2018. 12. 20.

A kínai rendőrség kvótát bocsátott ki keresztyének letartóztatására

Kínában  jelentések szerint fejvadászat indult a keresztyének letartóztatására – az egyház széleskörű és egyre fokozódó megleckéztetésének részeként.

A Bitter Winter (A Zord Tél), vallásszabadsági folyóirat hírül adta, hogy az észak-kelet kínai nagyvárosban, Dalianban (6.6 milliós lakosságú) a rendőrkapitányságokat annak alapján értékelik, hogy hány keresztyént sikerült letartóztatniuk.

Az észak-koreai határ közelében lévő, Liaoning tartományi második legnagyobb városból, Dalianból származó rendőrtiszt elmondta a folyóiratnak, hogy a kapitányságuk felhívást kapott a Nemzet Biztonsági Hivataltól, miszerint a teljesítményértékelésük részeként meghatározták, hogy hány keresztyént kell letartóztatniuk. A tiszt azt is közölte, hogy minden kapitányság a városban hasonló tervet kapott, mely segítségével egy százas skálán értékelik az adott rendőrállomást. A főrendőrök az állásukat kockáztatják, amennyiben a kijelölt kvótákat nem teljesítik.

A tiszt azt is elmondta, hogy bár ő maga nem akart keresztyéneket letartóztatni, de fél a következményektől, ha nem tenné. A kvóták teljesítése közben a kapitányságok egymással kereskednek, amikor a keresztyének neveit egyenként 70 dolláros áron vásárolják meg azoktól a kapitányságoktól, ahol már teljesítették a célkvótákat.

Széles körű leckéztetés

Az új szemlélet, valamint a Korai Eső Szövetsége Gyülekezet (az ország egyik legnagyobb földalatti házi gyülekezete) elleni legújabb támadások konkrét példái annak, ahogyan a kínai kormány széles körben leckézteti meg a kínai egyházat és keresztyéneket.
Mivel a kommunista kormány új vallási szabályokat vezetett be ez év februárjában, a kormánytisztviselők kényszerítik az egyházakat megfigyelő kamerák felállítására, a keresztek levételére, valamint letartóztattak egyházi vezetőket az állami hatalom aláásása miatt, átnevelő táborokba küldik a keresztyén tanok követőit, valamint legújabban a be nem jegyzett házi közösségek tagjait tartóztatják le.

hirdetés

Az új szabályok tiltják az evangélium hirdetését és a szeretetszolgálatot, valamint korlátozzák a fiatalkorúak hitbeli nevelését, az adományok gyűjtését, illetve egyértelműen megtiltják a hitalapú tartalmak online megjelenését.

Az egyházaknak regisztrálniuk kell magukat a kormánynál, így nyílik lehetőség az igehirdetések cenzúrájára, a kormánytisztviselők választhatnak vagy vethetnek el pásztorokat, de bármi más módon is beleszólhatnak az istentiszteletekbe is. A kormány az arcfelismerő technológiát is alkalmazza a bejegyzett egyházakban.

Imádkozzunk Kína keresztyén vezetőivel

Az OpenDoors egyik belmissziós partnere, aki a kínai keresztyén vezetők felkészítését végzi, nemrég megosztotta a helyzettel kapcsolatos látását: “A helyzet állandóan változik. Ne vonjuk le hamar azt a következtetést, hogy mire van Kínának szüksége. Imádkozzunk, hogy legyen a vezetőknek bölcsessége. Imádkozzatok velünk.” Konkrét imakéréseket is felsorolt a vezetők és az egyház támogatására.

Állhatatosság. Imádkozz a kínai keresztyénekkel és egyházi vezetőkkel, hogy állhatatosan meg tudjanak állni a növekvő nyomással és az üldözés erőszakos cselekményeivel szemben.
Megerősödés. Imádkozz, hogy Isten erősítse meg az egyházát Kínában, hogy a következő nemzedéket is elérjék.
Bölcsesség. Imádkozz, hogy a kínai egyházak vezetőinek legyen meg a bölcsességük, hogy tudják, hogyan kezeljék a rájuk nehezedő nyomást.
Munkások az aratásba. Imádkozz, hogy az aratás Ura küldjön munkásokat az aratásba, hogy plántálják és ápolják azokat a magvakat, melyek végül előhozzák gyümölcseiket az eljövendő Királyságban.

Fordítás: Porcsin Norbert

A fordítás eredetileg megjelent Dr. Steiner József oldalán.

Eredeti cikk és képek: www.opendoorsusa.org

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás