2017. 01. 09.

Csökken Magyarországon az abortuszok száma

Ma reggel több lap is közölte a kedvező hírt, miszerint hat éve folyamatosan csökken az abortuszok száma Magyarországon. A rossz hír az, hogy még így is évente több, mint tízezer művi terhességmegszakítást végeznek hazánkban.

Az mno.hu beszámolója szerint 2010 és 2015 között mintegy 23 százalékkal csökkent a művi terhességmegszakítások száma Magyarországon, 2016 első negyedévében pedig további 4,1%-os csökkenés volt tapasztalható. Mindez az EMMI miniszterhelyettese, Rétvári Bence írásbeli kérdésre adott válaszából derül ki – írja a lap. A cikkből az is kiderül: változnak a trendek: míg korábban elsősorban a 30-34 éves nők kérték az orvosi beavatkozást, addig ma elsősorban a 20-24 éves nők élnek a lehetőséggel. 2015-ben egyébként országosan 31 180 abortuszt hajtottak végre hazánkban. Az élveszületések számához viszonyítva arányában a legtöbb abortuszt Észak-Magyarországon hajtották végre, a legkevesebbet a Nyugat-Dunántúlon.

A lap által megkérdezett szakértő hangsúlyozta: az orvosok vallási-lelkiismereti okokra hivatkozva ma már megtagadhatják az abortusz végrehajtását. Rucz Árpád főorvos azonban hozzátette azt is: nehézséget okoz, „hogy ha valaki már úgy megy el az orvoshoz, hogy semmiképpen nem tudja vállalni a terhességet, nehéz más irányba terelni”.

Azok számára, akik nem tudják vállalni a gyermek felnevelését, alternatívát jelent az örökbeadás is. Magyarországon jelenleg körülbelül öt éves várakozási idővel kell számolni egy-egy olyan párnak, aki örökbe szeretne fogadni kisbabát.

Hírek Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás