Egy tiroli falucska pásztorjáték-egyesületének 100 éves fennállása alkalmából tartott prédikációt osztottak meg a győri bencések. Találó és leleményes módon fogalmazza meg azt a veszélyt, hogy a mi betlehemeink is lehetnek üresek, még ha gyönyörűen díszítettek is.
“Kedves Hívek!
Nagy ünnepeteken ezt a beszédet egy különös karácsonyi történettel szeretném bevezetni.
A bregenzi erdőben történt azon csodálatos parasztházak egyikében, melyekben szerencsém volt vendégeskedni. Karácsony tájékán jártunk, és a barátságos szobában a karácsonyfa mellett állt egy nagy jászol. Minden ünnepi meghittséget sugárzott.
A házban volt egy termetes macska is, amelyik szerette a meleget, és mindig finom pihenőhelyeket keresett magának, mint a macskák általában. Este sikerült neki abba a szobába is besurrannia, amelyet tulajdonképpen nem az ő éjszakai szállásának szántak. Egy különösen kényelmes alvóhely után kutatva rátalált a betlehemi istállóra. Rövid úton kipakolta a szent családot, egy mellettük álló angyalt, valamint az ökröt és szamarat, és kényelmesen összegömbölyödött a szent helyen.
Reggel a szobába lépve lelepleződött a galádság. Az istállóból a lusta kandúr hunyorgott kifelé, miközben az angyalok bájos pofikával tartották a szalagot fölötte: „Dicsőség a magasságban Istennek”. Ők ugyanis nem követték kellő gyorsasággal az eseményeket, a lábuknál történt lényegi változást.
A macskát természetesen kikergették, a karácsony hátralévő idejére könyörtelenül kitiltották a szobából. Ezen az egyszeri, különös „betlehemezésen” pedig még sokat nevettünk.
Ha azonban jobban belegondolunk a történetbe, mégiscsak érdemes egy kicsit elidőzni nála, mégpedig most, ennek az ünnepnek a kapcsán is. Hiszen a jászolt, a betlehemet ünnepelitek, ennek a szokásnak a szépségét és belső értékét, amely oly mélyen gyökerezik a tiroli népben.
A kérdés azonban az, vajon nem surranhatnak-e be titkon a mi betlehemeinkbe is kövér macskák, akik kirámolják mindazt, ami szent, és aztán szépen elterpeszkednek középen…
Az a kérdés, vajon nem válnak-e a mi betlehemeink is – amelyek tulajdonképpen sokat jelentenek nekünk -, a macskák áldozatává.
Nézzük hát meg közelebbről a macskákat, akik végigosonnak falvainkon és lakásainkban, és a betlehemi istállóból ki akarják túrni minden csodák legnagyobbikát, hogy maguk kényelmesen elterpeszkedjenek a közepén.
Az egyik ilyen szelíden doromboló példány, amelyik néhány házba beoson:
a vallási felületesség.
Még tartja magát néhány megfakult hagyomány, egy és más fennmaradt szokással -, de mindezt tulajdonképpen nem vesszük komolyan. A hit lényegéből nem sok marad meg. Felállítjuk a betlehemet, mert az az ünnephez tartozik, akárcsak az ünnepi kávéskészlet vagy a karácsonyfadíszek. A betlehem a jászollal nem más, csak az évszaknak megfelelő dekoráció. Ha ránéz az ember, egyáltalán nem jut az eszébe, hogy a szívének valamely eldugott sarkában hála támadjon, hogy Isten milyen jó hozzánk. Így aztán a jászolt a macska bitorolja…
Egy másik macskatípus lenne a mogorva, a rosszkedvű, amelyiket ha megsimogatjuk, attól tartunk, megkarmol. Ez a macska az állandó veszekedés, a családi perpatvar, a növekvő elidegenülés,
a békétlenség.
Ha a házban gyűlölség és civódás uralkodik, a glóriás angyalok, akik heteken keresztül, az egész karácsonyi idő alatt tartják a transzparenst a „Békesség a Földön a jóakaratú embereknek” felirattal, olyan frusztráltak lesznek, mint egy atomellenes tüntetés résztvevői Csernobilban.
Mert a házban a legszebb betlehemi fény a békesség, az egymásra figyelés, a kölcsönös jóindulat.
Egy másik macskatípustól még inkább óvnék mindenkit! Kövér és öntudatos, és korunk előszeretettel tenyészti a fajtáját. Könnyen befészkeli magát a lelkünkbe, pedig ott tulajdonképpen a legnagyobbnak és legszentebbnek lenne csak helye. Ez a kandúr szimbolizálja
a jóléti gondolkodást,
az „egyre többet akarok szerezni” – mentalitást, azt hogy minden gondolatunk az anyagiak körül forog. Ez a macskafajta aztán teljesen kiüríti a betlehemet. Akkor aztán a drága öreg barokk betlehem nem más többé, mint státusszimbólum és pénzköltési alkalom, és százszor értékesebb az a betlehem, amit a kis első osztályos papírból maga készít. Abban egyáltalán nincs helye a nagy kövér macskának. A jóllakottság és falánkság eme képviselőjét szigorúan ki kell tiltanunk a szobából. A betlehem ugyanis nem a birtoklás, hanem az ajándékozás szimbóluma. Karácsonykor az ég ajándékozza magát a földnek, míg a pásztorok és a három királyok a föld ajándékát viszik a mennynek.
Valószínűleg akadna még néhány macskafajta, amelyikre ügyelnünk kellene, de most maradjunk csak ennyinél. Ma, a százéves betlehemes egyesület örömteli ünnepén itt a faluban határozzuk el szilárdan, hogy vigyázunk, nehogy a mi szép és híres betlehemeink a „macskák betlehemeivé” váljanak.”
Fotó: Evangélikus Nevelés
Forrás: bencesgyor.hu
hirdetés
2 hozzászólás
Drága macska.
Az emberiség két nagy részre osztható: azokra, akik szeretik a macskákat és a hátrányos helyzetűekre.
/ Francesco Petrarca /