2019. 08. 30.

Papkaland – Reverendában a Budapest Parkban!

Felkerült hivatalos Youtube-csatornánkra a Papkaland második évadának első része, amelyben Bese Gergő atya két gimnazistával a Budapest Parkba látogatott el!

Ahogyan azt már korábban bejelentettük, folytatódik a Papkaland, amely jelentős változásokon ment keresztül: egyrészt a Görögkatolikus Médiaközpont profi csapatával együtt készítettük el a legújabb részünket, másrészt Bese Gergő atyát „kimozdítottuk” autójából – egy rész erejéig mindenképpen. 

Gergő atyát két tanítványa, Petra és Dominik hívta el Molnár Ferenc Caramel koncertjére: a szórakozás előtt azonban tabuk nélkül beszélgettek őket foglalkoztató kérdésekről. Fontosnak tartottuk, hogy kilépjünk a saját, bennünket is körülvevő burokból, hogy ne csak hívő fiatalokat tudjunk megszólítani, hanem  a hitüket még kereső bizonytalanokat is. Örülünk, hogy vannak olyan fiatalok, akik bizalommal fordulnak egy paphoz, akik bátran kérdeznek, nem pedig elzárkóznak. 

Papkaland
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás