2018. 06. 07.

Itt van Istened, Jeruzsálem!

A múlt hónapban a Zsidók Jézusért (Jews for Jesus) csapata eddig példátlan módon közvetítette a Biblia üzenetét: „Itt van Istened, Jeruzsálem!” (Iz 40,9) Több, mint 200 munkatárs és önkéntes részvételével a csapat több, mint 5000 egyéni beszélgetést folytatott izraeli emberekkel Jézusról.

A szervezet statisztikái szerint 1747 izraeli adta meg nevét és elérhetőségét, mert szeretne többet megtudni Jézusról. A négyhetes megmozdulás során 58 izraeli fogadta az üzenetet hittel, és bízta rá az életét Jézusra, a Messiásra. A Zsidók Jézusért csapata arra számít, hogy ez a szám növekedni fog a jövőbeni folyamatos jelenlétüknek köszönhetően.

Az „Itt van Istened” elnevezésű eseménysorozatot a szervezet tizennyolc év alatt valósította meg. Ennek keretében a világ minden olyan nagyvárosában, ahol 25 000 főnél nagyobb a zsidó közösség, átfogó evangelizációs kampányt folytattak. Eddig összesen 77 ilyen kampány zajlott le, melynek „nagy fináléja” ez a Jeruzsálemi akció volt.

David Brickner, a Zsidók Jézusért ügyvezető igazgatója így nyilatkozott: „Ez csupán kezdete 45 éves szervezetünk életében az evangelizáció egy új korszakának. A városban a legkülönfélébb embereket érjük el: egyetemi vagy jesivahallgatókat, művészeket, az x és az y generáció tagjait, sportrajongókat, orosz anyanyelvűeket, szenvedélybetegeket, mélyszegénységben élőket és az ortodoxokat (Haredim). Viszonylag kis ellenállást tapasztaltunk és sok szenvedélyes beszélgetést.” Hozzátette:

„Mikor Jézus Jeruzsálem utcáit járta, neki is sokszínű hallgatósága volt, a vámszedőktől és koldusoktól a törvénytanítókig és gazdag üzletemberekig. Azt gondoljuk, ezzel példát adott nekünk itt, 2018-ban és az elkövetkező évekre is.”

A korábbi gyakorlattól eltérően a Zsidók Jézusért csapata most a sokszínűségre törekedett ennek a komplex városnak a megközelítésében. Sokan felismerik, hogy Jeruzsálem a vallásos és szekuláris zsidók, a zsidók és palesztinok, a judaizmus, az iszlám és keresztyénség követői között feszülő ellentétek szorításában él. Ugyanakkor kevesen veszik észre, hogy Izrael városai közül Jeruzsálemben a legmagasabb a szegénységi ráta, és számos egyéb társadalmi betegség is terheli. A Zsidók Jézusért csapata ezért igyekszik a szükségben szenvedőket megtalálni és szolgálni feléjük. „Jézus követőiként látjuk, hogy a Messiásunk azért jött, hogy ő szolgáljon sokakat, és szeretnénk az ő nyomában járni. Enni adunk a szegényeknek, megtisztítjuk a parkokat, felújítunk házakat, mindezzel bemutatjuk, hogy akiben hiszünk, meg akarja gyógyítani az összetört és a szegény embereket.” – mondja Dan Sered, a szervezet izraeli igazgatója.

Forrás és kép: evangelikus.hu

Hírek Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás