2019. 10. 15.

A katolikus egyház beleszólást akar a Notre-Dame felújításába és újjáépítésébe

A párizsi katolikus egyházmegye illetékese kedden arra figyelmeztetett, hogy az egyház semmilyen olyan változtatást nem akar a tűzvész után újjáépülő Notre-Dame-székesegyházon, amely nem a beleegyezésével készül – számolt be róla az MTI.

Bár a francia törvények szerint a székesegyház az állam tulajdona, de az egyház használja vallási célokra. A Notre-Dame-ban idén április 15-én keletkezett tűz, amely elpusztította a huszártornyot és a gerendázatot. Emmanuel Macron francia elnök korábban arról beszélt, hogy a katedrálist öt év alatt akarják helyreállítani, és ehhez nemzetközi pályázatot hirdetnek, amelyben azt is vizsgálják, hogy a székesegyház tűzben megsemmisült tornyát kortárs építészeti megoldással helyettesítsék.

Franck Riester kulturális miniszter egy másik sajtóértekezleten arra tett ígéretet, hogy az egyháznak és a városi hatóságoknak is lesz beleszólása a felújításba, bár a végső szót a tulajdonos, az állam mondja majd ki.

A miniszter elmondása szerint egy ilyen jelentős épület esetében, amelynek ilyen fontos vallási szerepe van, meg kell hallgatni az érdekelt feleket. A hivatalos felhasználónak pedig van szava ebben, méghozzá alapvető beleszólása – tette hozzá.

Riester jelezte, hogy a restaurálással kapcsolatos döntéshozatali folyamatban építészeti pályázat vagy ahogy fogalmazott, „ötletek versengése” is helyet kaphat. De mint fogalmazott:

hirdetés

„a minőség fontosabb, mint a sebesség”, ezért az Emmanuel Macron által tett ígéretet, miszerint öt éven belül felújítják az épületet, csupán „egy ambíciónak” tartotta.

Riester a székesegyház felújítási munkálataival kapcsolatban arról számolt be, hogy a következő hetekben azt a tönkrement, részben megolvadt állványzatot távolítják el, amelyet a tűz előtt a tervezett felújítási munkák miatt építettek a toronyhoz. Ez a „nagyon összetett munka” négy-hat hónapot vesz majd igénybe – tette hozzá.

A székesegyház fő falai biztosan állnak, de a mennyezet néhány kőboltozata még veszélyben van, és meg kell tisztítani a törmeléktől. A miniszter hangsúlyozta, hogy az eddig elvégzett munka dacára a Notre-Dame még mindig nincs teljes biztonságban.

A miniszter azt is bejelentette, hogy mindeddig 922 millió eurós (306 milliárd forintos) felajánlás érkezett a székesegyház helyreállítására, s ebből eddig már 104 millió eurót (35 milliárd forintot) ki is fizettek.

A Notre-Dame a 12-14. században épült, de a 93 méter magas huszártornya, amely a tűzben megsemmisült, a 19. századi restaurátor, Eugene Viollet le Duc tervei nyomán készült.

Forrás: MTI / euronews.com

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás