Blog

A legfontosabb temetés

A történelemtudomány megpróbálja rekonstruálni a múltat, a meglévő forrásokból, adatokból, tárgyi emlékekből összerakni az eseményeket. Ezek azonban sokszor hiányoznak. De attól, hogy valamiről nincs forrásunk, még nem biztos, hogy nem is történt meg.

Az emberek többsége – különösen, ha tudja, hogy közel a vég – rendelkezik a temetéséről. Milyen módon történjen, hol kíván nyugodni, ki legyen a pap, aki búcsúztatja, esetleg milyen énekek hangozzanak el.

Jézus földi léte során minden apró részlettel számolt. Haláltusája közben is van rá gondja, hogy édesanyját rábízza Jánosra. Elképzelhető, hogy nem rendelkezett a temetéséről? Az alábbi novellát ez a gondolat ihlette.

És még egy: a torinói lepel leghíresebb kutatójának, John P. Jacksonnak van egy elmélete arról, hogy a Torinóban őrzött, Jézus halotti leplének tartott kendő egyszersmind az utolsó vacsora asztalterítője volt…

***

Az éjszakai utcán botorkáló férfi a telihold fényénél próbált rátalálni a házra, ahová a titkos találkát megbeszélték. Mielőtt bezörgetett, körbetekintett, de nem látott senkit.

János fia Simon nyitott ajtót, nehezen leplezett izgalommal hívta be a vendéget.

– Hol van a Mester? – kérdezte az érkező.

– Az emeleti teremben. Odavezetlek.

Jézus az asztalnál ült, amikor beléptek.

– Senki sem követett, József? – kérdezte.

– Senki, uram. Többször hátranéztem. De hát kit is érdekelne, merre járok…

– Jól mondod, a főtanács más módon akar a nyomomra jutni. Ezen az éjszakán zavartalanul beszélhetünk.

– Ki merne itt háborgatni, uram? – kiáltott fel Simon dühösen, kezel ökölbe szorult. – Ha csak megpróbálná… – Büszkén játszatta erős karján az izmokat. – Jól tudod, hogy megvédenélek bárkitől.

– Tudom, Péter – mosolygott a Mester.

– Miről lesz szó? – kérdezte az apostol izgatottan.

– Kérlek, hagyj magamra Józseffel – szólt Jézus.

– Milyen titkod van előtted, uram? – komorodott el a képe.

– Menj – mondta az Úr, és Péter morgolódva kihátrált.

Miután kettesben maradtak, Jézus Arimateai József vállára tette a kezét, mélyen a szemébe nézett.

– Emlékszel, hogy azt mondtam: az Emberfiát megölik, de harmadnapra feltámad?

– Hallottam, uram, mindannyian hallottuk – bólintott József. Tekintete bizonytalanul fürkészte Jézus arcát. – Sokan hallottuk.

– Azt is mondtam: megostoroznak, megkínoznak…

– Igen, uram, hallottam mindezt, de ez még nem következett be, és ha… Még nem késő, hogy…

Jézus szigorúan pillantott rá, Józsefnek elakadt a szava.

– Ne folytasd! Amikor először tudattam a tanítványokkal, miféle szenvedések várnak rám, Péter félrevont, és így szólt: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” Tudod, mit válaszoltam neki?

– Bizonyára azt, hogy mindennek úgy kell történnie, ahogyan az Úr akarja…

Jézus elmosolyodott.

– Kicsit szigorúbb voltam vele. „Távozz tőlem, sátán!” Ezt mondtam. Mert ez a gonosz szellem kísértése. Úgyhogy figyelj rám, József, és ne az emberi szándékokat nézzed, hanem az istenit. – József engedelmesen bólintott. Jézus folytatta. – Íme, ez az idő most elérkezett. – Abbahagyta, a másik férfi arcát fürkészte. Biztos akart lenni a dolgában. – Elhiszed-e, csakugyan elhiszed-e, hogy én vagyok az élő Isten fia, az út, az igazság és az élet?

József rajongva nézett Jézusra.

– Elhiszem, uram – felelte.

– Az emberfiának meg kell halnia, hogy elvegye a világ bűneit. El fognak árulni, megkínoznak és keresztre szögeznek…

– Jaj, uram, ne folytasd! – takarta el a szemét ijedten.

– Ne kísérts, József, emlékezz, mit mondtam Péternek!

– Nem kísértelek, uram. Elfogadom, amit teszel, hiszek benned és megpróbálom megérteni.

– Rád bízom a történelem egyik legfontosabb feladatát. – József kíváncsian figyelt. – Neked kell majd eltemetned az üdvözítőt. – Türelmetlenül felemelte a kezét, amikor József megint mintha tiltakozni akart volna. – Ennek meg kell lennie. A kivégzettek testét fent hagyják a kereszten, utána tömegsírba vetik vagy a kutyák eledeléül. Nem akarom, hogy a testemen varjak lakmározzanak. El kell kérned a helytartótól és biztonságba kell helyezned a testemet.

– Van egy sziklaüreg a városon kívül, amelyet saját magamnak tartogattam, ha elérkezik a nap… Átadom neked ezt a sírt.

– Az megfelel. – Jézus arcán mintha derű suhant volna át. – Nem lesz sokáig szükségem rá.

– Miért nem Péter vagy János? Vagy Mária?

– Egy asszonynak talán nem adná ki Pilátus az elítéltet. De ő egyébként is tudni fogja, hogy ez a te feladatod. Péter akkor nem lesz abban a helyzetben, hogy velem törődjön… Jánosnak Máriára kell vigyáznia. Te tekintélyes férfiú vagy. Megtalálod a hangot a helytartóval. De mindenképpen vele tárgyalj, nehogy a főpapok fülébe jusson, mert megakadályoznák.

– Rendben van, uram. Gondoskodom fűszerekről, vízről a mosdatáshoz…

– Erre nem lesz idő. Az ünnep miatt sebesen kell végezni. Ne mosd le a testet, csak borítsd be egy lenvászon kendővel. Hosszú lepellel, amire ráfektetsz, és fölül áthajtod a fejemen.

– Jaj, uram, hol kapok én ekkora kendőt az ünnep előtt?

– Erre ne legyen gondod. A vászon már megvan, csütörtök este átadom neked. Még valamit. A szememre helyezz két pénzérmét!

– Pénzérmét, uram? – csodálkozott József.

– Mindegy, milyet, ami kezedbe akad. Amit a koldusnak odavetnek, vagy amivel az adót fizetik. Ígérd meg, József, hogy mindenben így cselekszel.

– Megígérem, uram.

– Tudom, hogy így lesz – bólintott Jézus. Hirtelen megfogta a másik férfi karját, a szemébe nézett. – Azt kérdezted egyszer tőlem, miért nem írom le a tanításomat. Hát figyelj rám! Olyan iratot hagyok tanúságul az ember fiáról, amit csak évezredek múlva tudnak teljesen elolvasni. Ez lesz az én személyes híradásom a megváltásról és az üdvösségről. Olyan evangélium, amit emberi kéz nem tudna írni soha. – Elengedte Józsefet, aki zavartan pislogott.

– Nem értem, uram.

– Nem is kell. Amikor szükséges lesz, meg fogja érteni a világ.

 

 

 

Ungváry Zsolt

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás