Programajánló

Új Teremtés Konferencia Budapesten

Jövőre március 13-15. között rendezik az Új Teremtés Konferenciát Budapesten, amelyre a szervezők várnak mindenkit, aki még keresi Istent, de azokat is, akik már megtalálták Őt, azonban mégis valami ürességet éreznek.

Idén nyár elején a Margitszigeten tartott, Csehországból, Szlovákiából, Ukrajnából, Oroszországból, Izraelből és Magyarországról érkező több mint 100 keresztény, valamint messiási zsidó testvér részvételével zajlott 72 órás dicsőítést követően magyar keresztény vállalkozók által megálmodva az ÉrMe Hálózattal összefogásban és a Jóisten kegyelméből megszületett az Új Teremtés Konferencia gondolata. Elhívásunk kis létszámú (500-600 fős), de nagyon erőteljes, minőségi Konferencia megrendezésére szólt. 

Mindezek eredményeként a közreműködők 2020. március 13-15. között Budapesten, az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központba nagy szeretettel hívnak és várnak minden kedves érdeklődőt egy igazán különleges Konferenciára!

KINEK SZÓL EZ A KONFERENCIA? 

Részben azoknak szól, akik még keresik az igazi Életet, Jézust, Istent, akik nem teljesek, mert érzik, hogy éhezik és szomjazzák az Igazságot, a Boldogságot, a Szeretetet. Azoknak, akiknek szívében egy „Isten alakú űr tátong”, de már sejtik, hogy az élet egy csoda, a létezés minden pillanata egy ajándék, és szeretnének a továbbiakban Isten jelenlétében élni, minden nap Isten közvetlen szeretetét érezni. Azoknak is szól, akik hisznek Istenben, és hallottak Jézusról, de még nem ismerik őt, azonban szívesen találkoznának vele, illetve azoknak, akiket testi vagy lelki betegség gyötör és tudják, a Mi Istenünk Gyógyító Isten.

hirdetés

A Konferenciára hívják a szervezők azokat is, akik úgy érzik, hogy már megtértek, vagy nyilvánvalónak gondolják, hogy „hívők”, de valahogyan mégis üresnek találják az életüket. Akik úgy érzik, a hitük nem élő és nem személyes, de folyamatosan óhajtják és keresik az Úr jelenlétét, és azokat is, akik szeretnék érezni Jézus valódi közelségét, szeretetét. Akiknek nem elég csak a hétvégi templomba járás 1 órája, hanem igazi tanítványokká akarnak válni, folyamatosan szeretnének tanulni, fejlődni. Akik Jézus meghívása szerint valóban tanítványaivá tesznek minden nemzetet, akik érzik, tudják, hogy elközelgett az Új Teremtés: Isten országa közöttünk van. A cél már nem “csak egy nap”, a megtérés napja, hanem Jézus követése az év minden egyes napján.

A konferencia egyik fő mottója: „TANÍTVÁNNYÁ TENNI ÉS TANÍTVÁNYNAK LENNI.”

A konferencia azok számára is áldott időtöltést ígér, akik szerint a lényeg, a KÖZÖS NEVEZŐ: JÉZUS. A Konferencia szervezői elhívást kaptak arra, hogy felekezettől függetlenül meghívjanak mindenkit, de senkit sem kívánnak elvonni a saját közösségétől. Ez a Konferencia egy egyedülálló szándék arra, hogy egymástól távol álló szellemiségek is közösen, egymás kezét fogva, egy körbe álljanak és csak egyvalakire tekintsenek: Jézusra.

„Mindenki együtt, EGY MINDENÜTT.”

A három napos konferencia minden egyes napján különösen népszerű, nemzetközi előadókkal, illetve a hazai keresztény élet ismert szereplőivel találkozhatunk. Az előadások mellett közbenjárás, ima és dicsőítés is kiteljesíti a programot.

A Konferenciára készülve 2019. december 11-én a szervezők Új Teremtés Konferencia Imaestet tartanak Budapesten, a Rézkígyó Kávézóban, ahol előadás, interaktív és személyes kötetlen beszélgetés mellett közös dicsőítés és ima is lesz, érdemes tehát oda is ellátogatni. A decemberi imaest célja, hogy elkezdjük a közös imát és közbenjárást ezért a valóban áldottnak ígérkező együttlétért!


A konferencia előadói, dicsőítői és szervezői várnak mindenkit szeretettel 2020. március 13-15. az Új Teremtés Konferencián!

Jegyek jelenleg kedvezményesen kaphatók, ezenkívül lehetőség van egyedi kedvezmények igénybevételére is, a konferenciáról bővebb információk a www.ujteremteskonferencia.hu oldalon, az info@ujteremteskonferencia.hu email címen, és a +3620 7777 312 telefon számon érhetők el.

 

(Támogatott tartalom)

Még nem érkezett hozzászólás