2019. 06. 04.

Több ezer diák énekelt együtt a nemzeti összetartozás napján

Összesen hétezer diák énekelte a Kézfogás című dalt a Parlament előtt a Kossuth-díjas énekes-zeneszerző, Szarka Tamás vezényletével.

Országszerte megemlékezéseket tartanak a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A központi rendezvény kiemelt eseménye a határon túli és a magyarországi iskolák diákjainak közös éneklése volt a Kossuth téren. 

Ezzel egy időben pedig több mint 150 határon túli és magyarországi iskolában énekelték a dalt.

A Ghymes együttes Kézfogás c. dala a Szűzanya oltalmáról és a magyarság összetartozásáról szól. I. Szent István király a történet szerint halála előtti napon, 1038. augusztus 14-én – utód nélkül lévén – a Szűzanya oltalmába ajánlotta föl a magyar Szent Koronát és az országot.

Hartvik püspök elbeszélése szerint: 

Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról, s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; hogy az igazságot szeressék, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, az alázatossággal törődjenek, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: »Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó Istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.« 

A dal után a diákok a Kossuth téren elénekelték a magyar himnuszt.

A Híradó videós beszámolója ide kattintva tekinthető meg.

Fotók: Balogh Zoltán/MTI

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás