2018. 10. 28.

Ima Székelyföldért – százával gyúltak az őrtüzek

Október utolsó vasárnapja hagyományosan a székely autonómia napja – ezen az estén közös imádságra hívta a világ magyar keresztény közösségeit a Székely Nemzeti Tanács. Az imádságot követően számos településen őrtüzeket, fáklyákat, gyertyákat gyújtottak a résztvevők, hogy e hagyomány ápolásával emlékeztessenek az önrendelkezés fontosságára.

Évek óta, október utolsó vasárnapján, Székelyföld autonómiájának napján, a Székely Nemzeti Tanács közös imára szólítja a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteit. Idei felhívásukban hangsúlyozták: 

“Imádkozzunk Székelyföld autonómiájáért. Imádkozzunk azért a rendíthetetlen közös hitért, amely az önrendelkezés jövőképét megkérdőjelezhetetlenné teszi. Üzenjük meg a kételkedőknek, hogy lehet ugyan hit nélkül is élni, de nem érdemes!”

A szervezők kérésének eleget téve Székelyföld-, Erdély-, Magyarország-, sőt, világszerte őrtüzek, fáklyák, gyertyák gyúltak, amelyek a székelyek önrendelkezésének fontosságára hívták fel a közvélemény figyelmét.

Gazda Zoltán főszervező az MTI-nek vasárnap este nyilatkozva elmondta: az autonómia napjának délelőttjén a székelyföldi templomokban is imádkoztak a régió autonómiájáért. A kedvező, nyárias időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi évek gyakorlatánál többen állták körbe az őrtüzeket. Az őrtüzek fényénél felolvasták a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, mely tartalmazza többek között, hogy „ismételten felhívjuk a figyelmet jogos és békés követelésünkre, egyben kinyilvánítjuk akaratunkat Székelyföld területi autonómiája iránt. Jelezzük, hogy a román parlament által harmadszorra is elutasított, a területi autonómia közjogi keretét biztosító statútum törvényerőre emeléséről nem mondunk le. Folytatjuk azt a demokratikus küzdelmet, amely párbeszéd útján, de minden békés eszközt felhasználva biztosítja szabadságunk garanciáit. Megerősítjük ragaszkodásunkat a nyolc székely széket és 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz” 

hirdetés

Farkaslaka, 2018. október 28.
Őrtűz ég a székely autonómia napján a Hargita megyei Farkaslaka feletti Gordon-tetőn 2018. október 28-án.
MTI/Veres Nándor

Székely Miatyánk

Mi Atyánk! Ki a mennyekben vagy!
Kitől jön élet és halál!
Hívó szavunk Tehozzád szárnyal
Vígaszra csak ott talál!
Nagyobbak voltunk minden népnél,
S ha meghalunk is, úgy halunk,
Hogy az egész föld minden népe
Megkönnyezi ravatalunk!

A Te neved megszenteltessék!
E nép mindig benned bízott…
Te székely Isten! Félünk téged,
Bár sújtva sújt az ostorod!
Atyánk! Bár itt van a halálunk,
Büszke lelkünk nem kesereg
Bár sorsunk meg nem érdemeltük,
Megszenteltessék a neved!

Óh, jöjjön el a Te országod!
Add, hogy még boldogok legyünk!
Add, hogy még egyszer ránk nézzen
A mi Szent Hargita hegyünk!
Add, hogy még egyszer legyen boldog
Székelyhon minden hű fia!
Add, hogy még felvirradjon egyszer
Ez a bús, gyászos éjszaka!

A Te akaratod legyen meg!
Hogyha már minket elhagytál,
Ha fohászkodunk, már nem hallod
A sorsunk egy hős halál,
De engedd meg, hogy kis fiunknak,
Kikért a szívünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein
Egy dicső székely kikelet!

Ne vígy minket a kísértésbe!
Ne higgyük, hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyű ütközetben
Mindig csak Székely vére folyt!
Ne add, hogy Benned is csalódjunk!
Ne add, hogy Ne higgyünk Neked…
Nem lehet az Istenünk,
Hogy cserben hagytad népedet

Tied lesz Hatalom, Dicsőség!
Ki belénk oltád a hitet,
Amely belénk, múltunkban bízó
S, jövőnk szülő reményt vetett
A mi lelkünk nemesebb, büszkébb,
Merészebb, mint más népeké!
Vállaljuk, ami lehetetlen
Mert felnézünk a nap felé

Tanuljatok, Ti földi népek!
Érezzétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkből
A sír szélén is reményt fakaszt!
Érezzétek a Szent hitet
Mit minden hű Székely szív dobog!
Érezzétek!… s megértenétek.
Hogy a Székely csak győzni fog!

Győzünk! Ha nem mi: unokáink!
Mi szépen, csendben meghalunk…
Mert tudjuk: egyszer még felharsan
Erdély szent hegyein dalunk!
S bár míg szívünk szent keservével
Egy jégvilágban megfagyunk,
Hisszük most… s hisszük mindörökké!
Ámen! Hogy székelyek vagyunk!

 

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás