Pontos mását készítették el Noé bárkájának a Bibliában leírt paramétereknek köszönhetően. A monumentális épület október 25-én nyílt meg a látogatók előtt az amerikai Williamstownban, Kentucky államban.
A hatalmas, 100 millió dolláros kiállítás, egy keresztény tematikus park, az Ark Encounter, egy bizonyos Ken Ham által alapított profit-alapú vállalkozás közepén helyezkedik el. Ham szerint a park egy evangéliumi eszköz, melynek célja a kreacionizmus tanítása, amely Mózes első könyvét szó szerint értelmezi.
„Azzal szembesültem, hogy néhány agresszív szekularista el akarja hallgattatni azokat, akik a Bibliáról beszélnek” – mondja Ham. „Számunkra tehát az a kérdés, hogyan tudjuk eljuttatni a Biblia üzenetét az emberekhez?”
A bárka 510 láb hosszú , 85 láb széles és 51 láb magas, mely méreteket a Szentírásból vettek. A három emelet összesen 120.000 négyzetláb alapterületű.
A Bibliában a bárka építésére vonatkozó rész így hangzik: „Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal. Ekképpen csináld pedig azt: A bárka hossza háromszáz könyök legyen, a szélessége ötven könyök, és a magassága harminc könyök. Ablakot csinálj a bárkán, és egy könyöknyire hagyd azt felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá csináld azt.” (1Móz 7,14-16)
Az egy könyököt elnagyolt számítás szerint fél méternek szokták venni, pontosabban 44,4 cm.
„Sokkal több, mint amit valaha is el tudsz képzelni” – mondja Ham. „Amikor látod a szükséges építészeti algoritmusokat, a műszaki diagramokat… és az összes támogatót! Az ezer meg ezer támogatót, akik anyagilag ezt lehetővé tették… úgy értem ez fantasztikus!”
Az épületet a befektetők és adakozók mellett Kentucky állam, Grant County és Williamstown városa is támogatta elkészülésében. Ham szerint a bárkát 62 millió dollárral befektetők támogatták és 38 millió dollár származott adományozóktól.
Többen kritikai megjegyzésekkel illették az államot, amiért kedvezményes adózási feltételeket biztosítottak a vállalkozásnak. A Reason Advocates nevezetű csoport pedig bejelentette, hogy tiltakozni fog a parkban ez ellen az „állami finanszírozású vallási szélsőségesség” ellen.
A bárkán látható kiállítás mellett az Ark Encounter parkban található állatsimogató, egy 900 férőhelyes előadóterem és egy 1500 férőhelyes étterem.
forrás: dailynews.co.ug
24 hozzászólás
Gyönyörű szép bárka! Én örülök neki, hogy megépítették! Nem mindennapi dologról van szó!
Aki hisz Isten tanításában az el tudja képzelni, hogy ehez a csodához Isten útmutatásának van szerepe. Mert más képpen, hogyan sajátította volna el a szakmát Noé! Noénak a családja bolt a támasza és a segítsége!🕊
Hát igen, ön is jól látja, hogy egy ilyen szerkezetet egy tanulatlan ókori ember néhány családtaggal kiegészülve biztos nem építhetett meg. Most viszont megépítették, ezzel is azt hirdetve, hogy a Bibliát szó szerint kell értelmezni. Úgy tudom, a katolikus egyház viszont nem osztja ezt a nézetet.
Úgy vélem Nóénak voltak segítségei a családján kívül, akik nem használták ki amibe bedolgoztak és elvesztek a többi hitetlen emberekkel együtt. Ezek csak a napszámért dolgoztak. A „megélhetésükért”. Nem hittek Nóé szavaiban amint Lót vejei sem hittek az após szavának. Tréfának vették. Ők is elpusztultak városukkal és lakóival együtt! Ez meg kellene gondolkoztasson.
De sok itt az okos…Építsetek ti is bárkát ha annyira képben vagytok.
2 darabot 😂
Mi lesz a következő? Babilon tornya? Vagy Szodoma és Gomorra restaurálása?
Kedves Sanyi, lépten-nyomon Szodomába és Gomoráma botlunk.
Számomra egy kicsit kezd, hajadzani a bulcsúcédula bizniszre. 100 $😡😡😡
Jézus, de még egy jó érzésű keresztény sem erre fordította volna. Bocsi, de hányinger🤮
Szodoma és Gomorra? Szerinted nincs ma a világban jelen? Pedig a rosszat tán nem kéne restaurálni! De a bárka miért fáj annyi embernek? Mi rossz van a megépítésében?
peldaul az hogy megírt 60 millió elúszott haszontalan dolgokra és hogy egy fakupac többet ér mint más ember élete. Ezt tanította a biblia is építsetek milliárdos templomokat és barkákat más had éhezzen és szomjazzon
Ugye nem fából építették meg??? Mert akkor kártékonyabbak az özönvíznél is…
Nagyon nagy volumenu munka,es szep,de ennek ellenere nem hiszem h annyi fat ami ehez kellett erdemes volt erte alldozni,mert szerintem mamapsag a legnagyobb kincs az elo fa es a tiszta ivoviz.bar ha ultettek a helyukre akkor minden ok.
Na Kati, mit szólsz? Így nézett ki Noé bárkája. Ugye megnézted a belső részeket is? Hihetetlen.
Ha már lefordítjátok a cikket, ami dícséretes, legalább a lábat is átkonvertálhattátok volna méterbe…
A hajléktalanokra és az árva gyerekekre mikor lessznek ilyen nagy összegű befektetések ja meg állat menhelyre ? az idén a második penzkidobas első párizsi templom az kell az embereknek 600 millio eurós templom meg seggfej fa hajó? Vagy mind a kettő otthonnak menhelynek stb lett újítva illetve építve? Seggfej világ
seggfej emberek akik hülyeségekre basszak a pénzt nem mások életére? milliárdos támogatások mennek naponta olyan dolgokra amire rohadtul nincs szükség. Már csak annyi a kérdésem esetleg Etiópiában ahol víz nincs amit inni oda mikor lessz egy 100 milliárdos befektetés létrehozva? SOHA mert abból nem húznak hasznot se az emberek se a papok. Hányinger ér utol amikor ilyen agyhalott dolgokat latok.
Látom páran vannak akik meglátják mindkét veséjüket odaadnák hogy menjenek Noé barkájába na ezek az emberek kíméljenek a válaszoktól nem akarok hittanórát tartani se megvilágosodni se semmi. Köszönöm a megértést.
Csodás napot mindenkinek
Minden szavaddal egyetértek!!!
Isten csak Noenak mondta hogy epitsen bárkát, nekünk nem, ismerjétek be akik ezt kedvelitek hogy ez nem Isten akarata a Bibliából nem veszünk ki csak azt amit nekünk megtetszik, én egy hülye drogos vagyok nem hivö sajnos, de ez a sok elpocsékolt fa csak emberi akart nem Istené
Elmultam 64 éves,még élek.De Én is születtem ,ugy jelen is voltam s mégsem emlékszem rá. Biztositolak arról, hogy nem is fogok soha.
„Megépítették Noé bárkáját a BIBLIA alapján” Mutatós, de nagyon költséges alkotás. Milyen célból készülhetett? Netán az IZMUSK közötti ellentét szítássából. Az idealizmus és materializmus napjaink politikáját nagyon is meghatárrozzák, a kommenttek is kimondatlanul erre utalnak. Szükségünk van erre? A BÁBEL tornyát nem építik újjra? A történelem netán ismétli önmagát? Norbi kommentjével azzonossulni tudok.
De igen, Bàbel tornya is u’jjàépül…Tokyoban…U’gy hivjàk, hogy „tér-felvono’ ” (ascenseur de l’espace, space-lift….vagy ahogyan akarod…40.000 km,”magas” lesz)
Eleve egy hazugsággal kezdődik. A hajó orrán csak a modern áramlástani tanulmányok eredményeként kialakított kúpos forma látszódik. És mi hajtotta a hajót?
A föld történelmében nem csak Eurázsiát érte özönvíz. Más kultúrák is írnak ilyen pusztítást abból a korból. A Bibliában ez egy szimbólikus elbeszélés, aminek nyilván van valóság alapja.
Azok az emberek, akik arra hivatkoznak, hogy ezt a pénzt a szegényeknek kellett volna adni, vagy a Notre Dame újjáépítésének a pénzét a szegényeknek kellett volna adni, nem Krisztus követői, hanem árulói, mint Júdás.
„3Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt. A ház megtelt a kenet illatával. 4Erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: 5»Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek?« 6Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta. 7Jézus ekkor így szólt: »Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára teljesítse azt. 8Mert szegények mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek.«”
Emberek, emberek,! A megszólalás nem feltétlen szükséges a csúsztatáshoz, a félremagyarázás-hoz. Akinek van ideje az összes hozzászólást elolvasni és amit leírtak ahhoz hozzászólni, az írjon.Aki azonban csak azért ír, hogy a nevét viszontlássa,az biztos hogy nem a feltárt gondolato-kat becsüli meg. Az ordenáré, gusztustalan kifejezések ideírói pedig olyanok mint azt öreg sváb-ember mondogatja csendben ,magában és szomorúan. aki azt mondta, „az az ész amelyik későn jön meg az jobb lenne,ha inkább meg se jönne.
A cikk véleményezése nem azt jelenti, hogy minden szót a korpa közé zagyválunk., hogy hallja-nak rólunk. Annak értéke van. de a leírtak nagyrésze az itt megjelenők többsége csak feltünési viszketegségből ír. de abból ilyen stílusban sohasem lesz érték. Gondolkodjznk egy kicsit, mert sok beszédből, sok salak lesz,mint a kis kalóriájú lignitből.