Megférhet egymás mellett a hit és a tudomány? – a BME ateista és keresztény tanárai beszélgettek

Tegnap este nagyszabású kerekasztal-beszélgetést rendeztek a Budapesti Műszaki Egyetemen; a téma egy sok-sok évszázada aktuális kérdés volt: megférhet-e egymás mellett a hit és a tudomány?

A BME MEKDSZ Diákkör által szervezett eseményre négy, az egyetemen tanító professzort hívtak meg, az ateizmus oldalán Orosz Lászlót és Paksi Dánielt, a kereszténység oldalán pedig Simongáti Győzőt és Szilágyi Imrét. Ahogy megnyitották előttünk a termet, az szinte azonnal teljesen megtelt több, mint 250 fővel, elsősorban fiatal, egyetemista korosztállyal. Az este második felében feltett közönség-kérdések alapján jópár keresztény, de számos ateista látogató is volt: úgy tűnik, ez a téma valóban mindenkit érdekel. A cikk első felében röviden összefoglalom, hogy ki milyen állásponton volt és mikkel érvelt, a második részben az személyes élményemet és véleményemet írom le az estével kapcsolatban.

Ateisták vs hívők

A beszélgetés első felében két kérdésre fejtette ki mind a négy meghívott vendég a véleményét. Az első kérdés arról szólt, hogy hogyan alakult ki bennük a személyes világnézetük, és hogyan hatott erre a tudomány. Szilágyi Imre (aki gyerekként tért meg és a református egyház tagja) egész világképét a Biblia szavára építi, és minden egyes új tudományos felfedezés csak ezt a világképet erősíti benne.

hirdetés

Ezzel szemben Orosz László a bemutatkozását azzal kezdte, hogy ő az ateizmusnak a legszélsőségesebb ágát képviseli: nem csak hogy nem hiszi, de tudja, hogy nincs Isten. Érdekes módon nagyapja és dédapja is református lelkészek voltak, sőt, ő maga is gyakorló keresztény fiatalként nőtt fel, és a húszas éveiben „megszenvedett az ateizmusáért”, egy hosszú és nehéz lelki és intellektuális önmarcangolás eredménye a mára kialakult álláspontja, nem a tudomány miatt nem hisz Istenben. Elmondta, hogy az eddigi életében soha egy percre sem bánta meg, hogy az ateizmus mellett hozta meg a döntését.

Simongáti Győző katolikus neveltetése ellenére felnőtt megtérő, egy református lelkipásztor vezetésével talált rá Istenre. Azóta egy nagyon mély bizonyosság és folyamatos megtapasztalás jellemzi az életét. Orosz László kijelentésére válaszolva elmondta, hogy ő tudja, hogy van Isten.

Végül Paksi Dániel következett, aki a rendelkezésünkre álló tudományos tények alapján nem hisz Istenben.

Hit vs tudomány?

A második kérdés a hit és a tudomány kapcsolatáról szólt: vajon a kettő megfér-e egymás mellett? A keresztény hit elősegíti, vagy hátráltatja a tudomány fejlődését? Egyáltalán milyen kapcsolat van a kettő között? Paksi szerint fontos tisztázni, hogy mit értünk hit alatt. Számára a hit egy meggyőződést, bármilyen olyan tudást, amire nem tisztán logikai úton jutunk el. A valóságot szerinte az érzékszerveinkkel tudjuk felfogni, és bíznunk kell ebben a képességünkben; minden olyan elmélet, amely a hitet a logikai úton működő tudománnyal állítja szembe, eddig mindig összeomlott és össze is fog omlani.

Simongáti szerint a keresztény hit és a tudomány nem állnak messze egymástól, de más a tárgyuk. A tudomány a látható világgal, a valóság egyik részével foglalkozik, és a valóság másik, láthatatlan részével foglalkozik a hit. Istent csak a hit által lehet érzékelni és megtapasztalni. A tudomány eszközeivel Isten létét se bizonyítani, se megcáfolni nem lehet, mert „ez olyan, mintha a fülünkkel akarnánk látni – nem arra való”. Mindemellett véleménye szerint a tudomány segítségével Isten egyre jobban megismerhető.

Orosz számára a hit a személyes Istenhitet jelenti. Ateista létére meglepően felkészült volt a Szentírással kapcsolatban, többek között erre is alapozva meggyőződése, hogy a hit és a tudás között semmilyen párbeszéd nem lehetséges. Annyira különbözik egymástól a két dolog, hogy semmiféle átfedés nincs köztük. A tudomány alapelve, hogy „tény tényt magyaráz”, Isten léte pedig nem tény. A kereszténység alapja a hit, amely valakiben vagy felébred, vagy nem.

Szilágyi  viszont teljes mértékben hisz a Biblia tudományos kijelentéseiben is. Felidézte, hogy a múlt századok nagy tudósait – köztük Isaac Newtont is – sokszor az motiválta a kutatásra, hogy még többet megismerjenek Istenből. Meggyőződése, hogy a tudomány nem áll szemben a hittel, sőt, a tudomány is Istenre mutat.

Az este második felében a hallgatók kérdezhettek a vendégektől, így szóba került a Biblia történelmi hitelessége és bizonyító ereje, Jézus feltámadásának kérdése, a többi nagy világvallás helye a keresztény világképben, és az is, hogy az ateisták vajon képesek-e a boldog életre. Ezeket most nem fejtem ki hosszabban, inkább az egész estével kapcsolatos benyomásaimat szeretném leírni.

Az est tanulságai

Azért mentem el a beszélgetésre, mert mérnökhallgatóként és mély hívőként nagyon érdekesnek találom a témát, amiről érdemes beszélgetni. Az este nemcsak hogy hozta azt a szintet, amit vártam, de messze meg is haladta azt.

Életemben először hallottam a hitről beszélni olyan ateistát, aki valóban tudta, hogy mire mond nemet. Komolyan mondom, felüdítő volt a sok-sok személyeskedő és láthatólag megalapozatlan ateista vélemény (amely akár ide, a 777-re is érkezik kommentben) után olyan embertől hallani, hogy miért nem hisz Istenben, aki ennek valóban a végére járt, és az ateizmusa egy komoly döntés eredménye.

Érdekes volt látni, hogy mindannyian mennyire más szemszögből, milyen sokféle szemüvegen keresztül nézzük ugyanazt a világot, amelyben élünk. Sokszor a konstruktív vitának az a legnagyobb akadálya, hogy nem vagyunk hajlandók kilépni a saját nézőpontunkból és meg sem próbáljuk megérteni a másik oldalt. Ezen az estén nem a provokáció és egymás meggyőzésének vágya határozta meg a megszólalásokat, hanem érződött mind a négy vendégen, hogy messzemenőkig tisztelik egymás személyét és véleményét; hogy nemcsak meghallgatják, de meg is próbálják érteni egymást.

Keresztényként nagyon jóleső érzés volt látni, ahogy elismert egyetemi professzorok ennyi fiatal előtt tanúságot tettek a hitükről és az Istenbe vetett bizalmukról. Bárcsak többen is megtennék ezt, és ilyen módon is példát mutatnának a hallgatóknak!

És hogy az én véleményemet hogyan alakította a mai kerekasztal-beszélgetés a hittel és a tudománnyal kapcsolatban? Megerősített az eddigi szemléletemben. Hiszem, hogy a tudomány Istentől van, hogy Ő alkotta meg a természet törvényeit és mindennek, ami körülöttünk van, megvan a maga oka és célja. Isten és a tudomány nem állhat ellentétben egymással. Minél többet tudunk a világegyetemről, annál közelebb kerülünk Istenhez, a kettőnek kéz a kézben kell járnia.

Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a tudomány soha nem lesz képes bebizonyítani se Isten létezését, se azt, hogy nem létezik.

És végül: nem gondolom, hogy a Szentírásra mint tudományos könyvre kellene tekintenünk, és minden állítását tudományos tényként, szó szerint kellene elfogadnunk. Hadd zárjam ezt a cikket egy Christopher West-idézettel: „Képzeljük el a különbséget aközött, amikor egy nő szemébe egy szemorvos néz bele és aközött, amikor a férje vagy kedvese néz a szemébe. A szakember a szaruhártyát nézi, és tudományos tényeket jegyez fel. A szerelmes a nő lelkébe tekint, ami valami költőibb és ihletettebb szavakra készteti. Vajon a szakember „helyteleníti” amit a szerelmes tesz? Nem. Ez egyszerűen két különböző szemlélete ugyanannak a valóságnak. A Teremtés könyvének szerzője nem tudós szakember volt, hanem szerelmes, akit Isten arra ihletett, hogy a világ és az ember eredetének szellemi misztériumait hirdesse.” (részlet A test teológiája kezdőknek c. könyvből)

Herényi Márk Barnabás

hirdetés