2018.11.28.

#csakegygondolat – Csak azt tegyük, amit Isten megáldhat

“Áldást bocsát az Úr csűreidre és minden vállalkozásodra…”

Ha engedelmeskedünk az Úrnak, a mi Istenünknek, Ő megáldja mindazt, amit nekünk ad. A vagyon nem átok, ha megáldja az Úr. Ha az embernek több java lesz, mint amennyire szüksége van és elkezdi azokat raktározni, akkor a kapzsiság és a keményszívűség bűne könnyen eluralkodik rajta.

Isten áldásával gazdagnak lenni egészen más.

Ilyenkor a bölcsesség irányítja a takarékosságot, a nagylelkűség az adakozást, a hála Isten ügyének támogatására késztet, és Isten dicsérete édesíti meg az örömöt. Nagy kincs, ha Isten áldása van a pénztárcánkon és minden anyagi javunkon.

hirdetés

Milyen nagy kiváltságot ígérnek Igénk utolsó szavai: “minden vállalkozásodra” áldást bocsát. Nem akarjuk a kezünket rátenni olyan vállalkozásra, amire nem kérhetjük Isten áldását, és még kevésbé akarunk imádság és hit nélkül nekikezdeni dolgainknak. Mekkora előjoga a hívőnek, hogy minden dolgában az Úr segítségére számíthat.

Egyesek szerint jó szerencsésnek lenni. Nos, az Úr áldása jóval többet ér, mint a szerencse. A nagy emberekhez való összeköttetés semmi ahhoz képest, mint amikor Isten támogat minket. Az Úr áldása végtelenül többet jelent, mint az emberi tudás, képesség és vagyon valamennyi gyümölcse.

 

 

C.H. Spurgeon

#csakegygondolat
hirdetés