2018. 10. 11.

Megkérték a szépségkirálynőt, hogy ne mondja ki Jézus nevét a műsorban – példamutatóan reagált

Allyson Rowe, amerikai főállású szolgáló és mentor, akinek célja, hogy segítsen a nőknek felfedezni Krisztusi identitásukat. A korábbi szépségkirálynő Instagram-profilján számolt be arról a megdöbbentő beszélgetésről, amit az egyik országosan sugárzott beszélgetős műsornak a producerével folytatott.

Ha csak a külsejét nézzük, akkor Allyson Rowe az amerikai álmot szemléltető modell is lehetne. Gyönyörű, szőke nő, a Miss Washington USA 2014 nyertese, és nem mellesleg főállású szolgáló, aki Isten igéjének a hirdetésére tette fel az életét. Allyson YouTube videókat készít és Instagram-profilján is folytatja missziós tevékenységét. Nemrég utóbbin osztott meg egy bejegyzést, amiben egy párbeszédet mesélt el, ami közte, és egy televíziós műsor producere között zajlott.

– „Miss Rowe, örömünkre szolgálna, ha eljönne a műsorunkba és interjút készíthetnénk önnel a személyes történetéről” – idézi a producer szavait Allyson, majd folytatja. „Én magam is keresztény vagyok, azonban ez a műsor inkább a szekuláris közönséget szólítja meg, így nem mondhatja ki majd, hogy Jézus.

– „Nagyon megtisztel a meghívásuk, de vissza kell utasítanom.”

– „Megkérdezhetem, hogy miért?”

– „Természetesen. Én és Jézus egy csomagban jövünk. Én nem létezem Jézus nélkül. Nincsen semmilyen történetem Jézus nélkül. Éppen ezért, ha nem mondhatom ki Jézus nevét, – aki az egyetlen oka annak, amiért most itt tartok, és azt csinálom, amit – akkor nem lehetek a műsorának a része.”

– „De ez egy fantasztikus lehetőség! A műsorunkat országosan sugározzák! Nem gondolja, hogy ez egy kicsit extrém hozzáállás?”

– „Teljességgel az, hiszen annak is kell lennie. Ön azt mondta, hogy keresztény, igaz? Éppen ezért feltételezem, hogy hozzám hasonlóan olvassa a Szentírást. Az én Bibliám azt írja, hogy vagy melegek, vagy hidegek vagyunk, de a langyosat Isten kiköpi a szájából. Azt is mondja, hogy ha megtagadom Jézust az emberek előtt, akkor Ő is megtagad engem az Atya előtt. Nem ítélem el Önt, de nagyon világossá szeretném tenni, hogy nem mondom el csak a felét a történetemnek. Sosem fogom megtagadni Jézus nevét a siker vagy hírnév reményében. Sosem fogom megtagadni Jézus erejét az életemben, és sosem fogok behódolni a kultúrának, hogy nehogy megsértsek valakit. Még egyszer köszönöm a meghívást, de vissza kell utasítanom.”

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Just because something is COMMON does not mean it’s NORMAL. Likewise, things that are COMMON are not always NORMAL. Culture is very intentional about placing ideas, beliefs, and perspectives in front of us constantly to make us believe that they are NORMAL… when in fact they are NOT. The devil knows if he can get you to lower the standard and become numb to your conviction, that ultimately you lose the fear of The Lord and begin to agree with worldly culture. We cannot shift a culture we conform to. We are called to be friends TO the world, not friends WITH it. Stay ALERT in a culture that consistently bombards is with twisted and perverse mindsets. Stay ON GAURD and never lower your conviction. Know the difference between COMMON and NORMAL. The Word of God is the standard! #StayWoke #ForSuchATimeAsThis

Allyson Rowe (@allysonmrowe) által megosztott bejegyzés,

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Hírek Nagyvilág
hirdetés

6 hozzászólás

  • Válasz Ignác 2018. 10. 11. 23:52

    A, Szépség királynőnek pedig IGAZA VAN! az egy ördögi dolog amikor egy hívőt felkérnek hogy nyilatkozzál de JÉZUS Nevét ki ne merd mondani mert nem olyan a közönség meg a hallgatóság hogy ezt jó szívvel vennék, Ő meg udvariasan visszautasította a felkérést, és nem ment el ráadásul egy magát kereszténynek nevező ember tiltotta meg JÉZUS NEVÉNEK Kimondását! ez a LEGNAGYOBB KÉPMUTATÁS! nem nem ítélkezek de vannak egyértelmű dolgok ennek a Magát kereszténynek nevező embernek MEGTÉRÉSRE VAN SZÜKSÉGE! VEGYEN PÉLDÁT A SZÉPSÉG KIRÁLYNŐRŐL! JÉZUS PARANCSA: HIRDESSÉTEK az EVANGÉLIUMOT MINDEN TEREMTMÉNYNEK!!!

  • Válasz Jenő 2018. 10. 12. 16:03

    Azt mondta egy (lehet több is) evangélista, hogy ha kiveszik Jézust a keresztyénségből, az összeomlik. Milyen szépen kiábrázolja ezt az igazságot a személyes hitélet szintjén Allyson Rowe bizonyságtétele. Csak egy szót tiltottak volna el tőle a műsor alatt: Jézus. De ha kiveszik Jézust Allyson Rowe életéből, akkor Allyson Rowe nem létezik. És ha tőled tiltják el Krisztust?

  • Válasz Inci 2018. 10. 13. 19:24

    Én is inkább Jézust választom mindenek előtt.

  • Válasz Barna Tibor 2018. 10. 18. 11:25

    Le kéne már szokni erről az ostoba szőkeellenességről, ugyanis a szőkék semmivel nincsenek lejjebb, mint a nem szőkék!
    Ez a baromság “irónia”-ként is sértő, elfogadhatatlan, amit ön is rögtön beláthat, ha a ‘szőke’ jelzőt behelyettesíti egyik-másik csoport nevével!

  • Válasz Szabi Silagi 2019. 04. 14. 13:35

    Én csak meghallgattam volna a kérést, nem ígértem volna meg semmit, csak elmentem volna a helyébe és természetesen beszéltem volna Jézusról…. aztán jelentsenek fel …
    Abszurd és elfogadhatatlan hogy az ember saját hitét ne vállalja ne vállalhassa …ez szerintem jogellenes is.
    Ez a legfontosabb dolog a világon. Minden más lényegtelen e mellett.
    Ez a bolond világ egyre jobban torzul. Hamis értékek lesznek elfogadottak.

  • Válasz Majlát József 2019. 05. 17. 08:40

    Valóban egy keresztény és Jézus egy, ahova én megyek oda jön velem az Úr,és ahova az Úr nem jöhet oda én sem megyek, ez van.