2019. 07. 07.

Miért gyónnak a katolikusok ahelyett, hogy “egyenesen” Istenhez mennének?

Az nem elég, ha Isten tudja, hogy megbántam, amit tettem? Miért kellene a papnak elmondanom a bűneimet, ahelyett, hogy egyenesen Istennek vallanám meg őket?

Nos, erre a kérdésre van egy gyors válasz: azért, mert Isten így rendelte el. Ugyanis, a Szentíráson keresztül arra utasít, hogy valljuk meg egymásnak a bűneinket:

„Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.” – Jakab 5,16

Figyeljük meg, hogy a Szentírás nem azt mondja, hogy csak és kizárólag Istennek valljuk meg a bűneinket, hanem azt, hogy egymásnak is.

hirdetés

Máté evangélista a 9. fejezetének 6. versében azt írja, hogy Jézusnak hatalma van a földön a bűnök megbocsátására. Később, a 8. versben azt olvashatjuk, hogy az embereknek is – többes számban – megadatott ez a hatalom: „Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott.”

János evangéliumában Jézus ezekkel a szavakkal köszöntötte a tanítványokat, amikor megjelent nekik a feltámadását követően:

„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” – Jn. 20, 21

Máté evangélista azt írja, hogy az Atya elküldte Jézust a Földre, és felhatalmazta, hogy megbocsássa a bűnöket. János evangéliumában pedig azt olvashatjuk, hogy Jézus úgy küldi el a tanítványokat, ahogy Őt is elküldte az Atya. De vajon mivel hatalmazza fel őket? Azzal, hogy meg tudják bocsátani a bűnöket:

„Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” – Jn. 20, 22-23

Miért adna Jézus hatalmat az apostoloknak a bűnök megbocsájtására vagy megtartására, ha nem azt várná, hogy valljuk meg azokat egymásnak? És a tanítványok hogyan tudnák véghez vinni a megbocsájtást, ha senki sem vallaná meg a vétkeit?

Tehát, a Biblia azt tanítja, hogy valljuk meg egymásnak a bűneinket. Azt is kimondja, hogy Isten megadta a bűnök megbocsátására a hatalmat az emberiség számára. Jézus pedig elküldi a tanítványait, hogy menjenek és bocsássák meg azokat.

Amikor a katolikusok elmennek gyónni egy paphoz, egész egyszerűen csak követik Jézusnak az erre vonatkozó tervét. Jézus az, aki megbocsájtja a bűnöket, a papon keresztül. Ez Istennek a hatalma, de Ő ezt a pap szolgálatán keresztül gyakorolja.

Forrás: Aleteia

Fotó: LifeTeen

Fordította: Nagy Barbara

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás