Az egyedülálló nők 70 százaléka azt szeretné, ha a férfiak randevút kezdeményeznének

Egy új kutatás, ami egy sok tagot számláló brit gyülekezettel együttműködve készült, felfedett néhány sokkoló adatot a keresztény ismerkedési kultúráról. Samuel Verbi ismerteti az eredményeket.

Rebeka, egy egyedülálló keresztény nő a 20-as évei végén, velem szembe ül egy helyi kávézóban. Már fél órával túl futottunk a 45 percesre tervezett interjúnkon, ám én még mindig nem tudtam választ adni a kérdésére.“Egyszerűen nincs elég egyedülálló keresztény férfi! Elolvastam minden könyvet, tudom, hogy Isten mindent a kezében tart, és a többi, de szó szerint nincs elég férfi, hogy mindenkinek jusson, igazán nem tudom, mit kéne még tennünk?”

A gyülekezeti kultúrában, a legjobb és gyakran egyetlen opció egy másik kereszténnyel házasságot kötni, viszont a nők és férfiak aránya 60:40. A helyzet egy Rebekához hasonló nő számára elég problémás.

Sokan tipikusan ignorálják ezt a fogós kérdést, vagy belevetik magunkat a legújabb önsegítő könyvekbe. Itt az ideje, hogy objektíven is megvizsgáljuk a problémát.

Miközben rengeteg könyvünk van arról, hogyan kellene az ideális randikultúrának kinéznie, több óra szentbeszédünk arról, hogy Isten segítségével hogyan fog kinézni, még sincs statisztikai képünk a jelenlegi helyzetről. Ezért elindítottam egy kutatási együttműködést, amit most egy statisztikussal folytatok London belvárosában.

hirdetés

Egy hatalmas nagy-britanniai gyülekezetre fókuszálva több, mint 1000 taggal és összegyűjtve 200 kérdőívet 18-40 közötti egyedülállóktól, azt akartam megtudni, hogyan is fest ez a kultúra statisztikai szempontból, milyen okok állnak ezek mögött a trendek mögött.

Miután számtalan fej fordult felénk a kávézóban ezekre a tipikus figyelemfelhívó mondatokra, hogy „nincs szex házasság előtt” és „Jézus azt mondta, ő lesz a feleségem”, befejeztem a második latte-t és hazaérve elkezdtem elemezni az adatokat.

A randik hiánya

Az adatok analizálásával töltött hetek után a következő forgatókönyv tűnt általánosnak: egy két éves periódus alatt az általános tapasztalata egy keresztény nőnek az volt, hogy kétszer hívta randira nem keresztény, átlagban egyszer keresztény és egy keresztény sem hívta randira a saját gyülekezetéből. Ez azt jelenti, hogy az egyedülálló nők 63%-a nem randizott az elmúlt két évben a saját gyülekezetéből senkivel sem.

„Soha nem hívott randira senki a saját gyülekezetemből egész életemben” írta egy 23 éves nő „egy kis csoportba járok, megyek szolgálni, igazán nem tudom, miért nem következik már be!” „De a gyülekezeten kívül máshol” tette hozzá egy másik hölgy „a baráti körömben nehézség nélkül hívnak randira – nincs problémájuk ezzel.”

Minél többet olvastam el a nyitott kérdésekre adott válaszokból, annál inkább érzékelhető volt a frusztráció.

A nők feszültek voltak a randevúk hiánya miatt, különösen azért, mert a férfiak nem kezdeményeznek. Külön figyelmet érdemelnek arra a kérdésre adott válaszok, hogy „mit mondanál az ellenkező nemnek a randizási szokásokra vonatkozóan?” Itt a nők majdnem 70%-a (ez extrém magas egyetértés egy ilyen típusú kérdésnél) azt akarta, hogy a keresztény férfiak legyenek FÉRFIAK, hívják őket randira.

„Ha kedvelsz valakit, hívd randira – legyél férfi!” mondta egy nő. „Légy bátor, légy férfias! A férfiaknak férfiaknak kell lenniük! A való világban a férfiak elhívják a nőket randira, sokan folyamatosan ostromolják őket” Voltak nagyon szókimonó válaszok is: „Növessz egy pár golyót!”

A másik 30 százalék nem feltétlenül vitatkozna ezekkel az érzésekkel, de voltak a férfiak szándékait illetően komolyabb hangok is: „Légy józan, bánj jól a lány barátaiddal, ne használd őket arra, hogy betöltsd az emocionális szükségleteidet addig, amíg barátnőre vársz!” mondta egy nő.

Mindenesetre láthatóvá vált, hogy a csoport egyik felében nagy a frusztráció. De mi van a férfiak perspektívájával? Ugyanez alatt a periódus alatt az általános tapasztalata egy keresztény férfinak az volt, hogy kettő-három keresztény nővel ment randira, de csak eggyel a saját gyülekezetéből.

„Nehéz olyan nőt találni, aki igazán megfogna. Úgy tűnik, egyszerűen még nem találkoztam a megfelelő lánnyal” mondta egy fiú, aki több, mint egy éve jár templomba. „Sokkal szívesebben lógok velük barátként, és ismerem meg így őket” tette hozzá egy másik.

A férfi populációban a fő frusztráció nem az volt, hogy hiány van a randilehetőségekből – inkább a randik komoly természete a keresztény kontextusban/kultúrában.

„A randizás mibenlétének a megértése eltorzult, túl sok ember veszi túl komolyan, elvárva már az első randi végétől a házasságot.” mondta egy férfi. Más megalkotta a „keresztény fishbowl effect” kifejezést, hogy leírja, milyen érzés férfiként keresztény közegben randizni. „Mindenki tudni szeretne a dolgaidról, és azt érzed, mindenki téged néz. Az emberek túl nagy ügyet csinálnak abból, ha valakivel randizol.”

Egyértelműen hiány volt a randikból. Mivel magam is egy gyülekezetben nőttem fel, teljesen meg tudom érteni mindezt, azonosulni tudtam a már leírt véleményekkel (és igen, én is voltam pár randin). Mindenesetre azt is tudtam, hogy gyakran a felszín alatt még több minden zajlik.

Érzelmi meghittség

Minél tovább néztem az adatokat, annál nyilvánvalóbb volt, hogy a randik hiánya nem jár együtt a romantikus érzelmek hiányával. Például az egyedülálló férfiak 74 százaléka egyetértett abban, hogy találkozott már olyan nővel, aki megfelelt az érzelmi/romantikus igényeinek, habár a nők csak 57 százaléka jelezte ugyanezt a férfiakról. Ez már önmagában érdekes – de hogyan is néz ez ki?

Az interjúk során felfedeztem, hogy a nők azt érzékelték, valójában előfordulnak nem hivatalos randik. „A férfiak soha nem mennek el egy ‘hivatalos’ randira egy lánnyal.” mondta egy harmincas éveiben járó nő – valóban „csak flörtölnek, megvezetve ezzel a lányt.” Egy másik nő hozzátette: „a férfiaknak több nő is a látóterében van egy időben – de semmi nincs kimondva… sokszor láttam ezt.”

Hasonlóképpen egy interjúban Emily azt mondta, az egyetlen randitapasztalata a gyülekezetében, amibe belebonyolódott, három hónapig tartott egy sráccal, akivel egyszer-egyszer találkoztak, de anélkül, hogy ezt bármikor hivatalossá tették volna. Amikor végül rákérdezett, hogy mi történik, akkor az volt a fiú válasza, hogy ők csak barátok… „és nem voltam mérges vagy ilyesmi, de ez sokszor megtörténik a gyülekezetekben. Számtalanszor.”

Ami különösen érdekes volt, hogy minél többet beszéltem ezekkel a nőkkel, annál többet hallottam olyan válaszokat, amikben szembeállították a gyülekezeten belüli és a gyülekezeten kívüli randitapasztalataikat.

„A keresztény férfiak szexet akarnak. Mikor egy ateistával randiztam és rájött, hogy nem akarok szexelni házasság előtt, ez teljesen elfogadható volt számára…” Egy másik, reagálva a fő frusztrációira, azt írta: „Több szeretetteljes, tiszteletteljes randim volt a Tinderen és a Happn az elmúlt hat hónapban, mint az elmúlt három évben a saját gyülekezetemben. Őszintén azt kívánom, bárcsak hamarabb regisztráltam volna rájuk.”

Miért történik ez?

Miért érezték azt a nők, hogy a férfiak a gyülekezetben csak hamis reményekkel kecsegtetik őket anélkül, hogy valaha párkapcsolatba lépnének velük? Miért volt ilyen magas az aránya az érzelmi intimitásnak randik nélkül? És miért érzi úgy néhány nő, mintha a keresztény férfiak jobban vágynának a szexre házasság előtt, mint a nem keresztény férfiak?

1983-ban két szociológus, Marcia Guttentag és Paul Secord hasonló mintákat figyelt meg azokban a csoportokban, ahol kiegyenlítetlen volt a nemek aránya. Akár afroamerikaiak között (ahol a férfiak 1/7-e börtönben volt), akár a főiskolai campusokon, ahol a nő-férfi arány 60:40, ugyanezek a viselkedési minták voltak felfedezhetők. Ezekben az esetekben is, nagyon alacsony szintű volt az elköteleződés, kevés volt a hivatalos randi, de nagyon magas volt az érzelmi és fizikai intimitás aránya.

A feltételezett ok nagyon egyszerű, ha a kapcsolatokat erőforrások cseréjeként nézzük. Annak, aki randipartnert keres, időt és energiát kell erre áldoznia. Erőfeszítést és elköteleződést igényel a párkeresés, miközben emocionális és fizikai intimitást nyújt. Hasonlóképpen annak, akivel randizik, ugyanezt kell tennie. Gyakorlatilag ez az „ára” a fizikai és érzelmi intimitásnak.

Egy kiegyenlített piacon természetesen mindezen erőforrásoknak kiegyenlített cseréje megy végbe. Viszont egy kiegyenlítetlen piacon, ahol az egyik oldal kínálata túlsúlyban van a másik oldal igényéhez képest, az érték – tudat alatt – esni fog. Így – tudat alatt – az elmélet szerint a keresztény férfiak nem érzik, hogy annyi energiát és erőforrást kéne megmozgatniuk azért, hogy emocionális és fizikai intimitást kapjanak cserébe. Hasonlóképpen a nők, akik a gyülekezeten kívül randiznak, úgy érzik, jobban értékelik őket a nem keresztény, mint a keresztény férfiak.

Ahogyan egy gyülekezeti tag más szavakkal elmondta: „A férfiak a gyülekezetben sok nővel kerülnek érzelmi intimitásba, de nem kell adniuk semmit. Nincs elköteleződés.”

A második szempont, amire hatással van az erőforrások egyenlőtlensége, hogy a felek mennyire elégedettek a kapcsolatban. Ebben az esetben a nem, amelyikből kisebb a kínálat – férfiak – hajlamosak arra, hogy tudat alatt kevésbé legyenek megelégedve a partnerükkel, mint amennyire meg lennének elégedve vele, ha kiegyenlített piacon lennének.

Ahogyan Guttentag és Secord megállapítják a Túl sok nő? A nemek arányának kérdése című kutatásukban: „Ha túl sok a független nő, akivel a férfi kapcsolatba léphet, akkor a férfi késztetése arra, hogy várakozzon egy alternatív legjobb kapcsolatra, jelentősen magasabb lehet, mint amekkora akkor lenne, ha a nemek aránya egyensúlyban lenne és a választási lehetőségei limitáltak lennének.” Más szavakkal, a keresztény férfiak azt érzékelik, hogy elérhetnek valami különleges szintet, minden más szint ez alatt az észlelés alatt tudattalanul már nem lesz vonzó.

Ezek természetesen csak teóriák, és nincs kétség afelől, hogy más hatások is befolyásolják a szokásoktól eltérő keresztény randizást, ám azt hiszem, mindez jó kiindulópont lehet, ha magyarázatot keresünk a viselkedésformákra, amelyeket megfigyeltünk tanulmányunkban.

Mik a megoldások?

Már három hónap telt el azóta, hogy Rebekával kávéztam. Mialatt befejeztük az adatok gyűjtését és analizálását, mindenkiben felmerült a kérdés, hogyan oldhatnánk meg ezt a helyzetet.

Az első reakcióm az volt, hogy legyünk óvatosak az olyan válasszal, ami mindent megold. De van négy dolog, amit megtehetünk annak érdekében, hogy enyhítsünk néhányat a fennálló problémák közül.

1. Tudatosság: Az első módszer egyszerűen az, hogy tudatosnak kell lennünk ezekkel a szociális nyomásokkal, amik tudattalanul befolyásolhatnak minket. A férfiaknak tudniuk kell, hogy az elérhető opciók számossága azt az illúziót keltheti bennük, hogy nem szükséges erőfeszítéseket tenniük. Ugyanígy tudatában kell lenniük annak is, hogy kevésbé lesznek elégedettek egy potenciális vagy jelenlegi kapcsolattal.
   Hasonlóan a nőknek is tudniuk kell arról, hogy a szociális hatások tudattalanul afelé terelhetik őket, hogy azt érezzék, kompromisszumot kell kötniük és meg van az esélye annak, hogy leértékelik magukat. Ébernek kell lenniük, mivel ebben a helyzetben megeshet, hogy egy férfi érdeklődésének fenntartsa érdekében azt érezhetik, többet kell magukból adniuk érzelmileg és fizikailag, mint amennyit szeretnének.

2. Randizás a gyülekezeten kívül: Hosszútávon a legnyilvánvalóbb út, ami a nők előtt áll, hogy randizzanak gyülekezeten kívüliekkel. Bár ez sok keresztény körben tabu, tanulmányunkban a nők több mint 45 százaléka és a férfiak több mint 42 százaléka azt fontolgatta, hogy randizni fog egy nem kereszténnyel. Különösen a nőknél, ahol 9 százalékuk azért tartja lehetségesnek a nem keresztényekkel randizást, mert „nem akarnak egyedül maradni és mert ahol vannak, ott nincs elég elérhető keresztény”.

3. Online ismerkedés kipróbálása: A harmadik megoldás az, hogy a Nagy-Britanniában élő keresztényeknek általában kell elmozdulniuk a gyülekezet közvetlen környezetéből a virtuális világ felé. Ennek a megközelítésnek két előnye is van. Egyrészt a gyülekezeti kultúrában, ahol a nőket gyakran elbátortalanítják azzal kapcsolatban, hogy megtegyék az első lépést (nézzék meg tanulmányunkat a keresztény randiirodalomról), az online felület lehetővé teszi a nőknek, hogy többet kezdeményezzenek és többet tegyenek. Másodszor pedig a saját gyülekezetünk és közösségünk határainak átlépésével a nemek aránya, ami 3:1-hez több gyülekezetben, drámaian javul. A katolikus közösségekkel együtt ez az arány közel van az 50:50-hez. Az online ismerkedés megkönnyíti, hogy ez a kiegyenlítődés bekövetkezzen.

4. Ne randizz: A negyedik opció természetesen az, hogy senkivel se randizz. Ez úgy látszik, szintén tabu a legtöbb gyülekezetben. Mindenesetre azt találtuk, hogy több nő számára, akivel interjút készítettünk, ez egy elfogadható opció volt. „Észrevettem magamon, hogy jellemzően nagyon boldog vagyok egyedül” mondta Lizzie. „Őszintén szólva egyszerűbb nekem szinglinek lenni” értett egyet Emily, aki teljesen felhagyott a randizással. „Persze vágyunk arra, hogy kapcsolatot építsünk, de a nap végén Isten ad nekünk célt és egyénileg hív minket.”

Amíg mindegyik megoldás mellett és ellen is szólnak érvek, és sok nő talán az összeset elutasítja, fontos megjegyezni, hogy azok, akik alkalmazzák, mindenkinek használnak vele. A kulcs ebben az értelemben az, hogy teremtsünk teret azoknak a nőknek, akik ezeken az alternatív útvonalakon szeretnének járni. Az eredmény az lesz, hogy jelentősen enyhülni fognak azok a problémás dinamikák, amelyeket kiemeltünk tanulmányunkban.

Mindenesetre jó első lépés az, ha egyszerűen éberebbek és kritikusabbak vagyunk a saját észlelésünkkel és viselkedésünkkel szemben. A nyugati kultúra éppen most megy át egy nagyobb átalakuláson a női önrendelkezés tekintetében, talán itt az idő fókuszálni azokra a nemi erődinamikákra, amik a keresztény közösségekben vannak, tekintettel a randizásra és házasságra.

Forrás: www.premierchristianity.com

hirdetés