Van-e a labdarúgásnak közösségépítő ereje? Volt-e már az életedben olyan, amikor kilátástalannak láttad a céljaidat, később mégis elérted azokat? Elsőre kicsit távolnak tűnő gondolatok, de próbáltam kicsit közelebb hozni őket…
Előfordul, amikor úgy érzem, hogy semmi nem sikerül. Amikor mindent megtettem, de mégsem látom az eredményét az erőfeszítéseimnek. De olyan is előfordult már életemben, amikor úgy éreztem, kilátástalan a helyzetem, de egy csoda folytán mégis pozitívan jöttem ki az adott szituációból. Ez a csoda nevesítve, Istent jelenti számomra. Persze sokan vannak, akik nem feltétlenül hisznek az Ő jelenlétében és az Ő munkálkodásában, de én már annyiszor átéltem végtelen kegyelmét, amellyel segített, hogy tudom, az Ő keze van a sikerben is.
Ez a gondolatsor a magyar-szlovák Európa-bajnoki selejtező kapcsán jutott most eszembe, mert a magyar válogatott helyzete is elsőnek talán kicsit reménytelennek tűnik a vereség után, pedig az elmúlt estén tudásuk legjavát nyújtották a fiúk a pályán. Biztos sokan szeretitek a futballt és sokatokat nem érdekel az, amikor 22 játékos üldöz egy labdát. Mégis, a labdarúgásnak a világon, de itt Magyarországon is van egy közöségépítő ereje. Éppen a magyar-szlovák meccs előtt készítettem egy interjút egy görögkatolikus atyával – akivel hamarosan hosszabb beszélgetést olvashattok itt a 777-en – és ő mondta, hogy a labdarúgásnak valóban közösségösszetartó szerepe van, amit a saját életünkbe is jó lenne átvenni. Természetesen csak a jó oldalát nézve, amikor közösen, egy csapatnak szurkolunk és nem azt, amikor az ellenfelet szidjuk. Tehát, amikor például közösen Istent dicsőítjük.
Egyik oldalról persze legyinthetünk, hogy ez csak foci… De soha nem fogom elfelejteni, azt, amikor 2016-ban az Európa-bajnokság idején ismeretlen emberek köszöntek és kiabálták oda az utcán, hogy „Hajrá magyarok!” vagy „Ria-Ria-Hungária!”, amikor látták a magyar zászlót a kocsi ablakában. Apróság, mégis összehozta az embereket. Most a szlovák meccsen elszenvedett vereséggel kicsit távolabb került a csapat a céltól, hogy kijusson a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra, pedig mindent megtett a cél érdekében a hétfői meccsen. Ilyenkor kerül előtérbe a hit, hogy a játékosok hisznek-e a célban, mint amikor én hiszek-e abban, hogy ha többszöri nekifutásra sem érem el a célomat, sokadszorra mégis sikerülni fog.
A saját életemben utólag már képes vagyok Isten humorának értelmezni azt, amikor nem sikerülnek elsőre a céljaim,
de aztán az Ő segítségével mégis összejön. Próbára tesz, de attól az én személyiségem is megerősödik. Egyszerű szurkolóként abban bízok, hogy válogatottunk is megerősödik egy ilyen vereségtől, mert bár a magyar ember a sztereotípiák szerint szereti mindenben a rosszat látni, de ez talán csak azért van, mert annyira vágyunk a boldogságra és sikerélményre, amire történelmünk során sokszor nem volt lehetőségünk.
Úgyhogy a szurkolás közösségépítő hatásával együtt én is bízok abban, hogy újra átélhetjük Isten segítségével azt a boldogságot, amikor egy közösségként örülhetünk valaminek. Hiszen „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!”
Hortobágyi Tibor
Kép: MTI / Illyés Tibor
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás