2017. 01. 08.

Ferenc pápa: ezekben a hideg napokban segítsük a hajléktalanokat!

Hagyományos vasárnapi Úrangyala imádsága alkalmával Ferenc pápa a hajléktalanok megsegítésére hívta fel az őt hallgatók figyelmét és beszélt Urunk megkeresztelkedésének ünnepéről is. Arra bátorított: őrizzük meg keresztségünk mindig élő és hálás tudatát.

Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren összegyűlt és a modern telekommunikációs eszközök révén a közös imádságba a világ minden pontján bekapcsolódó hívek figyelmét az Európában tapasztalható rendkívüli hideggel kapcsolatban a rászorulók megsegítésére hívta fel. A Vatikáni Rádió tudósítása szerint katolikus egyházfő azt kérte: rendkívüli hideghullám idején kiemelten segítsük hajléktalan testvéreinket. A Szentatya úgy fogalmazott: imádkozik mindazokért, akik „a hideg és gyakran a közöny áldozataiként vesztették életüket”.

A közös imádságot megelőzően Ferenc pápa Urunk megkeresztelkedésének ünnepéről tartott elmélkedést. A pápa arról beszélt: megkeresztelkedésének körülményei is azt mutatják, hogy Jézus alázatosan és szelíden működött. Ez a mai misszionáriusok számára is mintát ad: szelíden és alázatosan szolgálni, az ima és a szeretet erejével hívni Krisztushoz az embereket. A pápa arra bátorított: őrizzük meg keresztségünk mindig élő és hálás tudatát.

A pápa imáiról biztosította az ünnepi időszakban megkeresztelteket és a híveket is az értük, illetve családjaikért végzett imádságra kérte, majd köszöntötte a Szent Péter téren jelen lévő regisztrált zarándokcsoportokat.

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás