2019. 08. 19.

Magyar, muszlim és hindu orvosok együtt imádkoztak a sziámi ikrekért

Vasárnap hajnalban hazaérkeztek a magyar orvosok, akik augusztus elején sikeresen szétválasztották a bangladesi sziámi ikreket. A budapesti sajtótájékoztatón elmondták, hogy, az egyik kislány már jól van, a másikat viszont mélyaltatásban tartják. Az orvosok véleménye, hogy hit nélkül nem lehetet volna megcsinálni egy ilyen bonyolult esetet.

Pataki Gergely, a teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű, Operation Freedomnak (Szabadság hadművelet) elnevezett műtétsorozat fő koordinátora, a plasztikai sebészeti csapat vezetője elmondta: a fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét augusztus 1-jén és 2-án, több mint 30 órás beavatkozás során a bangladesi Dakkában.

A műtétsorozat első szakaszában Dakkában Hudák István vezetésével endovaszkuláris módszerrel szétválasztották a közös agyi fő szállítóérszakaszt. A második fázisban, Budapesten az év elején a vezetésével beültették és fél évig fokozatosan tágították a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszert. Ez a „tágítás” 44 kisebb és 1 nagyobb plasztikai műtétet jelentett. A szövettágító implantátumokat sikerült hat hónap alatt olyan méretűre növelni, amely „világújdonságot jelent”, és az így nyert saját szövetekkel sikerült pótolni a végső szétválasztás során keletkező kiterjedt sebet – mutatott rá Pataki Gergely.

Elmondta, a harmadik fázisban a koponyák és az agyak szétválasztása, az agyhártyák és a koponyafejbőr hiányzó részeinek pótlása történt meg Csókay András vezetésével. A „megaműtétet” 35 fős, magyar orvosokból és egészségügyi dolgozókból álló csapat végezte el.

A műtétsorozat nem ér véget, a másodlagos koponyarekonstrukciós műtétek és egyéb rehabilitációk még évekig eltarthatnak – közölte Pataki Gergely, aki a műtét nagyon fontos mozzanatának nevezte, hogy

hirdetés

a beavatkozás alatt háromszor is közösen imádkoztak a magyar csapat tagjai, valamint a muszlim, illetve a hindu orvosok.

A két kislány állapotáról szólva elmondta, Rabeya „mosolyog, beszél, eszik, és édesanyja már ölbe is vehette”. Rukaya viszont még mélyaltatásban van, esetében egy vírusfertőzés kritikus állapotot eredményezett.

Pataki Gergely kitért arra is, hogy a műtétsorozat eddig 21 hónapnyi tervezést igényelt, a beavatkozásokban több mint 100 magyar orvos vett részt aktívan vagy konzulensként, és eddig 55 ezer munkaóra van a csapat tagjai mögött. Megemlítette azt is, hogy csaknem 2 tonna felszerelést vittek magukkal Bangladesbe a végső műtéthez, ezek nagy részét otthagyták adományként.

Csapody Marcell, az aneszteziológiai team vezetője azt emelte ki, hogy olyan helyzetekben kellett döntéseket hozniuk, amelyekben az evidencia alapú orvoslás nem nagyon nyújtott támpontot.

Hudák István azt emelte ki, hogy a sikerhez kellett a szakmai tudás, a szervezés és a hit. Hit nélkül nem lehetett volna megcsinálni ilyen bonyolult esetet – jelentette ki hozzátéve, hogy a továbbiakban még egy kis szerencsére lenne szükség.

Az orvoscsapat a tervek szerint három-hat hónap múlva utazhat vissza Bangladesbe és folytatnák a műtétsorozatot.

Forrás: MTI

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Borítókép: Budapest, 2019. augusztus 18. Pataki Gergely plasztikai sebész, Hudák István érsebész, Csókay András idegsebész és Csapody Marcell aneszeziológus orvos (b-j) a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapata által a közelmúltban szétválasztott bangladesi sziámi ikrek mûtétsorozatáról tartott sajtótájékoztatón a fõvárosi János Kórházban 2019. augusztus 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás