Blog

8 jel, hogy megtértél

Vajon melyek azok a jelek, amelyek azt mutatják, hogy igazi megtérésen megyünk/mentünk keresztül? Ez az írás ebben segít, de nem csak megtérőknek ajánlott!

Keresztény emberként remélhetőleg mindannyian időről időre eljutunk hosszabb vagy rövidebb, két-három, vagy akár harminc napos lelkigyakorlatra, kinek hogyan hozza az élet. Minden lelkigyakorlatra igaz, hogy Isten vár bennünket a hétköznapi életünkből való kiszakadás napjaiban, mindenképpen lelki ajándékokkal áraszt el bennünket ez idő alatt, függetlenül attól, hogy mi ennek mennyire ébredünk tudatára a lelkigyakorlat során, vagy akár jóval utána.

Lehetnek azonban az életünkben olyan speciális időpontok, amelyekben nem pusztán a közösségünkhöz való tartozás, a pártalálási vágy, vagy egyéb más ok a hétköznapi életünkből való kiszakadásunk apropója, hanem amelyek alkalmával maga Isten szólít magához egy személyes, szemtől szembeni találkozásra. Ennek a hívásnak egyértelmű jele az, hogy bár az illető érezhet a szíve mélyén távolságot, félelmet vagy szorongást Istentől, mégsem képes huzamosabb ideig folytatni a hétköznapi életét, legfeljebb néhány hónapnyi mozgástere van az időhúzásra. Ez olyan különleges időszak az ember életében, amelyben Isten valódi megtérés-élményt szándékozik adni neki, függetlenül attól, hogy látszólag mennyire volt aktív a vallási élete az elvonulását megelőző időszakban.

Az az ember, aki valódi, igazán mélyreható megtérés-élményt él meg Isten kegyelméből, utólag nem képes ezt mással összekeverni, és a lelki töltekezése végeztével környezete gyökeres változásokat figyelhet meg rajta nemcsak a szavak szintjén, hanem emberünk életének legmélyebb szintjein is.

Az Istennel való találkozás mélységének függvényében tipikus példája lehet ennek az, ha:

  1. Megnövekedett szabadságérzésről, az örömök intenzívebb megéléséről, minőségibb jelenlétre vonatkozó képességről számolsz be, ami kétséget kizáróan, ránézésre is meglátszik rajtad
  2. Jelentősen nagyobb önmérsékletet kezdesz tanúsítani életed minden területén, nyilvánvalóan nyitottabbá és együttműködőbbé válsz, meglepően erősödik a figyelmed mások iránt, igyekszel sokkal kevésbé mások terhére lenni
  3. Imaéletedet addig nem tapasztalt rendszeresség kezdi jellemezni, illetve az Istennel való közvetlen találkozásnak addig általad nem- vagy csak nagyon korlátozottan igénybe vett formáival is aktívan kezdesz élni, például a korábbi időszakokhoz képest többszörös szentírásolvasásra szánt idő, hétköznapi szentmise-látogatás, az addigiaknál sokkal rendszeresebb szentgyónáshoz járulás, szervezett közösségi szentségimádáson való részvétel, a dicsőítés imamódjának (esetlegesen újra)felfedezése, stb.
  4. Annak az energiamennyiségnek, amelyet az életed korábban jellemző és uraló rendetlen vágyakból fakadó tünetek elleni küzdelemre fordítottál (pl. önkielégítés, pornó), a töredéke elégnek bizonyul ahhoz, hogy – a szentségek vétele által az életedben tudatosan és folyamatosan fenntartott isteni erőtér segítségével – e tüneteket sikeresen leküzdjed.
  5. Mind magad, mind mások felé tisztán kommunikálod a tényt, hogy amit Istenből megtapasztaltál, azt mások javára kaptad, és felelősségednek érzed, hogy abból, amit megtapasztaltál, minél többet továbbadhassál– de kifejezetten keresve, hogy ezt Isten hol, mikor és milyen formában kéri tőled.
  6. A keresztény felekezeted, annak küldetését, tagjait jelentősen megnövekedett tisztelettel kezeled, ettől kezdve – előéletedben tanúsított hozzáállásodtól függetlenül – testvérként tartod számon felekezeted minden tagját.
  7. Függetlenül attól, hogy a személyiségedtől az elvonulásod előtt a mély gondolkodás idegen volt-e vagy sem, istenélményedből képes vagy Istenről meghökkentő, mély elgondolkodásra sarkalló bölcsességgel szólni. E megnyilatkozások oda vezetnek, hogy az ismeretségi körödben elterjed látványos megváltozásodnak híre, és egyszerre jelentkezik egy elismerés, amelyet szavaid és tetteid félreérthetetlenül jó irányba való elmozdulása okoz, illetve egy értetlenség, egyfajta megbotránkozás, amely a megszokott dolgaink, rutinunk vagy minket körülvevő személyek tekintetében bekövetkező nagymértékű változásoktól való félelmünk jól ismert kísérője.
  8. Ha az Istennel való mély találkozást megelőzően nem rendelkeztél küldetéstudattal, akkor hazatérésed után rövid idővel – a megnövekedett imaidőnek és az intenzívebbé vált istenkapcsolatodnak köszönhetően – felismered életküldetésedet és drasztikusabb lépéseket sem vonakodsz megtenni a felismert irányba.

Mindezek a fentebb felsorolt jelek annak bizonyítékai, hogy  valóban az Egy Élő Istennel találkozol a lelki elvonulásod során. Ha úgy érzed, hogy Isten már hosszabb ideje erőteljesen hív téged magához egy hosszabb időtartamot felölelő találkozásra, ne habozz tovább, mert Ő mélyen, szenvedélyesen vágyik arra, hogy neki tetsző módon megmutathasson magából valamit számodra, ami az életed alapjainál tehet rendet, és veled együttműködve felfedhesse a küldetést, amely valóban másokra irányul, és amely bár valódi önzetlenséget kíván tőled és valódi meghalással jár önmagad számára, mégis egyedül képes arra, hogy igazán mély boldogságot hozzon az életedbe.

Anonymus

2 hozzászólás

  • Válasz Filipánics Tibor 2019. 08. 05. 12:56

    A világ lecsendesedik és legbelül én is.Nincs súlya semminek,minden ugyan olyan egyszerű.A béke és a nyugalom amit a szívemben érzek hatalmas,soha nem éreztem előtte ilyet.Nem léteznek problémák mert semmi sem tűnik annak.Megértettem,hogy Isten nem kér,nem követel és nem ad semmit.Egyszerűen csak ráhangolódtam a “szeretetére” ,a második legnagyobb élményem volt (vagy a harmadik,de felesleges sorrendet állítani,mert nem lehet összehasonlítani a másodikat és a harmadikat). Talán annyi,hogy éreztem Istent bennem, és mivel éreztem,teljesen tisztában vagyok azzal,mi a különbség az istenkép és az Isten között.

  • Válasz b 2019. 08. 09. 14:51

    Kedves fiatal testvéreim!

    Kérlek, hogy ne csak karizmatikus irodalmat olvassatok, hanem ismerkedjetek meg az Egyház hagyományos aszketikus-misztikus tanításával is, mert ez így túl felszínes.

    8 jel, hogy korábban hiteles volt a megtérésed, és továbbra is jó úton jársz:
    – Nincs kedved imádkozni
    – Nem lelkesítenek a Szentírás szavai, a lelkiolvasmányok
    – A közösségi imádság a liturgia úgy hat rád, mintha fűrészport nyeltél volna
    – Nem tudsz szeretni, az a tapasztalatod magadról, hogy képtelen vagy jót tenni
    – A feléd forduló segítő kéz idegesít, legszívesebbel elfordulnál
    – Minden korábbi kegyelem és gyógyulás hitelessége kétségbe vonódik
    – A jövő reménytelen, az életszentségre való törekvés belső tüze kialudni látszik
    – Isten távoli, hangját nem hallod, érintését nem érzed

    Az ilyen időszakokban folyamatosan hálát kell adni és ilyen szövegeken kell elmélkedni:

    Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam, s az életem nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
    Két pár lábnyom a parti homokon, ahogy ő mindig ott járt énvelem.
    De ahogy az út végén visszanéztem, itt-amott csak egy pár láb nyoma látszott,
    éppen, ahol az életem próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
    Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz: „Amikor életem kezedbe tettem, s követődnek szegődtem, Mesterem,
    azt ígérted, soha nem hagysz el engem, mindennap ott leszel velem.
    S most visszanézve, a legnehezebb úton, legkínosabb napokon át mégsem látom szent lábad nyomát!
    Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen. Elhagytál a legnagyobb ínségben?”
    Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett: „Gyermekem, sose hagytalak el téged! Azokon a nehéz napokon át
    azért láttad csak egy pár láb nyomát, mert a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon hordoztalak!”