2018. 11. 10.

„Köszönöm a magyarok támogatását!” – exkluzív interjú a meghurcolt ex-homoszexuális énekessel

Matthew Grech története villámgyorsan terjedt el az interneten: a máltai fiatalember az X-Faktor című tehetségkutatóban beszélt hitéről és vallott arról, hogy korábban homoszexuális volt, de megtérését követően új életet kezdett. Az erről szóló videót a Facebook és a Youtube is törölte, a máltai kormány pedig elhatárolódó közleményt adott ki. A Facebook a mi bejegyzésünket is törölte, többek között erről is megkérdeztük a rendkívül készséges Matthewt, aki nekünk magyaroknak is üzent!

Hogyan élted meg az X-Faktorban történtek utáni napokat, és hogy tekintesz vissza most az eseményekre?

Mivel előre felvett interjú volt, ezért fogalmam sem volt arról, hogy milyen módon kerül adásba. Kicsit ideges voltam a megjelenés előtti napokban, mert nem tudtam, milyen lesz majd a fogadtatása, de sejtettem, hogy lesz visszhangja. Azzal tisztában voltam, hogy az X-Faktor közönsége rendkívül sokszínű, ahogy arról is tudtam, hogy több vállaltan homoszexuális induló is volt.

Miután lement adásban, éreztem a nyomást, mert rendkívül kényes helyzet alakult ki. Parlamenti képviselők is beszéltek róla, rengeteg cikk született erről, és szünet nélkül hívtak újságírók. Nekem nem volt semmi tapasztalatom a médiával kapcsolatban, különösen egy ilyen nagy visszhangot kiváltó, vitatott témában. Ennek ellenére rengeteg bátorságot adott nekem az a tudat, hogy Jézus Krisztus miatt kell végigmennem ezeken a megpróbáltatásokon, és nem azért, mert valami rosszat tettem. Megtiszteltetés ez nekem, és megerősített a hitemben. Isten egyháza az egész világon él. Rengeteg támogatást és szeretetet kapok világszerte az emberektől. Ez a hozzáállás megmutatta, hogy kicsoda Jézus.

Mindenki láthatta, ahogy a keresztények összefogtak egy ügy miatt, én pedig végtelenül megtisztelőnek érzem ezt.

Hogyan találtad meg Istent? Kérlek, mesélj a megtérésedről!

Londonban hallottam meg Jézus hívó szavát. Korábban is kereszténynek tartottam magamat, de nem foglalkoztam a hitemmel, mert nem igazán értettem. Viszont Angliában Isten segítségével találkoztam egy csodálatos hölggyel, aki segített nekem szállást találni, és végtelenül kedves volt velem. Elhívott egy keresztény közösségbe, én pedig nem tudtam neki nemet mondani. Lenyűgözött, ahogy a közösség tagjai imádkoztak, ahogy támaszkodtak a Bibliára, hogy milyen szoros kapcsolatban voltak Istennel. Látszott rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást. Olyat láttam, amilyet életemben még soha. Csodálatos és felemelő volt, ahogy és amilyen őszintén kifejezték kereszténységüket. Én is régóta vágytam egy ilyen kapcsolatra egy természetfeletti erővel. Bűnös lélek voltam, aki nagyon vágyott Jézus megváltó vérére, hogy megmentsem magamat önmagamtól. Azóta az életemet Jézusnak szentelem.

Mi is megírtuk az X-Faktorban történteket, ám a Facebook letiltotta az erről szóló bejegyzésünket. Mi a véleményed arról, hogy egy közösségi oldal letilt olyan posztokat, amelyek megtérésről szólnak, és arról, hogy valaki rátalált Istenre?

Sajnos sok ember hajlamos rá, hogy jelentsen olyan cikkeket, amelyek nem az ő világnézetét, vagy hitét tükrözik. Nem tudom, hogy a Facebook vezetői kicsodák, és mi a céljuk. Szerintem óvatosabbnak kellene lenniük. Elítélem azt, hogy a Facebook nem engedélyez egy olyan történetet, amelyben egy ember a hitéről tesz tanúbizonyságot. Ez a társadalomra nézve is aggasztó. A keresztények továbbra is álljanak ki a hitük a mellett, ne hagyják magukat megfélemlíteni.

Mi vagyunk a fény, és ha minket megállítanak, akkor egyre jobban sötétségbe borul az emberi társadalom.

Követendő példa lehetsz azoknak a homoszexuális embereknek, akik a lelkük mélyén vágynak arra, hogy megtérjenek?

Valaki mondta nekem, hogy a homoszexuálisok úgy utalnak magukra, mint LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszexuális, kérdéses) emberek. Ez hat betű, a szivárványban hét szín található. Egy barátom szerint az utolsó betű X lesz, ami ex-homoszexuálisokat jelenti majd. A homoszexuálisok egyre gyakrabban állnak nyilvánosság elé. Ugyanígy az ex-homoszexuálisokat sem lenne szabad diszkriminálni, amikor elmondják a történetüket. Azok a homoszexuálisok, akik hisznek Istenben, szerintem erőt meríthetnek a velem történtekből, hiszen tudják, hogy nem vagyok homofób. Nem lehetek az, hiszen a saját döntésem volt, hogy többé nem leszek homoszexuális. Én pontosan tudom, milyen az élete egy homoszexuálisnak, mert én is úgy éltem az életemet.

Ha bárki homofóbnak nevezne, akkor az tévúton jár.

Minden homoszexuálist, és minden embert arra biztatok, hallják meg Jézus hívó szavát. Ez egy meghívó, hogy igyanak az örök élet vizéből. Jézus meghalt értünk a kereszten, de a hívó szava mindenkinek szól, nem számít, hogy mi a háttere.

Mit üzennél a magyaroknak?

Köszönöm szépen a magyar keresztények támogatását, Isten nagyon erősen jelen van a magyarok lelkében. Arra szeretném bátorítani a magyar testvéreimet, hallassák a hangjukat, és ne hagyják, hogy bárki is elhallgattassa őket. Fontos, hogy oda menjünk, ahol sötétség van, és ragyogjuk be a sötétséget. A templom négy fala között ott van a mennyei királyság, de Isten arra is kér minket, hogy vigyük el az ő fényét a sötétségbe, a megtört életekbe. Maradjatok hűek a hitetekhez, éljetek Isten szavai szerint. Küzdjetek az álmaitokért. Tegyétek fel magatoknak a kérdést, hogy tudjátok-e, mik az álmaitok! Megtesztek mindent az álmaitokért? Isten segít nektek, hogy elérjétek a céljaitokat. Fontos, hogy meghalljátok a hívó szót, és aszerint cselekedjetek. Ha kis dolgokban tanúsítjuk a hitünket, akkor Isten nagyobb dolgokat is ránk bíz. Isten nem az olyan embereket keresi, akiknek tökéletes az életük. Az én életem nem tökéletes, és ezért is talált rám. Hiszem, hogy olyan dolgokat is megéltem már, amiket nem volt könnyű. Mindig Istenre, és az ő szeretetére támaszkodtam.

Én is csak egy átlagos keresztény vagyok, aki arra törekszik, hogy Isten igéi szerint éljen és viselkedjen. Ha alázatosak maradunk, akkor Isten mindig ott lesz velünk.

Martí Zoltán

Előzmény:

“Korábban homoszexuális voltam, de aztán rátaláltam Istenre” – letiltotta a Youtube a megtért énekes tanúságtételét

Külön köszönet Pattantyús-Ábrahám Lőrincnek a fordításért!

Interjú
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Tamás, László 2019. 09. 22. 14:28

    Nem értem sok-sok millió ember nem ért egyet a közösség oldalakkal hiszen köztudottan manipulál és igyekszik irányítani, /reklámok/ és ráadásul megfigyel stb.
    De csak azért is regisztrál, használja, és mindent ott ad közzé ismerőseivel is…
    Az meg sem fordul a fejekben hogy bojkottálják és ne használják többé!
    Nekem nincs és nem is lesz!
    Sok embernek pont ilyen a magárol alkotott vallásossága.
    Kereszténynek, hívőnek tartja magát és évente max. pár alkalommal vesz részt a szentmisén jobb esetben.
    Kérdésemre, hogy miként szenteli meg az Úr napját nincs válasz.
    Esetleg butácska magyarázat, hogy az ő kapcsolata Istennel, akkor is van ha nem jár el a szentmisére.
    Miként lehet keresztény valaki, aki a tízparancsolat egyik legegyszerübbjét sem tudja, nem szándékozik megtartani?