2018. 08. 14.

Az érsek, aki életét adta Krisztusért és a népéért – VIDEÓ

Magyarországon talán kevésbé ismert a 20. század egyik legnagyobb vértanúja, Boldog Óscar Romero: a salvadori érseket mise közben lőtték le, mert kérlelhetetlenül kiállt népéért a katonai rezsimmel szemben. Temetésén a hatalom sortűzzel ölte a gyászolókat, amely után polgárháború tört ki. Boldoggá avatásán negyedmillió ember vett részt, életéről több dokumentumfilm is készült, ebből mutatunk a cikkben egy részletet.

Óscar Romero érseket 2015-ben avatták boldoggá hazájában: 250 ezren voltak ott az ünnepélyes szertartáson. A vértanú érsek népszerűségére jellemző, hogy az ő nevét viseli El Salvador nemzetközi repülőtere is: kitartása, Krisztus és népe melletti kiállása nemzeti hőssé tette nem csak hazájában, hanem szerte Közép-Amerikában.

Az 1970-es években katonai diktatúra épült ki El Salvadorban, amelyik gazdasági nyomort okozott az országban. A katolikus egyház döntő többsége kiállt a nép mellett, ennek köszönhetően pedig hamar az állam legnagyobb ellensége lett. Az 1977-ben érsekké kinevezett Óscar Romero éles hangon szólalt fel az elnyomás ellen, ami miatt hamar népszerű lett, az emberek felnéztek rá:

Miközben világos, hogy az Egyházat üldöztetés érte az elmúlt három évben, még fontosabb, hogy tisztában legyünk annak okával. Az üldöztetésre azért került sor, mert az Egyház védelmébe vette a szegényeket, közösséget vállalt a szegények sorsával. Amikor az Egyház hallja az elnyomottak kiáltását, nem tehet mást, mint hogy megbélyegzi azokat a társadalmi struktúrákat, amelyek létrehozzák és állandósítják a nyomorúságot, amelyből e kiáltás fakad” – mondta egyik szentbeszédében. De nemcsak hazájában, hanem Rómában is próbált segíteni népén: meggyilkolása előtt egy évvel II. János Pál pápának hét dossziét adott át, amely részletesen bemutatta az elnyomó hatalom gaztetteit.

1980. március 23-án közvetlenül a hivatalos rendfenntartókhoz szólt a heti prédikációjában: „Szeretnék külön felhívást intézni a hadsereg katonáihoz, különösen a Nemzeti Gárda tagjaihoz, a rendőrséghez és a helyőrséghez. Testvérek, ti népünkhöz tartoztok! Saját testvéreiteket ölitek meg a földművesek között! Egy ember parancsolhatja nektek, hogy öljetek, de Isten törvényének kellene győzni bennetek, mely azt parancsolja: ’Ne ölj!’

Egy katona sem köteles olyan parancsnak engedelmeskedni, mely ellenkezik Isten törvényével!

Erkölcstelen törvény senkit sem kötelez.” „Isten nevében, e szenvedők nevében, akiknek a kiáltása napról napra hangosabban száll a mennyekig, kérlek benneteket, könyörgök nektek, parancsolom nektek: állítsátok meg az elnyomást.”

Több halálos fenyegetést kapott, és habár több országba is elmenekülhetett volna, ő a vértanúságot választotta. Egy nappal az idézett beszéd után, március 24-én, szentmise közben ölték meg Óscar Romeró érseket. Gyilkosát soha nem ítélték el, a katonai vezetők nem kerültek bíróság elé.

Temetési szertartásán, amelyen mintegy ötvenezer ember vett részt, a gyászbeszéd alatt bomba robbant a katedrális előtti téren, majd a katonák lövöldözni kezdtek. A lövöldözésben mintegy negyven ember lelte halálát és száznál több volt a sebesültek száma.

Romero halála és a gyászszertartás alatt történt katonai erőszak óriási felháborodást keltett a nép körében. Az érsek elleni merénylet kirobbantója lett egy 11 évig tartó polgárháborúnak,  mely során 75 ezren haltak meg (köztük 70 ezer civil), további 7 ezren „eltűntek”, és becslések szerint egymillió salvadori keresett más országban menedéket az erőszak elől.

A hadsereg és a halálbrigádok által meggyilkoltak között volt tizennyolc katolikus pap és öt apáca – ez utóbbiak közül négyen amerikaiak voltak. Ezekben az években fordult elő, hogy helikopterről röpcédulákat szórtak ezzel a szöveggel: „Légy hazafi és ölj meg egy papot!

Rómában 1994-ben kezdődött meg a szentté (illetve boldoggá) avatási eljárása, mely egy időre megszakadt, de Ferenc pápa 2015. február 3-án dekrétumban nyilvánította ki, hogy Romero érseket a hite miatti gyűlöletből gyilkolták meg és halálát vértanúságnak minősítette. Ezzel hivatalosan is folytatódott a boldoggá avatási folyamat. „Óscar Romero érsek számomra Isten embere volt”– jelentette ki a pápa 2014. augusztusában. A boldoggá avatásra  2015. május 23-án San Salvadorban került sor több mint 250 000 ember jelenlétében. Az eseményt a pápa levélben üdvözölte.

Boldog Óscar Romero életét több dokumentumfilm is bemutatta, az alábbi részleten a hite és a népe iránti elkötelezettségét láthatjuk:

via Wikipédia

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás