2017. 06. 08.

“Isten a legnagyobb művész” – Biegelbauer Pál

Eljutottál már oda, hogy belásd, te is különleges vagy? A Teremtő megismételhetetlen alkotása. Képességek, vágyak és talentumok tökéletesen egyedi elegyével. És azt tudod, hogy ezekkel kezdhetsz is valamit? Elindulhatsz, alkothatsz, hatással lehetsz másokra. Interjúsorozatunkban az Y-generáció olyan tagjait mutatjuk be, akik bele mertek vágni az ötletük megvalósításába. Kockázatot vállalnak, időnként hibáznak, aztán felállnak és folytatják – csak még több tapasztalattal és erővel. Mert tudják, hogy nem egyedül kell megvalósítani, amit elképzeltek. Hanem Istennel szövetségben.

Elsőként ismerd meg Biegelbauer Pált, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Palit, aki két év vendéglátózás után rájött, nem ez az útja, és inkább  jelentkezett a Színműre. Emellett YouTube-csatornát indított, ahol Budapestet mutatja be és többek között kávékról meg gördeszkázásról vlogol. Az tart meg, ha nem veszed le a tekinteted Jézusról – mondja.

Édesapám katolikus pap volt, aztán az akkori szocialista rendszer és egyházi vezetés miatt kilépett a rendből. Öt éves voltam, mikor meghalt. Tizennyolc évesen kezdett el foglalkoztatni, hogy ki is volt ő. Nagyon okos ember volt: többdiplomás, egyetemeken is tanított és az Országos Széchényi Könyvtárban volt osztályvezető

hirdetés

Miért jelentkeztél a Színház-és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorszerkesztő szakjára?

Hogy megtanuljam az alapokat. Olyan tudást nyújt, amelyet sehol nem kapok meg ilyen formában, a szakma krémjétől lehet ott tanulni. Így hát remélem sikeres lesz a felvételim.

Mi a célod a vlogolással?

Egyszer egy nagyon menő evangelizációt szeretnék ezzel csinálni, ami úgy éri el az embereket, hogy egy percig sem nyomaszt senkit. Keresztény szakzsargon helyett érthető, mai nyelven szeretném közvetíteni az örömüzenetet, hogy akik még nem ismerik, azok is azonosulni tudjanak vele. Szeretném, ha Isten lenne ezeknek a videóknak a középpontjában, de úgy, ahogy a mindennapokban jelen van.

Vissza szeretnék hódítani Istennek minden területet – legyen az akár a kávézás, gördeszkázás, utazás vagy bármi.

Szeretném, ha látnák a nézők, hogy a kereszténység nem abból áll, hogy görcsösen meg akarunk felelni Istennek, hanem sokkal inkább a szeretetében és a kegyelmében. Hiszen Isten gyermekei vagyunk – viselkedjünk is úgy, ne rabszolgákként.

Egy videóblog elindításához kell magbiztosság. Neked hogy alakult ki ez az önbizalom?

Az első négy videóm után volt egy féléves szünet, mert elkezdtem a videóimat bálványként kezelni. Ez a félév úgy telt, mint mikor kivezeti Isten a pusztából Izraelt. Mély volt. Utána újra nekiálltam, de akkor már nem önmagamért csináltam, hanem, mert megtudtam, ki vagyok én Istenben. Ez adott valódi magabiztosságot is. Korábban mindig megfelelési kényszerrel küzdő ember voltam, bármennyire is jól el tudtam játszani ennek az ellenkezőjét. Most már nem kell eljátszanom.

Egyetlen dolgom van: ránézek Jézusra, így nem süllyedek el.

Tudatos karrierépítést folytatsz vagy csak csinálod, amit szeretsz?

Tudatosság. Na arról, szó sincs. Illetve csak annyiban, hogy tudom, mivel akarok foglalkozni és, hogy kit akarok vele szolgálni. Tudom, hogy Istennek van terve az életemmel, így bízom benne és átadom neki az egészet.

Mit üzennél azoknak, akik még nem mertek belevágni, hogy megvalósítsák az ötletüket?

Azt, hogy egy percig se várjatok! Én is régen arra vártam, hogy eljöjjön a megfelelő pillanat, pedig a semminél még a „rossz” is jobb . Az első lépése azoknak is tök balek volt, akik most a legsikeresebbek közé tartoznak. Csak el kell kezdeni, aztán rengeteget gyakorolni. Én még bőven a gyakorlás fázisában vagyok.

Mi az az üzenet, amit szerinted mindenkinek tudnia kéne?

Jézus szeret, tök mindegy, hogy mi van. A legnagyobb csibészségeinket is tudja, és ennek ellenére meghalt értünk a kereszten.

Mit gondolsz, keresztényként mennyire kell elfordulunk a „világi” dolgoktól?

Azt gondolom, hogy keresztényként nem kell kiszakítanunk magunkat a világból. Ha másért nem, azért is fontos ez, hogy világítsunk a sötétben. Így többször is adódhat olyan pillanat, amikor lesz alkalmunk Istenről beszélni olyanoknak, akik még nem ismerik.

Istennek mely tulajdonságai ragadnak meg leginkább?

Ahogyan szeret. És gondolj bele: Isten a legnagyobb művész, mert az alkotása alkot. Zseni!

Mi lenne az első, amit megváltoztatnál a világban?

Azt, hogy az emberek oda tudjanak fordulni egymáshoz, és őszintén szeretni tudják a másikat. Legyen ott Isten mindenhol, hiszen Ő maga a szeretet!

Szilágyi Anna

Fotók: Youtube

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Interjú
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Fazakas S János 2017. 06. 12. 18:38

    Az Ő gazdag áldása kísérje életedet.