2017. 09. 13.

Jim Caviezel ismét forgat

2018-ban kerül a mozikba a Pál, Krisztus apostola című film. A főszerepekben olyan színészek kaptak helyet, mint James Faulkner, Jim Caviezel, Olivier Martinez, Joanne Whalley és John Lynch.

A filmet Máltán forgatják majd, Andrew Hyatt rendezésében és forgatókönyve alapján. A történet középpontjában Pál apostol áll, akit Faulkner alakít majd és a történet fő vonala szerint Saul keresztényüldöző életmódjától az apostollá válásig fog tartani. A film Pál utolsó napjait is megeleveníti, ahogy a római Mamertinus börtönében raboskodik és a hitben kitartva várja halálbüntetését.

Rich Peluso, a film kivitelezésében részt vevő Affirm Films cég alelnökének elmondása szerint Jézus mellett Pálnak jutott a második legnagyobb szerep a korai keresztény egyház felvirágoztatásában és az Evangélium hirdetésében. Az Újszövetség egy jelentős részét Pál apostolnak köszönhetjük, emellett több, mint 10 000 mérföldet utazott életében azért, hogy az Úr Jézust szolgálja.

Forrás: Variety

Borítókép: Mandatory Credit: Photo by Kristina Bumphrey/StarPix/REX/Shutterstock (5633574o) Jim Caviezel Paley Center presents an evening with the cast of 'Person of Interest', New York, America - 13 Apr 2015
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás