Illéssy János pénzügy-számviteli szakember, tanár és a KEVE Társaság korábbi elnöke, a GLS (Global Leadership Summit) magyarországi szervezői csapatának operatív vezetője. Illéssy János a rendezvény honlapjának arról mesélt, hogy miért is vált szenvedélyévé az a konferencia, mely szerte a világon minden vezetőt inspirálhat. Az idei évi konferenciát március 29-30 között rendezik meg.
2012-ben találkoztam először Ulf Österlunddal, a Willow Creek Association európai vezetőjével. Egy chicagói gyülekezetben minden év augusztusában megtartott vezetői konferenciáról, a Global Leadership Summit-ról (GLS) mesélt nekem, és próbálta támogatásomat megszerezni (korábban 9 évig szolgáltam a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága, a KEVE elnökeként). A konferencia ugyanis a 25 év alatt nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát, és szinte már minden európai országban vetítették a GLS előadásokat helyi nyelvre fordítva, felvételről, pár hónap késéssel. Magyarország még kivétel volt.
Udvariasan végighallgattam és a beszélgetés végén sok sikert kívántam neki. Magamban ezt gondoltam: „Szegény ember. Azt hiszi, hogy a magyar vezetők amerikai videó-előadásokat fognak hallgatni felvételről? Esélytelen.”
Isten nem így gondolta. A magyar csapat – nélkülem – elkezdte a szervezést és eljött 2014, az első budapesti konferencia. Magam sem értem hogyan, de én is ott voltam moderátorként.
Az érzéseimet nem írom le, csak a végeredményt. GLS-függő lettem. Nincs egy év, hogy kihagynám, semmi pénzért. Azóta eljutottam Chicagóba is, az eredeti helyszínre, és nem szűnik meg bámulatom, Isten mennyire mélyen spirituális, ugyanolyan elképesztően profi üzeneteket készít el a vezetőknek. Mindenhol, szerencsére már Magyarországon is. Mindenhol, minden szektorban. Mindenkinek szól a GLS, legyen hívő, kereső, vagy ateista. Legyen vezető az üzleti életben, a közszolgálatban, egyházi életben, oktatásban, legyen diák, férj, feleség, édesanya, édesapa. Mert mindenki formál!
Igen, videó előadások felvételről. A GLS lenyűgözött és ez az érzés azóta sem szűnt meg, csak kiegészült a csillapíthatatlan vággyal, hogy minél több honfitársam láthassa és hallhassa a GLS-t magyarul. A legmodernebb tartalmat a legjobb előadóktól. Egy keresztény gyülekezeti környezetben.
A vezetés számít. A formálás számít. Ön is formál. El kell jönnie. De vigyázzon, mert ön is minden bizonnyal függő lesz.
A konferenciáról bővebben itt lehet tájékozódni.
Jegyvásárlásra itt van lehetőség.