Csodával határos történetet osztottak meg az amerikai Coal City tűzoltói a Facebookon: egy templomtűzhöz vonultak ki, amely az eloltás után olyan forró volt, hogy először ki kellett menniük a lánglovagoknak az épületből, nem bírták elviselni a hőséget. Amikor visszatértek, döbbenten látták, hogy a porig égett templom összes Bibliája és keresztje sértetlen maradt a pusztító tűzben.
Különös esetről számolt be még március első napjaiban a nyugat-virginiai Coal City tűzoltósága a Facebookon: március 3-án, vasárnap kaptak riasztást arról, hogy kigyulladt a település egyik temploma. A lángok olyan nagyok voltak, hogy egy ponton a tűzoltóknak ki kellett menniük az égő épületből, mert nem bírták a hőséget.
„Bár az esélyek ellenünk szóltak, Isten nem” – írták a tűzoltók a posztban, amely mondat egymagában felér egy tanúságtétellel.
Amikor sikerült eloltaniuk a tüzet, különös dolgot vettek észre. Miközben a templom berendezése teljesen megsemmisült, az épületben található bibliák és feszületek teljesen épek maradtak.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, mindenesetre a képek alá többen is odakommentelték, hogy ők is tapasztaltak már hasonlót, amikor egy-egy tűzesetnél a helyszínen található bibliáknak semmi baja nem lett. Valakinek a háza égett le és maradt meg csupán a Bibliája, míg másoknak az autójuk veszett oda, de a szent könyv sértetlen maradt.
A bejegyzést – amelynek a végén maguk a tűzoltók kérték (!) az emberek imáját a lelkészért és a gyülekezetért – több mint 48 ezren osztották már meg.
Forrás: 24.hu
Fotó: Coal City Fire Department
Még nem érkezett hozzászólás