Hogyan kell odafordítani a másik arcodat?

Vajon hogyan tudjuk értelmezni Jézus mondatát, miszerint ha “aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is”?  Ehhez nyújt segítséget az alábbi rövid írás!

Lukács 6:27-36:

„Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket, áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért akik bántalmaznak titeket. Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg. Mindenkinek aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.

Ha azokat szeretitek akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik. És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.

Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.”

hirdetés

A másik orcád odafordítása soha sem számított a népszerű cselekedetek közé még a keresztények között sem. Gyenge, ostoba tettnek tartják a világiak. Ellenben Jézus mondja: „Szeressétek ellenségeiteket”, „tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket, imádkozzatok ellenségeitekért…”(Lukács 6:28-29). Ez nem megy csak úgy magától. A bántásra adott válasz gyors és ösztönszerű. Van úgy, hogy fizikailag vagy szóban ütünk vissza; de majdnem mindig mentálisan reagálunk, amikor keserűséget és haragot halmozunk fel azok ellen, akikkel nem vagyunk egy hullámhosszon.

Meglepő, hogy ez az ösztönös harag mennyire kiélezi a keresztény vezetők közötti ellenségeskedést, amit gyakran palástolnak, véka alá rejtenek, de az annál inkább valóságos. Megszokott, mégis kiábrándító és fájdalmas úgy a kereszténység számára mint a személyes életünkre nézve is.

Néhány nappal ezelőtt olvastam egy belső önvizsgálatra sarkalló írást. A könyv címe Miért félek elmondani ki is vagyok igazán? – egy amerikai jezsuita, John Powell vezet be általa a személyiség és a tanácsadás fogalmaiba. Beszél egy emberről, aki naponként egy rosszkedvű árústól veszi az újságot. Az árús rosszkedvétől függetlenül, a napi provokációk ellenére, a vevő mindig kitartott az udvariasság mellett. Egyik barátja megkérdezte, miért olyan kedves és nyugodt abban a helyzetben. Az ember azt válaszolta: miért engedné, hogy az árús rosszkedve lehúzza őt, miért kellene a másik  gorombasága irányt szabjon az ő viselkedésének.

Úgy tűnik, hogy a másik orca odafordítása nem csupán a megbocsátás vagy az erőszakmentesség kérdése, ami alapjában véve a szokásos értelmezés. Voltaképpen ezáltal azt döntöm el, hogy mennyire engedem a másik embert uralni a személyiségemet és a viselkedésemet. Ha egy goromba embernek gorombán válaszolok ezáltal átengedem neki az életem fölötti uralmat. A másik haragjára adott válaszommal megengedem, hogy lehúzzon az ő szintjére.

Ha erőt veszek magamon és azt mondom: nem…én nem fogok ilymódon reagálni, akkor jobban ellenőrzésem alá veszem a helyzetet, és érettebb vagyok mint azelőtt. Természetesen tovább kell mennünk, mivel az ellenőrzés nem a miénk, hanem a bennünk levő Szentléleké.

Amint a Lélekkel együttműködünk ezen ösztönös reakciók ellenőrzésében, több helyet adunk a kiteljesedésének. Vigyázni kell arra, hogy az olyan reakciók ellenőrzésénél mint amilyen a harag, fontos elismerni annak létét, nem pedig színlelni a harag hiányát! Nem könnyű, azonban ha ÉN MAGAM szeretnék lenni, az az érett, kiegyensúlyozott ember, akit Isten akar látni, ez az egyedüli út.

Az az ÉN, aki mindig szeretettel és megértéssel válaszol, az ÉN akiben Jézus látható.

(Eddie Askew, 1993)

Fordította: G. Deák Melinda

Fotó: Odyssey

hirdetés