Szemle

“A mentőben gyakran a nem hívő is imádkozza a Miatyánkot” – egy mentős tanúságtétele

Hiánypótló interjút készített az Evangélikus Missziói Központ Lendvai Rezsővel, aki négy évtizeden keresztül szolgált mentősként. A gyakorló katolikus szakember 1990 óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökségi tagja, többek között szorgalmazza a papok és lelkészek alapvető elsősegélynyújtási képzését is. A felvételt a Sola Rádióban hallottuk!

“Ezret meghaladó újraélesztésben volt részem: a tragédia elviselése egy külön világ. Ezt csak úgy dolgozhatjuk fel jól, ha az ember erre lelkileg készen van: mert így a tragédiát a maga szomorúságában – de valóságában – tudja megérteni. Erre valamilyen szinten fel lehet készülni, de alapok nélkül nem: ezt hit nélkül nem lehet elviselni.

Nem véletlen, hogy a nem hívő betegeken lényegesen nagyobb a teher.

Sok nem hívővel találkoztam, akik az élet és a halál mezsgyéjén voltak. Amikor az ember a velük való beszélgetésben keresi azokat a pontokat, amely megnyugvást vagy lelki támaszt adhat nekik, akkor ez kitűnik. Nem véletlen, hogy nagyon sokan az utolsó pillanataikban megtérnek, az Isten felé nyúlnak – talán tudattalanul is. Ha valaki lelkileg segíti őket bevezetni ebbe a világba, akkor percek alatt nagyon sokat megértenek.

Vallom azt, hogy a gyógyítás nemcsak a gyógyszeres terápiából áll, hanem a lelki közelségből is. Többször imádkoztunk a beteggel, sőt ha olyan kolléga volt mellettem, akkor többen is. Amikor a beteg elveszítette már a reményét, akkor ezen gyakran a közös ima segített: meglepő módon a nem hívő emberekkel is imádkoztuk a Miatyánkot. Az ember hivatásának egy hihetetlenül nagy értéke, hogy ilyen pillanatokat élhet át.

A szolgálatom alatt kifejezetten ragaszkodtam ahhoz, hogyha el tudunk érni papot, akkor értesítsük. Nekem egyetlenegyszer nem volt olyan szituációm, hogy valaki azt mondta, hogy  “ne hívjunk papot, mert akkor ez a betegnek rossz lesz.” Kórházban ez előfordul, de én nem találkoztam ilyennel a helyszínen, pedig én hozzátartozó párti vagyok: az újraélesztéseknél lehetőséget adtam arra, hogy a jelenlévő hozzátartozó jöjjön be és fogja a kezét a betegnek és beszéljen hozzá. Mert az újraélesztés során a jó vérkeringéssel rendelkezők még hallanak, csak nem tudnak reagálni rá. Ugyanez igaz a papnál is: ha már az újraélesztés végén járunk és már csak alig maradt remény, akkor is a megérkező pap szavait hallhatja a beteg. Ez fantasztikus! Ez azt is jelenti, hogy az ellátók részéről nagyon nagy felelősség, hogy újraélesztés közben mi hangzik el, hogy milyen módon szólnak a beteghez és a hozzátartozóhoz.”

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgatható meg. 

Fotó: martfu.hu

2 hozzászólás

  • Válasz Géza 2019. 05. 28. 17:05

    Egy dolgot sosem értettem. Ha meghal valaki, azt mondjuk, hogy az Úr magához vette vagy az Úr akarta így. Namost ha újraélesztünk valakit, aki enélkül meghalna, akkor azzal szembe szállunk az Úr akaratával?

  • Válasz Balogh Barnabás 2019. 05. 28. 21:42

    Nehéz döntés az elengedés. Az életért mindig küzdeni kell a szülés beindulásától kezdve. Jézus haláltusája (gör. agonidzo=életért való küzdelem!) is mutatja, Ő nem feladja az életet, hanem a kereszten leteszi. Az újraesztés is ennek feszültségében történik – én küzdhetek mások életéért, de az életnek nem én vagyok az Ura. Küzdeni!