elképesztő Isten „nagysága”, azzal arányos a jósága, szépsége, szentsége is. S ha már akár arasznyit is léptünk előbbre a Kifürkészhetetlen látásában, akkor nem szabad engedni visszaesni a színvonalat. Azonban, ha a szív és az intelligencia eljutott egy szintre, akkor a beszédmódnak, a gesztusoknak, a hozzáállásnak követnie kell azt.

A könnyelmű beszéd sohasem okoz elmélyült vallást, és nem is jele annak.

Igenis határozottabban ki kell iktatnunk a negédes beszédet, komolyabban kell vennünk az „imádom”, „Jézusom” szavak használatát. Klaus Demmer, német morálteológus úgy mondja: „Ki, mint beszél a másikkal, úgy is él vele.” A beszédmód és az életmód nem két világ, egymást erősítik spirálisan felfelé, ill. gyöngítik spirálisan lefelé. Van úgy, hogy ezt a belső tiszteletet nehéz megidézni, s akkor jó dolog tiszteletteljes beszéddel engedni előjönni: kezdjen el az ember tisztelettel imádkozni, tisztelettel állni, elhessegetni a gagyi szintet, s majd megjön a tiszteletteljes benső érzület is.

Aki akar jó nehezet olvasni (könnyűt nem érdemes), olvasson bele Eckhart mester prédikációiba. Nem kell mindent érteni tőle (ő maga sem ért mindent a Misztériumból), de a soraiban egy csodálatos emelkedés érezhető, ami utána akár napokig meghatározza az imádságunkat, a Liturgián való részvételünket. Eckhartot nem Isten egyes „tulajdonságai” érdeklik, hanem a legfontosabb tulajdonsága, a léte. Oda akar emelni, ahol a létünkkel is imádkozunk.


Emma (Erdély)

Mi a véleménye a pókerezésről? Mennyire szerencsejáték, mennyire keresztény dolog, tudniillik pénzért játsszák?

A játék fontos az ember életében: egyszerre ki is kapcsol a „való világból”, egyszerre fel is készít rá. A gyermekkori játékok felkészítenek a csapatban való gondolkodásra, az együttműködésre és versenyre, a siker és a kudarc jó megélésére, megélezi erősségeinket, kideríti gyöngeségeinket. Az a jó játék, aminek van köze a „való világhoz”, tényleg felkészít rá (társasjáték, csapatsport, logikai játékok), de semmi esetre sem nevezném jó „játéknak” pl. a szimulációs lövöldözést. A póker is lehet jó játék, amennyiben vonatkoztatjuk az életre: nem mi választjuk, hanem kapunk valamilyen lapot, s jó stratégiával ezzel kell nyerni. Az életben kapunk sok mindent (genetikát, családi hátteret, történelmi helyzetet), s innen indulva kell nyerni: fölépíteni egy jó életet. A pókerben van alázat és verseny, kemény stratégia és érzelmi kiélezettség, aktív akarás és passzív elengedés is. Lehet jó játék, ha játék.

A felnőttek életében is megvan a helye a játéknak: szelep, kikapcsolás, öröm. A túl komoly és fontoskodó életünkben kell lennie szabad perceknek, kiengedésnek, felhőtlen játéknak, nagy nevetéseknek. Az élet nem csak nagy orosz dráma. Meg is látszik a felnőttek életén, ha nincs jelen a játék az életükben, olykor pont a bűnben keresnek valami „kiszakadást, örömet, izgalmat”.

Morálisan mikor jelenthet gondot a póker? Egyrészt, ha a megélhetést erre teszik fel.

Nagyvárosi legenda, hogy ebből milyen sokan megélnek, nem kell elhinnünk.

Pszichológiailag akkor veszélyes a póker, ha a szebb jövőt, a megélhetést csak erre tesszük fel. Ez a függés. A függő ember személyiségszerkezete görcsösen ragaszkodik valamihez, fantáziál annak meseszerű sikerén, hisz a mindent megoldó hatásán. Ezért ragaszkodik a szerencsejátékhoz, majd az italhoz… Ha kialakul ez a személyiségszerkezet, akkor is függő marad, ha váltogatja is a függősége tárgyát. Egy baráti körben igenis figyelnünk kell egymásra, hogy vajon kiben erősítjük az ilyen személyiségszerkezetet, ki nem tud „csak” játszani, ki nem a rendes úton építgeti a jövőjét. Van egy társfelelősségünk egymásért. A keresztények Istene nem függésre és szerencsejátékra teremtett minket, hanem értékteremtű, szorgos munkára – és mellette játékra. A jövőhöz vezető rendes út a tanulás, a szorgalom, munka, nem mesés út.

Bármennyire is szeretnék bizonyos pókerjátékosok „tudománynak” nevezni a pókert, minden hatályos törvény szerint szerencsejátéknak kell tekinteni, hiszen pl. a sakktól eltérően itt a szerencsének komoly szerepe van. Nem igaz, hogy csak a játékos szisztémáján és logikáján múlik nyeremény, a szerencsének tagadhatatlanul van jelentősége. Minden pénzért játszott szerencsejáték azonban igényel hatósági felügyeletet, hiszen szerencsétlen emberek fizetését könnyen ki lehetne csalni, nagy pénzek köré könnyen szerveződne bűnözés. Így tudni kell, hogy a pénznyereményért szervezett póker engedélyköteles. Tehát annyira mégsem játék, ha pénz van benne.

Keresztényként azt mondjuk: a játék az maradjon játék. Nem lehet kifogásunk, ha babszemekkel licitálnak, ha tényleg baráti együttlétről szól, ha rendes pénzkereső foglalkozás mellett kisebb pénzben (legálisan) játsszák. A személyes véleményem azonban az, hogy játék és játék között van különbség: mit engedek hatni a lelkemre? Nem mindegy, hogy a játék célja a közös gól vagy sok pénz. Krisztus sokszor óv a mammontól, én nem tartom igazán jó játéknak, ha a mammon lebeg a szemeink előtt nyereményként, „játékból”.


Újra megvásárolható “A Papp válaszol” könyvünk, a részletekért kattints ide.
Téged is arra biztatunk, hogy bátran és nyitott szívvel tedd fel kérdésedet!

hirdetés

1 Komment

  • Válasz Németh Rezső 2020. 01. 20. 22:38

    Egyszer azt prédikálta a mi papunk a mammon szó azonos eredetű az ammen szóval . Ámen , úgy legyen= akarom ezt. Mammon= akarás . Nyerni akarás. Aki meg akarja nyerni életét elveszti azt. Jézus kersztje az ő veresége? Nem ! “Ne úgy legyen ahogy én akarom, hanem ahogy te” monta velünk, értünk, helyettünk. Legyen meg az Atya akarata akkor a gyermek is nyertes.