2016. 10. 23.

Kitüntették a majdnem 100 éves Placid atyát

 A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban – számolt be a hírről az MTI.

A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, “embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről. Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna – emelte ki. “Bebizonyították, hogy a hősök igazsága mindig jövő idejű” – tette hozzá a kormányfő.

hirdetés

A miniszterelnök a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket.

A századik életévében járó Olofsson Placid bencés szerzetes-papot 1946-ban tíz évre a Gulágra internálták kényszermunkára, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta.

(MTI)

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás