A debreceni Szólj be a papnak szervezésében egy egészen egyedülálló és rendkívül kreatív program valósul meg szombaton 15 órától a Kossuth téren: a cívis város óriáskerekén 36 (!) pap, lelkész és teológushallgató fog beszélgetni a kérdéseikre választ váró érdeklődőkkel. A rendezvény a szervezők tájékoztatása szerint teltházas lesz, de így is érdemes lehet kilátogatni a nem mindennapi eseményre!
Az ötletet kitaláló Veres János református lelkipásztor meghívójában így fogalmazott: „Az egyháznak aktuálisnak kell lenni. Úgy fog kinézni a program, hogy az emberek – egyedül, párban vagy baráti társaságban – beülnek egy lelkésszel vagy egy pappal a kabinba és feltehetik kérdéseiket, sőt akár gyónhatnak is. Például házasságukat, párkapcsolatukat helyretehetik, megmenthetik. Lehet, hogy a fiatalok egy része csak azért jön, mert jó bulinak tartja ezt, de 15 perc alatt jó beszélgetések tudnak kialakulni.”
Az esemény evangelizációs erejét mutatja, hogy úgyis elkapkodták a több mint 130 helyet az érdeklődők, hogy a szervezők kérése alapján leginkább nem hívők jelentkeztek. Az eseményen római és görög katolikus papok mellett református és baptista lelkipásztorok is jelen lesznek.
Tényleg érdemes lesz kilátogatni, a szervezőknek pedig ezúton is gratulálunk a remek ötletért! A Facebook-eseménynél további információk és humoros posztok is megtalálhatóak!
Fotó: civishir
1 Komment
Ezek a papok mikor fognak tridenti misét bemutatni?