A Papp válaszol!

A Papp válaszol – Miért fél elköteleződni a társam?

Sokan jeleztétek felénk, hogy A Papp válaszol írásai annyira értékesek, hogy szinte elveszik a sok gazdag gondolat a három válasz során. Ezért most teszünk egy bátor próbát, és kérdésenként közöljük Papp Miklós véleményét! 

Noémi (Budapest)

A mai társadalmunkban egy párkapcsolatban elég nehéz elköteleződni és házasságot kötni. Mennyire erős lehet ez a befolyás? Lehetséges, hogy egy párkapcsolatban minden rendben van általában (közös alapok, hit, tisztaság, közös világnézet…stb.), és csak az elköteleződés hiánya, a szabadságvágy árnyékolja be? Az én páromnak határidőt tűztem ki, hogy döntsön, mivel nagyjából 5 éve voltunk együtt. Úgy tűnt a kapcsolattal nincs nagy zűr, nincs különösebb akadály (persze voltak konfliktusok), mégis nem-et mondott és szakítottunk. Azt gondoltam, hogy a határidő helyes gondolat, de talán mégsem a szeretet jele, mert a férfi önbecsülésében csorbát ejt, plusz azután az az “igen” már nem olyan. Mit gondol Miklós atya erről?

Nagyon sok oka lehet annak, ha egy fiatal fél elköteleződni. Az egyik ok lehet az értékrendszer fejletlensége: nem tartja értéknek a házasságot, a szülőséget. Nem szabad házasságra lépni olyannal, akinél a legfontosabb családra vonatkozó értékek még éretlenek, s az sem jó ómen, ha neked kell a másikban ezeket megérlelni. Ha most nem érték neki a házasság, később mitől lesz az? Miért akarna majd tűzön-vízen át hűséges lenni, a mélyponton megmenteni azt? Természetesen egy életen át neveljük egymást,

de ha az alapértékekre is neked kell megérlelni a másikat, sohasem lesztek egyenrangúak.

A stabil házasság alapja éppen a közös értékrendszer, a legfontosabb értékekben való egyezés (ami nem zárja ki az értékhierarchia alacsonyabb szintjén a különbözőséget). Én azt gondolom: a házasság nem szociális intézmény és sajnálatból, menekülésből nem szabad elvenni a másikat. Ha ő éretlen a házasság értékére, jól tetted, hogy léptél. A legnagyobb lopás nem a pénz lopása, hanem az életidő, a sanszok, a meg nem született gyerekek ellopása. A hitegető ember nagyon súlyosan meglop. Én soha senkit nem beszélhetek rá vagy le a házasságról, de abban biztos vagyok, hogy a jó házassághoz kell a házasság értékének tudata, a családcentrikusság, a gyermekszeretet. Akinek ez nem fontos, azzal nem szabad az időt tölteni – s ez érvényes a férfiakra és nőkre is. A serdülőkori szerelmeinkben még nem annyira házastársat keresünk, de ha már megérett az idő az elköteleződésre, nem lehet megelégedni a serdülőszintű hozzáállással.

A döntésképtelenség másik oka lehet a szabadságról való elégtelen gondolkodás. A liberális Sartre szerint a szabadság arra való, hogy mindig mást csinálhassunk. A teológus Rahner szerint a szabadság arra való, hogy mindig ugyanazt, ti. valami maradandót alkossunk. Ez az életművünk. A keleti kereszténység úgy mondja: festjük életünk ikonját. A liberalizmus tette első helyre a szabadságot, ami sok véráztatta évszázad után érthető. Ám túl kellene jutni a liberalizmus hegemóniáján: a szabadság csak út az értékes élethez.

Nem a szabadságtól leszünk boldogok, hanem a tartalmas élettől.

Persze van az ilyen elégtelen szabadságfelfogásban egy kamaszos éretlenség is, aki az egész világba szeretne beleharapni. A német moralista, Demmer szerint, aki magától nem érik meg arra, hogy a szabadság a nagy döntésekre való, azt majd a „halál prése fogja rákényszeríteni”. Amikor megérinti az ember húsát az idő, a soha vissza nem térő lehetőségek elszalasztása, a betegség, amikor megrendült temetésen, akkor érti meg, hogy nem az idő múlik, hanem az egyetlen drága életünk ketyeg, s vele a lehetőségek. „A lét elviselhetetlen könnyűsége” nem tartható egy életen át, nem jó semmirekellőként élni és meghalni. Abban pedig van egy csodás hit, ahogy merjük elvágni még a jó lehetőségeket is, s merünk egyetlen irányba elszántan lépegetni, bízva Isten beteljesítő erejében.

Némelyek azért döntésképtelenek, mert nem kapták meg a férfias szeretetet. Fiataljaink téblábolása szerintem nem az anyákat, hanem jobban az apákat jellemzi. Hiányzik az a férfierő, ami a világba küldi a fiatalokat (fiúkat és lányokat is), hogy merjenek önálló döntéseket hozni, vállalkozni, küzdeni, szegényen belevágni, megállni a talpukon – elhagyva anyuka szoknyáját és mamahotelét. Biztosan vannak olyan döntésképtelen fiatalok, akik valamelyest kényeztető szüleiknek, no meg a korszellemnek, a médiának is az áldozatai. Sokan lehetnek felelősek az ilyen döntésképtelenségért, s így azért, hogy bizonyos fiatalok nem tudnak megházasodni és szülővé válni.

Van társfelelősség a jó döntésért, de van társadalmi bűnrészesség is a meddőségért.

S mondanék még egy okot, anélkül, hogy a kérdező konkrét helyzetét ismerném: a házasság előtti szexualitással és összeköltözéssel úgy elmegy az idő, hogy nagyon nehéz kiszállni belőle. Ha megkap mindent a másik, miért vegyen el? S ha beleragadtam egy sokéves kapcsolatba, hogyan merjek kiszállni belőle: lesz még más normális lehetőségem, vagy ha savanyú is, de maradjak ebben? Az etika, a pszichológia, minden humántudomány megerősíti: ha nincs szexuális kapcsolat és együttélés, mindig nagyobb a kiszállás szabadsága. Persze nagyobb a kényszer is: ha akarunk többet, akkor dönteni kell a házasságról. Meg kellene érteni, hogy az Egyház nem véletlenül tartja súlyos bűnnek a házasság előtti szexualitást és együttélést, hiszen évek mehetnek el, sanszok illannak el, beleragaszthat egy rossz helyzetbe.

Hogy jó dolog-e határidős ultimátumot adni, nem tudom megmondani. Inkább azt javaslom, hogy ilyenkor kezdjen visszavenni a kapcsolatból az, aki elégedetlen. Ha nincs előbbre, akkor visszafelé. Ez jelzés a másik felé (mégsem ultimátum), hogy döntsön, el is veszíthet. Ez jelenthet mindenféle visszavonulást, főleg a szexuális kapcsolatból való visszavonulást, vagy elköltözést. A férfi önbecsülését ne féltsed már: legyen neki magasabb szinten önbecsülése. Ne anyáskodj felette, hanem terheld meg!

Téged is arra biztatunk, hogy bátran és nyitott szívvel tedd fel kérdésedet!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz Horváth Kálmán Sebestyén 2019. 03. 21. 05:58

    Nem vagyok benne biztos, hogy az ultimátum (eddig el kell döntened) a legjobb megoldás.

    Ilyenkor az elköteleződéstől félő félnek még ez a nyomás is ott lehet: eddigre muszáj eldöntenem! Sokkal nehezebb lesz ebben a görcsös helyzetben döntenie: az érzelmei össze-vissza kaszálnak, és akkor még ez is bonyolítja a helyzetet. És ki tudja, szabad lesz-e a végső döntése?
    Könnyen lehet, hogy elköteleződik, mert lejárt az ideje (de nem érett rá), vagy kilép a kapcsolatból, mert nem bírja az érzelmi nyomást.

    Elsülhet persze jól is, de szerintem nem éri meg.

    Ennek a helyzetnek az elkerülésében nálunk sokat segített, hogy a kapcsolatunkban fix határok voltak, hogy ezen az “elköteleződési szinten” mit tehetünk meg. Például házasságunk előtt nem éltünk együtt, nem aludtunk egy ágyban (de még egy szobában sem), meg még rengeteg minden.

    Nekem is voltak annak idején félelmeim, egy-egy nagy döntés előtt most is vannak. Aki fél az elköteleződéstől, annak érdemes lehet feltenni a kérdést: van rá értelmes okom? Mitől félek?
    Számomra ilyenkor ki szokott derülni, hogy értelmes (értékrendemből, lelkiismeretemből, hitemből fakadó) okom nincsen rá. És érdekes: amint belemegyek a döntésbe, amint visszavonhatatlanná válik, a félelmek elmúlnak. Amióta ezt észrevettem, egyre erősebb bennem a tudat, hogy a félelmeim egyfajta kísértések.

    Párom a kételyeim során (ma már feleségem) rengeteg türelemmel, szeretettel, elfogadással volt felém, pedig sokáig nagyon nehéz volt összeszednem a bizalmat, hogy egyáltalán kimondjam, hogy félek az elköteleződéstől.

    Voltam a “váró” oldalon is. Nehéz szakasz, legalább olyan nehéz, mint elköteleződni. Számomra ami segített: türelem, imádság (ami akkor inkább perlekedés, veszekedés volt Istennel :-)), és rengeteg egyre mélyebb beszélgetés a másikkal: nekem segített, hogy értettem, mi van a párom lelkében.
    Maradtak, maradhatnak sebek egy ilyen életszakasz után (bennem maradtak). Viszont lehet őket ápolni, gyógyítani – vagy legalább tudni róluk, és nem hagyni, hogy uraljanak.