Résztvevőként én is ott voltam január 26-án Budapesten a Panama-napon. A nap folyamán sok szép, elgondolkodtató előadást hallottam, többek között Palánki Ferenc megyéspüspök atyától, Bartos Lídia Lellétől, a 777 bloggerétől (ezúton is köszönjük neki is a tanúságtételt, mellyel megerősített minket a hitben) vagy Kocsis Fülöp püspök metropolita atyától.
Számomra a legmeghatározóbb pillanat mégis az volt, mikor a szentmisén közösen imádkoztuk az Úr imáját. Fogtuk egymás kezét, és egy szívvel egy lélekkel mondtuk:„Miatyánk, aki a mennyekben vagy…” Felemelő érzés volt. És bár nem ismertem a jelenlévők zömét, még azokat sem feltétlenül, akik a környezetemben ültek, mégis azt éreztem, hogy egy közösség vagyunk. Mintha mindenkit egytől-egyig ismernék. Egész közelinek éreztem mindenkit magamhoz. Néztem a mellettem lévőkre, és végtelenül boldog voltam, mert átélhettem, hogy mindannyian testvérek vagyunk. Tényleg átjárt az, hogy közös az Atyánk, a mennyei.
Ahogy ott álltam, eszembe jutott az is, hogy milyen nagy öröm lehet most a mennyben, mert az angyalok és szentek együtt zengik a budapesti Panama-nap résztvevőivel, és a panamai IVT résztvevőivel, hogy „… szenteltessék meg a te neved…”! Nem éreztem még soha mostanáig ekkora erejét ezeknek a szavaknak, mint akkor ott a Panama-napon. Azt hiszem, ott beleláttam egy kicsit abba is, hogy milyen lesz majd az Isten trónja előtt állva, vagy térdepelve mondani, hogy „… legyen meg a te akaratod…”!
hirdetésMár sokszor volt alkalmam együtt imádkozni így kézenfogva a Miatyánkot, olyan helyeken, mint például az Országos Karizmatikus Találkozó, a krakkói IVT vagy az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat, de mostanáig ez nem volt még soha egyetlen lelki eseménynek sem meghatározó pontja számomra. Talán most értettem meg igazán, mit is jelentenek a sorok, amelyeket közösen mondunk? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy most az Úr kegyelme működött bennem.
Jeso Eszter
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás