Programajánló

Miért vagyok Ez az a nap! törzsvendég?

Először 2000-ben került megrendezésre az a nap, ahová kereső barátaidat is nyugodtan elhívhatod, és neked is hatalmas élményben lesz részed! Az Ez az a nap! minden évben egy olyan alkalom tud lenni, ahol összegyűlhetünk felekezetektől és nemzetiségtől függetlenül és közösen dicsőíthetjük Istent. Megkérdeztünk pár egyetemistát arról, hogy miért szeretnek minden évben visszajárni.

 

Háromszor vagy négyszer voltam Ez az a napon, és mindegyik meghatározó élmény volt. Többek között ott tapasztaltam meg először, hogy létezik minőségi keresztény zene. Az előadók mindig színvonalasak és felkészültek voltak. Az evangelizáció egy nagyon jó formája maga az Ez az a nap! is, illetve ez a típusú zene, mert nagyon sok fiatalt vonz be.
(Virág)

 

Az Ez az a napnál voltam szakmai gyakorlaton, a mai napig vissza szoktam járni helyszíni jegyértékesítésben segíteni, félretett jegyeket átadni. Jó látni, hogy milyen nagy az érdeklődés az utolsó pillanatban is, és főleg, hogy milyen örömmel, lelkesedéssel érkeznek a fiatalok-idősek, egyedül-csapatban. (Nóri)

 

Eddig biztosan voltam már vagy ötször, hatszor. Talán azért, mert én nem tudtam, hogy ilyen keresztény koncert is van. Meg annak is nagyon örülök, hogy angolul dicsőíthetek végre. Sajnos idén nem tudok menni a vizsgák miatt. (Zsófi)
 

2011 óta mindegyiken ott voltam. Azért szeretem, mert sok, hozzám hasonló fiatallal együtt dicsőíthetjük Istent és bulizhatunk. (Lídia)

 

Körülbelül hatszor voltam, a legjobb, amikor egy gyönyörű lassú dicsőitő számot egy egész aréna énekel együtt, mert akkor nagyon lehet érezni a dicsőítés és az ima erejét. (Saci)

 

 

Találkozzunk június 2-án a Budapest Sportarénában!

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Még nem érkezett hozzászólás