2019. 08. 02.

Csókay Andrásék sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt ikreket!

Sikeresen szétválasztotta a magyar orvoscsapat a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket, közölte péntek reggel a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány. A végső szétválasztó műtét – tehát az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozás – sikerrel zárult: az ikrek állapota stabil, de szövődmények lehetségesek.

Az operációra a dakkai központi katonai kórházban került sor a 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat vezetésével, helyi idő szerint csütörtök hajnaltól. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására, immáron 15 évnyi hazai közhasznú orvosi és egészségügyi minőségjavító tevékenység és 7 évnyi bangladesi missziós munka után.

„Az, hogy idáig eljutottunk az teljes mértékben az imádságnak köszönhető. A csapat mérhetetlenül erősen vallásos, imádkozó emberekből áll. Ha valamiért sikerül, csak az imádság miatt fog. Ha pedig nem, akkor valamit elszámítottunk. Óriási a halálozási arány ezeknél a műtéteknél, sokat kell imádkoznunk, és még többet számít az a sok ima, amelyet kapunk.

Az én feladatom az orvostudományt újraevangelizálni. 

Ha a tudományban próbálsz Istenről beszélni, akkor előbb-utóbb egy óriási negligencia vesz körül. De én rendületlenül tanúságot teszek arról, hogy minden tudományos ötletemet – amitől jobban gyógyulnak a betegek – imában kaptam. Ez pedig nem „píszí”, ezt gyakran megtapasztalom –nyilatkozta korábban a csapatot vezető Csókay András a 777-nek. 

Az alapítvány szerint amellett, hogy sikerült megteremteni a jobb élet lehetőségét a két hároméves kislánynak, a lépések külön is tudományos jelentőséggel bírnak: új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat.

” Az orvos csak kezel, míg a Jóisten gyógyít ” – interjú Dr. Csókay Andrással

Hír forrása: Index

 

Hírek
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Géza 2019. 08. 05. 15:48

    A műtéthez gratulálok! Azt meg még mindig nem értem, hogy az Úristen miért növesztette őket egybe?

  • Válasz Puskely Erzsébet 2019. 08. 06. 15:09

    Bocsánat: nem Isten növesztette egybe a lányokat! Amúgy mindennek van oka, és megoldási útja, célja. Érdemes meditálni ezen, Istentől is lehet megkérdezni.