2017. 10. 08.

Három történelmi egyház fog össze egy szebb Magyarországért

A 72 óra kompromisszum nélkül szociális, önkéntes akciót tizedszerre rendezi meg a három történelmi keresztény egyház hazánkban. Az akció Magyarország fiatalságát közös összefogásra hívja, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Idén a rendezvény fővédnöke Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője és Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban frontembere, akik az önkéntes munkát igen fontosnak tartják, így szívesen állnak az akció mellé.

A 72 óra honlapjának regisztrációs felületén lehet jelentkezni közhasznú feladatokra úgy mint intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.). Az akció olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhetőek. A 72 óra célja, hogy a fiatalokat, elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt meghívja, hogy október második hétvégéjén tegyék szabaddá magukat, és segítsenek ott, ahol szükség van rá.

Nasz Dani, akinek videócsatornáját több mint 120 ezer fiatal követi, örömmel kapcsolódott be a közös munkába: “Szerintem az önkéntesség azért fontos a mai világban mert kevés olyan ember van aki segít másoknak önzetlenül. Nem vár viszonzást cserébe. Ez egy hatalmas érték szerintem a mai világban. Azért csatlakoztam a 72 órához, mert az életem egyik legfontosabb része, hogy adok. Természetesen önzetlenül. Szeretem a pozitív közösségeket akik így összefognak és maradandó élményt tudnak maguknak szerezni, úgy hogy másokat is boldoggá tesznek. Hálás vagyok, hogy részt vehetek ezen az eseményen.”

Regisztráció: http://www.72ora.hu/regisztracio
Facebook csatorna: https://www.facebook.com/72ora

Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás