2017. 09. 09.

Már Budapesten is beszólhatsz egy papnak!

Debrecen után immáron Budapesten is nagy sikerrel rendezték meg – még júniusban – a Szólj be a papnak című beszélgetős estet. A szervezők sorozatot indítanak, szeptember 19-én a Zappa Caféban „szólhat be” mindenki 3 felekezet képviselőjének is!

Többfajta evangelizációt ismerünk, azonban a Szólj be a papnak! című rendezvénysorozat egy egészen új fajta missziót nyit: nem mást, mint a kocsmai evangelizációt! Az esemény lényege, hogy a történelmi egyházak képviselőit – lelkészeket és papokat – tabuk nélkül lehet faggatni egy sörözőben, természetesen kulturált körülmények között.

Önmagában a tény, hogy kávézókban, kocsmákban lehet találkozni egyházi személyekkel izgalmassá teszi a kezdeményezést, de maguk a beszélgetések miatt is érdemes figyelmet szentelni a rendezvénynek. Nem csoda, hogy Debrecenben rövid idő alatt hatalmas sikert aratott ez az újfajta evangelizáció, így a szervezők úgy döntöttek, hogy Budapestet is meghódítják.

A programsorozat szervezői alkalmat szeretnének adni zömében olyan fiataloknak, akik nem járnak templomba és gyülekezetbe, hogy a saját életük nagy kérdései kapcsán megismerkedhessenek egyházaink képviselőinek (személyes) álláspontjával, és találkozzanak a keresztény hittel, Jézus Krisztus üzenetével.

„A provokatív” címadás azt hivatott hirdetni, hogy nem az egyházi álláspont formális „kinyilatkoztatásáról” van szó, hanem nyílt diskurzusról. Ennek megfelelően a beszélgetéseik moderátora arra bátorítja a közönséget, hogy minél több kérdést tegyen fel, főleg olyanokat, amelyeket a hallgatóságnak tagjainak eddig nem volt lehetősége vagy bátorsága „nekiszegezni” egy lelkésznek vagy egy papnak. Átengedik a kezdeményezést a kérdezőknek, azt remélve, hogy a válaszok hitelessége megnyitják  a kapukat a gyülekezetek világa és a hitünk igazsága felé.

Júniusban a Városmisszió ideje alatt már volt egy ilyen jellegű esemény, így Budapest is már megtapasztalhatta a különleges atmoszférát. A szervezők azonban rendszeresítik ezeket az eseményeket, éppen ezért szeptember 19-én, a nyolcadik kerületi Zappa Caféba várnak mindenkit szeretettel. A vendégek listája igazán sokszínű, hiszen Michels Antal és Kiss Didák személyében két katolikus egyházi személy lesz jelen, Grendorf Péter evangélikus,  míg Boros Dávid baptista lelkipásztor.  Ez a sokszínűség egy nagyon izgalmas és pörgős beszélgetésnek lehet az alapja. Az esemény teljesen ingyenes, a szervezők mindösszesen annyit kérnek, hogy a helyszínen fogyasszanak a jelenlévők!

Szólj be a papnak! – szeptember 19., 19:30, Zappa Café

A szervezők Facebook-oldala a linkre kattintva elérhető.

Hírek Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás