2018. 09. 21.

Könyörület és ítélet: A bibliai ellentét?

A bűnről való keresztény értekezés mélyén található a két visszatérő mozzanat közötti feszültség: ítélet és könyörület.

Egyik oldalról nézve, Jézus azt mondja, „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak,” (Lukács 6:37), másik oldalról pedig Pál ezt írja: „Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon.” (Timóteus 5:20).

Ez nem azt jelenti, hogy a Biblia ellent mond magának a bűn tekintetében. A Biblia bonyolult, és az olvasásához szükséges a Szentlélek vezetése azzal a felismeréssel párosulva, hogy a kereszténység forradalmi gondolatai a Biblia egészéből származnak; ezt fontos megjegyezni a bűnről szóló versek önálló vizsgálatakor. Ahhoz, hogy megértsük az ítélet bibliai kontextusát, meg kell, hogy különböztessük az ítélet két merőben eltérő megközelítését.

A jogtalan ítélet ellenséges, célszerűtlen kritika, ami képmutatáshoz vezet. A jogos ítélet olyan kritika, ami szeretetből és értelemből fakad, amit a Biblia gyakran mint megfeddést említ.

Ez a két megközelítés nyilvánvaló számos interakcióban, ami Jézus és a Farizeusok között zajlik, ahol Jézus jogosan megfeddi a zsidó értelmiségieket a képmutató ítélkezésük miatt. Nem ritka, hogy kiemelik a kontextusából Jézus szavait, különösen a farizeusokkal való párbeszédeit, ezzel támogatva az elméletet, hogy mindenféle ítélet ellentmond a Biblia tanításának. Ez természetesen komoly félreértelmezés.

hirdetés

A Katolikus Egyház egyértelműen azt állítja, hogy a helyes ítélet szükségszerű, amikor a társadalmi tanítások fontosságát hangsúlyozza. A katekizmus 2423. paragrafusa így szól: „Az Egyház szociális tanítása alapelveket javasol a reflektáláshoz; kidolgozza az ítéletalkotás kritériumait, és útmutatásokat ajánl a cselekvéshez.”

A könyörület viszont egészen más. Általánosan a könyörületet egy elemien jó dolognak tekintik, mégpedig jogosan. A könyörületben a csavar nem a felfogásában, hanem a gyakorlatba ültetésben van. Sokkal könnyebb megfeddni valakit aki hibázott, mint megbocsátani neki.

Ahol még nehezebbé válik a könyörület helyes megközelítése, az az ember iránta való vágya. Azért vágyik valaki könyörületre, hogy maga mögött hagyhassa, és legyőzhesse a gyengeségeit, vagy hogy elviselhetőbbé tegye a bűntudatot, ami a bűnös életvezetésből fakad? Amikor az emberek a könyörületet úgy nézik, hogy kizárólag az egyén kényelmére van, akkor silányítják azt, és elhagyják a valódi értékét.

Ez nem azt jelenti, hogy nem kellene megbocsátanunk, vagy elfogadnunk a megbocsátást. Ahogy Jézus mondja: „Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki. És ha naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer tér vissza hozzád ezt mondva: Megbántam – bocsáss meg neki.” (Lukács 17:3-4)

Vegyük észre, hogy Jézus nem csak a megbocsátás szükségességéről, hanem a megfeddés szükségességéről is beszél. Ha valaki megbocsát, de nem fedd meg, akkor nem segít a bűnösnek felismerni az igazságot, amivel felülkerekedhetne az érdektelenségen és Jézus felé közelíthetne.

Keresztényeknek nem kell félniük hogy kritikával illessék a másikat. Ahogy a Példabeszédek könyve 27:5 írja: „Jobb a nyilvánvaló dorgálás a titkos szeretetnél”, a Jelenések könyve 3:19 pedig ezt mondja. „Akiket én szeretek, azt helyreigazítom, megfegyelmezem, sőt megfenyítem.”

Viszont ítélni vagy megfeddni ugyanolyan könyörület nélkül, mint szeretet nélkül. A keresztények arra vannak hívva, hogy előbb szeressenek, ami nem teljesül amikor egy keresztény ezt mondja: „tévedsz, most csináld inkább amit én mondok.”

A szeretet nem ítélettel indul, és nem áll meg a könyörületnél. Az igazság az, hogy a szeretethez mindkettő kell.

Az a szerető hozzáállás a bűnhöz ha először megbocsátunk a bűnösnek, aztán meghallgatjuk, és megpróbáljuk megérteni őt, hogy helyes, szerető ítéletet mondhassunk, ami segíthet a bűnösnek felülkerekedni a gyengeségein.

Ezt természetesen könnyebb mondani, mint tenni. De az imában történő mély önvizsgálat segít szentebb, krisztusi módon tekinteni a bűnre.

 

 

Fordította: Orosz Péter

forrás: catholic-link.org

Nagy kérdések
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 09. 21. 15:40

    Szép napot!
    “A jogtalan ítélet ellenséges, ..” “a jogos ítélet olyan kritika, ami szeretetből fakad” Ez nagyszerű,már csak azt mondja meg valaki,hogy te mikor ítélkezel az jogos vagy jogtalan? A te nézőpontodból nyilván jogos,de valóban jogos?Ki dönti ezt el?A két vitatkozó személy vagy egy testület? Maradjunk annyiban,hogy Isten nem ítél,mert nincs rá szüksége.Mi viszont (bár alapvetően szükségünk nekünk sincsen rá) olyan társadalmi normákban élünk,hogy szinte muszáj ítélkeznünk.Az igazság tartalma pedig nézőpont kérdése. Mivel képtelenek vagyunk ítélkezés nélkül élni,törekedjünk arra,hogy ne vigyük túlzásba.(mi a túlzás? Kinek mi. 🙂 )