2018. 06. 04.

Az oltár előtt lőtték le a késelő férfit a berlini rendőrök

Egy késelő férfira hívták ki a rendőrséget a berlini dómhoz vasárnap délután négy óra körül. A bent lévő turistákat evakuálták az épületből, közülük senki sem sérült meg – írja a Daily Mail.

Osztrák papírokkal rendelkezett az az ötvenhárom éves férfi, aki a berlini dómban egy késsel hadonászva akart rátámadni a kiérkező rendőrökre, akik közül egyet meg is sebesített. A videón jól látható, ahogy a férfi hirtelen megindul az egyik rendőr felé, majd a földre esik, miután a másik rendőr megsebesítette a lábán.

Az egyik rendőr szintén megsebesült, őt kórházba szállították a támadóval együtt. A német rendőrség elmondása szerint nem terrortámadásként kezelik az esetet. “Az alapján, amit eddig tudunk, nincs olyan információnk, ami alátámasztaná a terrorista vagy iszlamista indítékot” – tette hozzá a szóvivő. 

Nagyjából százan voltak a dómban mielőtt evakuálták az épületet és a szemtanúk elmondása szerint a férfi “nagyon zavartan viselkedett”.

A német hatóságok jelenleg is fokozott készenlét mellett dolgoznak, mivel az Iszlám Állam már több terrorcselekményt is magára vállalt Németországban.

Daily Mail (kép: Reuters)

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás