Folytatódik a székesfehérvári Vörösmarty Színház egészen rendkívüli kezdeményezése: advent első vasárnapján Újszövetség Maratont rendeznek, amely során reggel kilenctől este tízig olvassák fel a szent könyvet közéleti szereplők, színészek és civilek. Még most sem késő jelentkezni!
A karácsonyi készülődés jegyében ismét Újszövetség Maratont rendez a székesfehérvári Vörösmarty Színház december 2-án vasárnap 9 órától. Advent első hétvégéjén várhatóan 13 órán keresztül olvassák fel a résztvevők az Újszövetséget a nagyszínpadon. A rendezvény immáron hagyomány, hiszen hetedik alkalommal rendezik meg, ráadásul különleges, hiszen nemcsak a színészek olvasnak a gyönyörű teátrum nagyszínpadán, bárki jelentkezhet a még szabad időpontokra a linkre kattintva.
A hagyományok szerint a város polgármestere és a történelmi egyházak képviselői is felolvasnak majd az Újszövetségből, ezzel támogatva a nem mindennapi maraton sikerét. Az alábbi rövid videóban lehet látni, hogy a színpadra egy gyönyörű feszületet helyeznek el a szervezők.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester korábban ezzel a nyilatkozattal állt ki a rendezvény fontossága mellett:
„A lelkiekben is van adósság , ez igaz az egyén életére is, – hiszen gyarló emberek vagyunk, hibázunk – de igaz talán egy városra is, hiszen mi is hibázunk.. Nemcsak anyagi értelemben, hanem értékközvetítésben, vagy a város lelkében. Kicsit ilyen adósságnak éreztem, hogy a város mindig beleesett advent időszakába. Nem adtuk meg a módját, hogy kicsit megálljunk, lelassuljunk, és átgondoljuk, hogy miről is szól valójában advent és karácsony ünnepe. Ez egy remek kezdeményezés Szikora János igazgatótól és a Vörösmarty Színháztól,
mivel lehetne méltóbb módon elindítani egy ilyen időszakot, ha nem éppen az Újszövetség felolvasásával. „
Szikora János színházigazgató korábban utalt rá, hogy nem mindenkinek nyerte el a tetszését a kezdeményezés, de nyilatkozatában egyértelműen kiállt a Szentírás mellett:
„Számomra végtelen nagy öröm, hogy egy olyan nagy szellemi kincset, mint a Biblia közvetíthetem az emberek felé. Megvan rá a lehetőségem, hiszen itt van egy nagy és gyönyörű színház: kinyithatom az ajtót és megadhatom a lehetőséget, megszólíthatom az embereket, hogy olvassuk együtt az élet könyvét.
Csak ajánlani tudjuk mindenkinek, hogy jelenlétével, olvasásával támogassa ezt a remek kezdeményezést!
(Fotó: artnews.hu)
Még nem érkezett hozzászólás