A legtöbb ember ragaszkodik valamihez… egy tárgyhoz, egy szokáshoz, valamilyen napi rutinhoz, színhez, ételhez vagy egy másik emberhez. Sokszor ezzel a ragaszkodással nincs semmi gond, és jó irányba tereli az életünket, viszont az is előfordul, hogy bizony inkább a kárunkra van…
Magamon azt veszem észre, hogy ha valamihez vagy valakihez elkezdtem különösképpen ragaszkodni, az leginkább egy jelzés arra, hogy valami hiány van az életemben.
Ha túlzottan ragaszkodom a reggeli kávémhoz, akkor valószínűleg egy ideje már nem alszom jól, azaz alváshiányom van, vagy függő lettem. Ha ragaszkodom egy bizonyos szintű napi figyelemhez, akkor valószínűleg sokat posztolgatok, és várom a lájkokat. A telefonom nélkül egy lépést sem teszem, mert ki tudja, hátha fontos vagyok valakinek, és ír nekem, vagy felhív. Hiszen figyelem vagy szeretethiányom van. Döntések, amelyek legtöbbször nem tudatosak, és nem is visznek előrébb.
Persze ragaszkodhatunk jó dolgokhoz is, ami nem hiányra utal: mint például a napi ima, rendszeres testmozgás, egészséges táplálkozás, rendszeres olvasás… Ragaszkodunk a házastársunkhoz, hiszen fogadalmat tettünk. Ragaszkodunk Istenhez, hiszen még ha nehéz körülmények között vagyunk is, tudjuk, hogy Ő jó. Ezekben a ragaszkodásokban a közös, hogy tudatos döntést hoztunk mellettünk, mert tudtuk, vagy tudjuk, hogy ez a jó irány, ez viszi majd előrébb az életünket.
A legnehezebb ragaszkodásaink a kapcsolatainkban vannak. Ragaszkodunk emberekhez, mert a családtagjaink, barátaink, ismerőseink, akiktől szeretetet kapunk, és akiknek szeretetet adunk, persze sokszor kisebb-nagyobb zökkenőkkel. Viszont fontos észrevenni azokat a kötődéseinket, amelyek miatt kevesebb időt fordítunk Istenre, és amelyek miatt elveszítjük a saját identitásunkat. Ha valakihez túlzottan ragaszkodunk, lehet hogy igazából azt az űrt igyekszünk betölteni, amit az okoz, hogy nem töltünk elég időt Istennel.
Egy emberi kapcsolat sem lehet fontosabb a Jézussal való kapcsolatnál.
Egy emberi kapcsolat sem tehet kárt az Istennel való kapcsolatban.
Fontos a határaink tartása, minden értelemben. Tudni mit engedünk meg magunknak, és mit a másiknak. Mi az, ami alázat, és mi az, ami már szimplán csak arról tanúskodik, hogy nem tudunk kiállni magunk mellett? Mi az, amivel segítünk a másikon, és mi az, amivel igazából csak a lelkünket nyugtatjuk meg? A keresztény élet nem egyenlő azzal, hogy birka mód élünk, és mindenki kénye-kedvének kiszolgáltatjuk magunkat.
A keresztény élet arról szól, hogy tudjuk kik vagyunk: a világ teremtőjének gyermekei. Ez az identitásunk. A keresztény élet szolgálattal jár, és alázatot követel. A keresztény élet elhívással jár, és sokszor szenvedéssel. A keresztény életben sok lemondással és nehézséggel szembesülünk, ugyanakkor sok örömmel és kellemes meglepetéssel is.
Ezzel együtt a keresztény élet origója Jézus Krisztus, és ezt a helyet soha senki és semmi nem veheti el tőle.
Bartos Lídia Lelle
hirdetés
2 hozzászólás
” Ha ragaszkodom egy bizonyos szintű napi figyelemhez, akkor valószínűleg sokat posztolgatok, és várom a lájkokat.” Az élet dolgai,ez az miről írni kell.
„tudjuk, hogy Ő jó” Gondolom ezt Egyiptomban,mikor elpusztított minden elsőszülöttet,nem így gondolták.Mért feltételezitek Istenről,hogy jó?Mert annak kell lennie?Mert azokat hajtja véghez,amit jónak tartunk? És ha most rossznak tűnik valami,akkor az nem Isten volt,még ha később kiderül,hogy az mégis jó?Ez fordítva is igaz? Azt sem tudjuk pontosan mi a jó!
„Egy emberi kapcsolat sem lehet fontosabb a Jézussal való kapcsolatnál.” Ó,dehogy nem,sőt minden kapcsolat.De nem azért,mert Jézus nem érdemli meg,hanem mert minden kapcsolatunkra úgy kellene tekintenünk,mintha Jézussal kapcsolódnánk.
******Végre!!! „Egy emberi kapcsolat sem tehet kárt az Istennel való kapcsolatban.” Ez igaz!Az alapjait soha semmi nem bolygathatja meg.Persze amire te gondolsz és úgy az csakis egy oldalú lehet ám soha sem egy oldalú,szerencsénkre.
„A keresztény élet nem egyenlő azzal, hogy birka mód élünk, és mindenki kénye-kedvének kiszolgáltatjuk magunkat.” Szuper!! De amit nem tudnak elfogadni az az,hogy Isten viszont nem kívánja,hogy az Ő kedvére kiszolgáltassuk magunkat.
„A keresztény élet szolgálattal jár, és alázatot követel. ” Nem szeretem a szolgálat és az alázat szavakat.
„Fontos számomra …. hogy kiálljak Isten igazsága mellett.” Isten igazsága az,amit mi annak nevezünk.Ez van sajnos.
Tisztelt 777blog !
Általam nagyon tisztelt Pál Ferenc egy órát szentelt az „Istenem mért hagytál el engemet” gondolatnak a 2004/05/11-es előadásában.
Mért képzelitek azt,hogy Isten valaha is elhagyja,magára hagyja az embert?Én tudom,tapasztalom és érzem,hogy engem Isten soha nem hagy el.Ezt nem csak akkor tudom,mikor jó történik velem hanem bármilyen élethelyzetben – mint mikor édesanyám márciusban meghalt rákban – ezt érzem.
Nem tudok elképzelni olyan helyzetet,mikor Isten -dühből,csalódottságból,bosszúból,nevelésből stb – úgy döntene,hogy elhagy.Képtelenségnek tartom az Ő eltávolodását tőlem.
ÉN,magamra már mondhatom,hogy érzelmileg eltávolodtam Istentől.ÉN csalódtam Istenben (ez még nem fordult elő).ÉN nem akarom a kapcsolatot fent tartani vele.ÉN,ÉN,ÉN.Ezt így kijelenthetem,mert ÉN ember vagyok.
Sajnos azt hisszük,hogy Isten is egy ember,aki hasonlóan gondolkodik.Felruházzuk minden jóval és minden általunk nagyra tartott tulajdonsággal. De ne feledjük,hogy ezek a tulajdonságok koronként,kultúránként is változnak.Így ami egy afrikainak jó,nem biztos egy európainak is az.
Lényeg és többek között ezért sem rajongtok az írásaimért mert én Istent valóban Istennek képzelem el és nem egy embernek,szellemnek,stb -nek.Nem rendelek hozzá tulajdonságokat,nem feltételezem,hogy parancsolna,kérne valamit is.Ezek mind a mi szintünk.
Ezt sajna nem toleráljátok.Néha megjelenik egy egy olyan gondolat,mint az enyém, pl.:Forintos Bence (2018/12/23) „Én nem olyannak képzelem el Istent,aki nem hallgatna meg minket.Akihez könyörögni kellene.Ő folyamatosan figyel ránk.”
Bence már túllépett -ebben- az emberi logikán,ezért jobban is érti Istent.
Még egy:C.S.Lewis 2018/12/12 „Isten nem követel tőlünk semmit.” Ezt is szoktam hangoztatni,pedig én nem hallottam róla.
Ez a követelés is emberi cselekedet,erre ő is rájött. És még mennyi minden van mit írtam,szép lassan utol értek.
Ne rám hallgassatok – már mintha mondta volna valaki – hanem azokra akiket nagy becsben tartatok.Én meg majd jelzem,hogy hopp,ezt is mondtam már nektek.
Boldog új évet!