Egyéb

Et resurrexit…

Számomra az év legszebb napját jelenti nagyszombat és leggyönyörűbb liturgiáját a húsvéti vigília. Az a hosszú nap, amikor a ’síri’ csöndből a végtelen örömujjongásig, a böjtből a húsvéti lakomáig jutunk; a mélységből a magasságig. Mindezt egy szimbólumokban gazdag liturgián élhetjük át, a szent három nap megkoronázásaként.

Maga a szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd ez a megszentelt láng tovább él a húsvéti gyertya lángjaként, fényt és meleget árasztva a körülötte lévő hideg, sötét világba. Belépve a templomba, először hangzik fel: „Krisztus világossága!” – s futótűzként terjed a fény gyertyáról gyertyára, bevilágítva a templom egészét. Mire a harmadik (Krisztus világossága!) felkiáltás is elhangzik, már kivehetővé válnak az eddig csak homályos alakok körvonalai, s egy-egy ismerős arc is társul hozzájuk.

A liturgia a húsvéti gyertya előtt álló kántor öröménekével folytatódik, melynek hosszúsága is mutatja azt a sort, akik közé beállva mi is csatlakozuk az egész világ ujjongásához és dicsérjük Azt, aki mindezt lehetővé tette. Majd jönnek az olvasmányok, melyekből a laikus csupán arra emlékszik, hogy túlontúl hosszúak, ám ha a dolog mögé nézünk, láthatjuk, hogy semmi sincs véletlenül, pláne a legszentebb időszak liturgiájában. A szentmise tanító részében ér össze az Ó- és Újszövetség, a próféták és Krisztus követői, az apostolok. Nagyszombaton arra hívja föl a figyelmet az olvasmány-füzér, hogy vegyük észre azokat az alapokat, amikre Jézus is épít, amik az Ószövetségben előkészítik az Ő működésének lehetőségét, valamint azt a folyamatot, ami a teremtéssel kezdődött és a mai napig tart. Ez pedig az Isten gondviselő szeretetének az útja, amiről tanúskodnak a próféták, később az apostolok, s az ő szavukhoz társul napjainkban a szentek közössége, akik egész életükkel bizonyítják ugyanazt a szeretetet. Ezt pedig gyönyörűen mutatja a liturgián belüli kereszteléskor megszólaló Mindenszentek litániája.

Az utolsó olvasmány után felcsendül a Dicsőség, de már nem elhaló hangon – mint nagycsütörtökön, mikor az ünneplést megszakítja a szenvedés –, hanem felhőtlen örömtől átitatva, zúgó orgonával, csengőkkel és harangokkal. Eközben a lámpák is elkezdik betölteni szerepüket, s az egész templom fényárban úszik. A dicsőséggel azonban még nem ér véget a sor, az evangélium előtt ugyanis újra zenghetjük az oly régen megszólaló alleluját, az orgona hangjával együtt emelkedve az angyalok kórusáig.

Mire megkezdődik az Eucharisztia liturgiája, már minden arról tesz tanúságot: Krisztus föltámadt, legyőzve a szenvedést, a halált, s a sötétséget! Mikor Jézus először jelenik meg az apostoloknak, így köszönti őket: „Békesség nektek!” Azt a küldetést adja velük együtt nekünk is, hogy menjünk az egész világra és hirdessük az örömhírt. A felhívás teljesítése saját otthonunkban kezdődik, ahonnét a béke jelként sugározni tud mások felé. Mindezt azonban nem egyedül kell csinálnunk, csak meg kell hallanunk a Föltámadott bátorítását: „Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.

Faragó András

A kép forrása a bences.hu oldal. 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás