2018. 11. 26.

Te ismered Freddie Mercury gyönyörű dalát Jézusról?

Freddie Mercuryról köztudott, hogy nem volt sok köze a kereszténységhez, mégis a világhírű a Queen 1973-ban egy gyönyörű dallal dicsőítette Jézust. Az angol szöveget is lefordítottuk, hogy még jobban átélhesd a brit énekes szerzeményét.

Pár hete mutatták be a mozikban a Bohém rapszódia című filmet, ezzel tisztelegve Freddie Mercury és a világhírű Queen együttes emléke előtt. A film rengeteg embert csábított a mozitermekbe, hiszen az angol együttes dalait ma  is százmilliók hallgatják a világ minden táján.

Látva a Queen együttes zenészeinek életét, különösen Freddie Mercuryét, megdöbbentő néha, hogy a tehetség sokszor milyen ostoba, önpusztító emberi döntésekkel párosul. Ezért is különösen érdekes és figyelemre méltó az együttes “Jesus” című száma, ami a Queen első albumán található.

Rejtély, hogy milyen indíttatásból írta Mercury ezt a dalt, hiszen életviteléből arra következtethetünk, hogy a zenész nem állt közel Istenhez. A szövegben arról énekel, hogy Jézus leprásokat gyógyított, és hogy mennyien követték őt.

Egy egyszerű dal, amely Krisztus nagyságát dicsőíti.

Talán soha nem derül ki, mi volt Mercury célja ezzel a dallal. Ami azonban biztos, hogy a zeneszám nagy sikert aratott, igazán népszerű lett, a 2011-es “Greatest Hits II” lemezen többek között ezt is újra kiadták.

Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy ez a különös ember nem csupán egy legenda, hanem egy megfejthetetlen rejtély is. Az ő esete kiválóan példázza, hogy csak Isten ismerheti a lelkünk legmélyét, és bár gyakran szívesen ítélkezünk másokról ránézés alapján, sohasem tudhatjuk, valójában mi lakozik egy-egy ember szívében.

S akkor megláttam Őt
a sokaságban
koldusok, leprások
kiáltozták nevét
Csak egy idős férfi
hallgatott
szemével követte őt
Mind eljönnek az Úr
Jézust látni (2x)
Mind eljönnek

Egy férfi jött, és
lábához borult,
Tisztátalan! – rázta
csengőjét a leprás,
Érezte, ahogy egy
tenyér a fejéhez ér
Menj hát, új ember
lettél!
Mind eljönnek az Úr
Jézust látni (2x)
Mind eljönnek

A három bölccsel
kezdődött minden
Kiket csillaggal hívott
Betlehem
s a földön mindenütt
hallani lehetett
hogy a mennyek
királya született!
Mind eljönnek az Úr
Jézust látni (2x)
Mind eljönnek

A három bölccsel
kezdődött minden
Kiket csillaggal hívott
Betlehem
s a földön mindenütt
hallani lehetett
hogy a mennyek
királya született!
Mind eljönnek az Úr
Jézust látni (2x)
Mind eljönnek

Forrás: Aleteia
Cikket fordította: Ungvári Ildi
A zene szövegét fordította: Gyarmati Szilvia

Fotó: Pinterest

Zenék
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás