2017. 05. 05.

Donald Trump a Vatikánba utazik

Az Egyesült Államok 45. elnöke hamarosan elhagyja a Fehér Házat és Szaúd-Arábia és Izrael mellett útba ejti a Vatikánt is, hogy találkozzon Ferenc pápával.

Vatikáni bejelentés alapján azt lehet tudni, hogy

„Őszentsége Ferenc pápa 2017. május 24-én, szerdán fogja fogadni Donald Trumpot, az Amerikai Egyesült Államok elnökét reggel 8:30-kor, az Apostoli Palotában. „

Trump a Szentatya mellett tárgyalni fog Pietro Parolin vatikáni államtitkárral és Paul Gallagher érsekkel, a Szentszék Egyesült Államokkal való kapcsolatokért felelős titkárával. Ferenc pápa és Donald Trump viszonya utóbbi elnöki jelöltsége óta nem éppen mondható felhőtlennek. Egy tavaly februári repülőgépen tartott sajtótájékoztatóján a pápa Trump kampánya kapcsán úgy nyilatkozott:

„Az az ember, aki nem hidak, hanem csakis falak építésében gondolkodik – bárhol legyenek is ezek a falak – nem keresztény. Ez nincs benne az evangéliumban”

Ez némileg már reakció volt arra, hogy az amerikai (akkor még csak) elnökjelölt azt mondta, hogy Ferenc pápa, amikor a mexikói határon építendő falról beszél, nem érti az Egyesült Államok problémáit. Az USA katolikus püspökei annak idején vegyesen fogadták Trump megválasztásának hírét. Főként a bevándorlással kapcsolatos terveit kritizálták, míg abortuszellenes, életpárti irányelveit nagy örömmel üdvözölték.

(Forrás: CNA)

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás