2019. 02. 23.

Első fizetéséből csapatbuszt vett gyerekkori klubjának

Fontos, hogy az ember ne felejtse el honnan indult el élete útjára. Az angol Manchester United labdarúgócsapatának ifjú tehetsége, a portugál Diogo Dalot még nem számít nagy sztárnak klubjában, de cselekedete miatt máris példakép lehet sokak számára.

Diogo Dalot 1999. március 18-án született Braga városában, majd a Fintas Futballakadémia színeiben ismerkedett meg a sportággal. Innen hamar, 9 évesen bekerült az FC Porto ifjúsági akadémiájára, ezért nevelőegyüttese nem is kapott kompenzációt, amikor tavaly nyáron leigazolta Dalot-ot az angol Manchester United. A 19 éves tehetség azonban nem felejtette el, hol sajátította el az alapokat és első angliai fizetéséből különleges ajándékkel lepte meg egykori csapatát.

„Skype-on beszéltünk Diogoval. Ő éppen a United buszán ült, mert meccsre tartottak” – nyilatkozta Luís Travassos, a Fintas koordinátora, a portugál A Bola című lapnak.

hirdetés

„Azt mondta, hogy menjünk ki, mert találunk ott egy buszt a klub számára. Egyszerűen sokkolt ezzel a gesztussal, hogy az első fizetését erre áldozta. Kis költségvetésű akadémia vagyunk. Anyagi gondjaink vannak, úgyhogy ez egy hatalmas ajándék számunkra.”

Bár Dalot a felnőttek között még nem számít sztárjátékosnak és egyelőre a Manchesternél sem számítanak rá állandó kezdőként – nyolc alkalommal játszott a szezonban –, de ez a cselekedete is jól mutatja, hogy egy sportoló nem csak játéktudásával, hanem emberi viselkedésével is példaképpé válhat.

Ráadásul ez a gesztus akár minket is elgondolkoztathat, hogy kinek tudunk esetleg segíteni, akár csak egy aprósággal is…

Forrás: dailymail.co.uk

Fotó: goal.com

Borítókép - Fotó: goal.com
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás