Egyéb, Mindennapok, Nagy kérdések

Lehet-e a házastársad a kereszted?

Érdekes kérdést boncolgat az Aleteia, mely talán sokak életében felmerült a házastársi problémákat illetően: vajon tekinthetjük-e keresztnek a házastársunkat?

Amikor valaki úgy beszél a férjéről vagy a feleségéről, mintha egy kereszt lenne az életében, amit hordoznia kell, akkor a mögötte húzódó üzenetet próbálom meghallani: a fájdalmat. Így fejezi ki, hogy „ez a kapcsolat fájdalmas számomra” vagy „amit ő csinál, az fáj és nehéz nekem”. Azonban úgy gondolom, hogy sem a kapcsolat, sem a fájdalmak megtapasztalása nem szolgál rá a másik ember kereszttel való azonosítására.

Az, ha keresztként jelöljük meg a házastársunkat, igen nagy következményekkel járhat. Először is, a házastársunk személyét és a kapcsolatban rejlő problémát úgy azonosítjuk, mintha egy és ugyanaz lenne. Olyan ez, mintha azt mondanánk: „Te vagy a probléma”. Ezzel egy bizonyos módon leírjuk a házastársunkat, mint személyt, vesztes helyzetbe hozzuk és megkérdőjelezzük annak a lehetőségét, hogy ő valójában jó. A jóakaratot csak az egyik félnek tulajdonítjuk, ami nem mindig igaz.

Megértem, hogy gyakran ilyen szavakat használunk, amikor elfogadjuk a teljesen tehetetlen és reménytelen szituációkat, mert úgy érezzük, hogy nem tudunk, vagy nem kellene elmenekülnünk előlük. Ezek teljesen érthető érzések és megvan az okunk rá, de ennek ellenére mégsem kellene a házastársunkat keresztnek neveznünk. Nem azért, mert nincs fájdalom a házasságunkban, hanem sokkal inkább a valódi okot kell felismernünk a fájdalom megjelenése esetén, és azt kell kitalálnunk, hogy hogyan tudunk egymáson és a házasságunkon segíteni.

Amikor a probléma bennünk van

A fájdalom gyakran a saját sebeinkből, igényeinkből és éretlenségünkből származik.

Néha az igényeinket, még ha fontosak is, a feleségünk vagy a férjünk nem tudja kielégíteni. Ez történik, ha arra számítunk, hogy a másik majd olyan szeretetet és gondoskodást ad nekünk, amilyet a szüleinktől nem kaptunk meg, vagy ha állandó gondoskodásra van szükségünk és hallgatólagosan azt várjuk, hogy a társunk belelásson a fejünkbe, vagy akkor, ha a legkisebb kritikát is sebzésnek éljük meg. De ez az ő hibája lenne? Egyáltalán nem.

Nekünk is lehet egy olyan gyerekes, túlzottan leegyszerűsített elképzelésünk a szabadságról, amely a családi életben irreális. Akkor is érezhetjük a fájdalmat, ha a másik személy nem pont olyan, mint amilyennek elképzeltük, vagy amilyennek akartuk, hogy legyen. Ha ilyen jellegű nehézségek merülnek fel, akkor egyenesbe kell hoznunk az azzal kapcsolatos hiedelmeinket, hogy miből is áll egy házasság.

Felszabadító lehet számunkra, ha visszaadjuk a másik személynek a szabadságát, és elkezdjük megismerni, hogy ki is ő valójában és megtanuljuk feltétel nélkül elfogadni.

„Jó, hogy létezel.”

„Olyannak szeretlek, amilyen vagy.”

„Nem kell megváltoznod, de ha meg akarsz változni, kész vagyok támogatni oly módon, ahogy szükséged van rám.”

Ahhoz, hogy belső erőforrásaink legyenek egy ilyen hozzáálláshoz, először meg kell tanulnunk magunkat is mélyen szeretettnek és értékesnek érezni.

Amikor a probléma valóban a másik oldalon van

Bizonyára vannak olyan tettek, melyek valóban pusztítják a házasságot és a házastársunk a hibás miattuk. Ilyen a függőség, az erőszak és a hűtlenség. Ezek mérhetetlen szenvedést, tehetetlenségi érzést és túlterheltséget eredményezhetnek. Azonban az, ha a másik embert keresztnek nevezzük, csak a tehetetlenséget és a lemondást fokozza, miközben cselekvésre lenne szükség. Ha súlyos problémáról van szó, akkor be kell vonnunk egy profi terapeutát. Ráadásul, ha felismerjük, hogy közvetlen veszélynek vagyunk kitéve (vagy a gyermekeinket fenyegeti veszély), akkor kemény határokat kell meghúznunk a családunk védelme érdekében. Néha talán radikális álláspontot kell foglalnunk az elfogadhatatlan viselkedés ellen:

„Hetek óta nem vagy józan, el kell költöznöd.”

„Addig különválunk, amíg nem mész terápiára, hogy kezeltesd a dühödet és a fizikai agressziódat.”

Ezeket a határokat nem a bosszúállás vezérli, hanem a kapcsolat megmentésének és az új esélyek megadásának lehetőségét jelentik.

Isten azt szeretné, hogy boldogok legyünk

Isten nem egy rendező és nem Ő a szenvedés szerzője, tehát egy másik ember nem lehet kereszt, akit Isten küld az életünkbe. Ő teljes életet és növekedést akar mindenkinek. Együtt szenved az elhanyagolt feleséggel a férje függősége miatt, vagy a férjjel, akit a felesége elárult. Az együttérzésével közeledik, hogy segítsen az embereknek a házassági fájdalmakban, hogy helyreállítsa azt, ami elveszett: az önbecsülést, a reményt és a jövőbeni lehetőségeket.

Isten ugyanakkor azt is szeretné, hogy az a valaki, aki a fájdalmat okozta, az Ő segítségével a megtérés és az átalakulás útjára lépjen. És végül Ő megbocsájt és bennünket is arra hív, hogy gyakoroljuk a megbocsájtást. Ez nem a gonosz elfogadását jelenti, hanem azt, hogy felismerjük, hogy mindannyian tökéletlenek vagyunk és fejlődnünk kell még. A megbocsájtás kinyitja az ajtót az előrehaladás és a kapcsolat gyógyulása felé.

Az a lényeg, hogy a helyzetet vagy a viselkedést ismerjük fel problémaként és ne a személyt!

 

Forrás: aleteia.org

Írta: Małgorzata Rybak

Fordította: Nagy Barbara

 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 12. 05. 15:13

    Üdv!
    Picit off. “Isten olyan nagy,hogy kicsivé tudott válni.” Isten nem ezért nagy,hanem mert minden Ő.Ő univerzumunk legnagyobbja és egyben legkisebbje is. (de ez magas,még nem értitek)
    Végre!!! “Isten nem egy rendező és nem Ő a szenvedés szerzője, tehát egy másik ember nem lehet kereszt, akit Isten küld az életünkbe.” Ezt olvasd el még tízszer,írd le,tartsd magadnál és ha Isten eszedbe jut vedd elő és olvasd el,mindaddig,míg eggyé nem válsz vele. Nem tudom ki ez a Małgorzata Rybak,de tud valamit.Végtelenül boldog vagyok,hogy ezt leközöltétek,mert végre olvasok egy egészséges istenképről.ZSENIÁLIS!!!!Mernék fogadni,hogy a fenti kijelentést is kinevetné.(Isten olyan nagy….)
    Tovább olvasva nem biztos, (hogy kinevetné),mert bár rájött valamire,azt a szintet még mindig nem éri el,hogy ne azonosítsa Istent egy emberfélével.
    Ettől eltekintve,nagyon jók a gondolatok a cikkben.Fantasztikus! Talán már kezditek érteni,mire gondolok,miről írok.Öröm ezt tapasztalni. Nincs egyébként más dolgotok,mint az elképzeléseiteket Istenről,minden irányból megnézni,ha ez sikerül,megérkeztetek.(én meg nem fogok unatkozni. 🙂