2016. 08. 29.

Százhúsz éve született Erdély hős püspöke

Az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be Márton Áron erdélyi püspököt a születése 120. évfordulója alkalmából tartott csíkszentdomokosi konferencián.

A csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Márton Áron Múzeum által ötödik alkalommal megszervezett konferencia a magyar kormány által kinyilvánított Márton Áron-emlékév egyik központi rendezvénye.  Gaál Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni.

A konferenciát köszöntő Jakubinyi György a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke az esemény előtt az MTI-nek elmondta, a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti.

hirdetés

A konferencia egyik előadója Virt László, Márton Áron kutatója fogalmazta meg, hogy a püspök “az evangéliumi keskeny utat” választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben, amelyik a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül.

Nem zárkózott el attól, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a kommunista hatalommal, de a végletekig kitartott egyháza érdekei, autonómiája mellett.

Virt László felidézte, Márton Áron akkor is tárgyalni indult, amikor letartóztatták. A papságot azonban a letartóztatása esetére is felkészítette, és a börtönbüntetéséből szabadulva lelki gyakorlatokkal két év alatt felszámolta az erdélyi békepapi mozgalmat, és visszaállította a papság egységét, az egyház hitelét. A kutató szerint a püspök erkölcsi tekintélyét ellenfelei is elismerték.

Virt László úgy vélte, az erdélyi római katolikus egyház Márton Áronnak köszönhető ellenállása a lengyel római katolikus egyházéhoz hasonlítható, ahol Stefan Wyszynski lengyel bíboros képviselte az érdeket fel nem adó tárgyalás elvét. .  Marton József nagyprépost, kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus, és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket.

(MTI, fotó: romkatregen.ro)

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás