2018. 07. 05.

Lewis Hamilton alig várja, hogy templomba mehessen

Lewis Hamilton a Forma-1 egyik legmegosztóbb és kétségtelenül egyik legtehetségesebb pilótája: a négyszeres világbajnok brit pilóta soha nem tagadta, hogy mélyen hisz Istenben. A katolikus autóversenyző a versenysorozat hivatalos oldalának adott hosszabb interjút, ezúttal is örömmel beszélt hitéről.

„Időt kell szánnod a dolgokra. Minden reggel reggelizem, és mielőtt enni kezdenék, imádkozom.

hirdetés

Tulajdonképpen minden étkezéskor imádkozom.

Szóval akár néhány másodperc, akár egy perc, és akármiért is imádkozol, használd ki azt a pillanatot. Mindenki beszél és én csak annyit mondok: „bocsánat, egy pillanat” és máris van időm. „

A vasárnapokat például alig várom, hiszen templomba megyek.

Felkelek, irány a templom, azután pedig találkozom néhány emberrel. Elmegyek néhány közeli barátommal, együtt reggelizünk, aztán együtt megyünk templomba. A mise után szinte mindig megvilágosodva és megerősödve távozunk, olyan mintha újra tudatosítanánk a céljainkat. Néha az embernek az az érzése, hogy „Na, ezt ma nem vágtam”, de általában úgy indulsz el, hogy „Azta, most már tudom, merre tartok.”

Fordította: Tamási Dorottya

Fotó: GP Malaysia

Ép testben ép lélek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás