Igehirdetés

Magnificat – egy evangélikus lelkész igehirdetése Máriáról

Augusztus 15-e van, Nagyboldogasszony ünnepe, a katolikusoknak nagy és kötelező ünnep. Most egy különleges igehirdetést közlünk: egy evangélikus lelkész, László Virgil prédikációját, mely 2012 decemberében hangzott el.

Textus: „Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké.” (Lk 1,46-55.)

Kedves Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

I. Kicsoda Mária?
Mit kezdjünk Máriával? Jogos ez a kérdés, hiszen Szűz Mária alakja évszázadok óta a mai napig súlyos és szinte késhegyre menő viták középpontjában áll. Érdekes módon nincs még egy olyan szelete a teológiának, amely annyi heves érzelmet váltana ki a különböző felekezetű emberekből, mint éppen az úgynevezett „mariológia”, a keresztény dogmatikának a Máriával foglalkozó területe. Hallottam katolikusokat a legbuzgóbb vallásos tisztelet és odaadó imádás hangján nyilatkozni róla és protestánsokat szinte leplezetlen ellenszenvvel beszélni Jézus édesanyjáról. Mintha ő tehetne arról, hogy milyen, szinte istennőnek kijáró kultuszi rajongásban részesül szerte a világon.

Jómagam meg vagyok arról győződve, hogy Mária nem több és nem kevesebb, mint Jézus Krisztus édesanyja, akiről bízvást mondhatjuk, hogy időbelileg az első keresztény, valamint a hitben, az Istennek való engedelmességben bibliai példaképünk. Aki a kegyelmes élő Istenre és fiára, Jézus Krisztusra mutat ma is és most is mindannyiunknak, ha látásunkat nem homályosítja el egyfajta felé irányuló szinte babonás rózsaszín köd vagy éppen a haragvó szeretetlenség méregzöld felhője. Luther írja mai alapigénkről, a híres Magnificat-himnuszról szóló kommentárjában:

„Mit gondolsz nem örülne-e Mária, ha általa találnád meg Istent és tőle tanulnál Istenben bízni, még ha lenézett vagy is, vagy pusztulás fenyeget? Akár életedben, akár halálodban történjék veled ez, Mária nem azt akarja, hogy hozzá, hanem hogy általa Istenhez fordulj.”

II. Mária helyzete
A Magnificat, ez az Istent magasztaló bibliai ének két évezrede csendül fel keresztények millióinak ajkán, különösen is Adventben. Az Isten iránti hála, az Ő nagyságának és irgalmának kijáró tisztelet kifejezésének hű tolmácsai e szavak. Mégis talán már túlságosan megszoktuk a karácsonyi történetnek és előzményeinek az évről évre elismételt szövegeit. Nemigen hatnak ránk különösebben az újdonság erejével. Az angyali üdvözlet nyomán szíve alatt Isten Fiát megfoganó Mária esete is olyan természetesnek és egyszerűnek tűnik már sokadik hallásra. Pedig nem is olyan evidens, hogy miért pont az elemi erővel megnyilvánuló hálaadás szavai törnek fel belőle.

Egy hete mutatták be először színpadon a Ghymes együttes alapítójának, Szarka Tamásnak a „Mária” című új musicaljét. Ebben Máriát azzal kísérti az igen beszédes „Ego” névre is hallgató Lucifer, hogy vesse el a magzatot. Az első hallásra talán blaszfémikusnak tűnő írói fantázia végső soron nagyon is valós problémát feszeget. Mária helyzete ugyanis cseppet sem volt rózsásnak mondható. Fiatal leányanyaként fogant meg; a külvilág számára ki tudja kitől. Mint erősen valószínűsíthetően parázna nőt, a mózesi törvények megkövezéssel rendelték sújtani és büntetni. Nem túl szívderítő egzisztenciális kilátások… Talán el kellene vetni a magzatot?! Eszébe sem jut Máriának! Bízik az angyali ígéretben, hogy ami benne megfogant az Istentől, az Ő akaratából van. És ennyi elég neki. Nem gondolkodik azon, hogy vajon kőzápor lesz-e az ő személyes sorsa, s így az életébe kerül-e az Istennek való engedelmesség. Pedig gondoljunk bele: egészen reális a fenyegetettség! Hiszen végtére is az angyal arról nem beszélt, hogy neki magának milyen perspektívái, milyen túlélési esélyei vannak. Csak arról, hogy ki lesz majd az ő gyermekéből. De nem tipródik azon sem, hogy most miből fognak majd megélni, honnan lesz pelenkára való, lesz-e három szoba négy kerék, tud-e majd jó iskolát finanszírozni fiának. Ifjú tizenéves lányként azon sem szomorodik el, hogy még nem élvezte ki eléggé az életet, még lehetett volna egy jó tíz éve bulizgatni, ráérne utána szülni. Azon sem aggodalmaskodik, hogy most mit fog ehhez a jegyese, József szólni, mennyire lesz hihető, hogy angyal, Szentlélek meg a gömbölyödő pocakban isteni gyermek. Egyszerűen örül és Istent dicsőíti.

III. Mária alázata
Ami még megdöbbentőbb, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a felfuvalkodás nagyon is emberi vonása őt messze elkerüli. Erzsébet, a rokona az előző versekben így köszönti őt:„Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse.” Máriának ettől azonban nem száll fejébe a dicsőség vagy lesz rajta úrrá a kivagyiság. Nem mondja azt, hogy nexusba kerültem magával az Úristennel, a testet öltő Isten nagyméltóságú anyja leszek, ezentúl így nézzetek rám.

Magát semminek tartva alázatosan az Urat dicsőíti és magasztalja. Szavai szerint egyedül azért mondhatja őt boldognak minden nemzedék, mert az Úr rátekintett és hatalmasan cselekedett vele.

Nem rajzol ezért glóriát vagy nimbuszt a saját feje köré, hanem arra az Istenre mutat rá, akinek mindent köszönhet, és akit szívből szolgálni akar. Egy szó mint száz, Mária nem törődve az e világi következményekkel, a legnagyobb alázattal az Istennek való engedelmesség útját járta. Bizonyos értelemben joggal mondhatjuk, hogy megtagadta önmagát és felvette a keresztjét. Külső szemlélők számára az Úr szolgálóleányának igazi megalázottsága éppen most, ezzel veszi kezdetét. Ő azonban Isten akaratát a sajátjává téve mindezt örömmel és az Isten iránti hála tüzétől égve vállalta. Egyszerűen hagyta, hogy Isten cselekedjen vele akarata szerint.

IV. Mária a keresztény ember prototípusa

Talán túlzás nélkül mondhatjuk a boldogságos Szűz Máriát az első kereszténynek. Hisz ő volt az első, aki igent mondott Jézus Krisztusra, amikor méhébe és szívébe fogadta őt.

Mária boldogsága, öröme azonban bár első, mégsem egyszeri és egyedi: bármelyikünk részesedhet belőle. Hiszen Krisztus bennünk, a mi szívünkben is meg akar születni. Ahogy a 17. századi nagy keresztény költő, Angelus Silesius mondja: „Krisztus ezerszer megszülethet Betlehemben, örökre elvesztél, ha tebenned nem!”

***

Maga a Világ Világossága akar ma is megszületni szívünk szegényes jászolágyán. Mária ebben az értelemben a keresztény ember prototípusa. Nekünk is Máriává kell lennünk, hogy megszülessen személyesen bennünk is Krisztus! Ebből kifolyólag lehet a Magnificat a mi saját hálaénekünkké. Ismét Luthert idézem: „Mária ugyanis nemcsak önmagának, hanem valamennyiünknek énekelte ezt azért, hogy mi is vele zengjük. Ha valaki azt hiszi, hogy Isten képes nagy dolgokat cselekedni, attól még nem fog tetteitől megrettenni, sem azokban vigaszt találni. Hinnie kell, hogy Isten így akar és így szeret cselekedni. Sőt nem elég hinned, hogy csak másokkal tesz nagy dolgokat, nem pedig veled…. Isten rád vonatkozó akaratát ingadozás és kételkedés nélkül kell szem előtt tartanod úgy, hogy erősen hiszed, veled is nagy dolgokat akar tenni.… Hiszen kimondhatatlanul nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy megszabadulj az örök haláltól, és Isten örököseként üdvözülj. Ez a hit mindenre képes, ahogy Krisztus mondja. Egyedül ez áll meg, ez tapasztalja meg Isten tetteit és szeretetét, ez képes Isten dicséretére és magasztalására úgy, hogy közben az ember hatalmasnak tartja Istent.” Eddig a Luther idézet.

V. Konklúzió
A hasonlóságunk Máriával több értelemben is fenn áll. Krisztus bennünk is meg akar születni – vagy más képpel élve-, az ajtónk előtt áll és zörget, szállást akar nálunk venni. Nekünk is adatott mennyei ígéret: a megváltás, az örök élet, a mennyei Jeruzsálem ígérete. Ma sem kisebb kihívás és – külső szempontból nézve – rizikó Isten akaratát a sajátunk elé helyezni, az ő tanítása szerint élni egy hazug és mammonimádó világban. Sőt! De egy bizonyos:

Mária éneke ma is érvényes. Isten ma is cselekszik, méghozzá hatalmasan cselekszik, amikor szívünk trónján ülő hamis hatalmasságokat dönt le bennünk.

Azért, hogy helyettük a hit, a szeretet, a világtól meg nem kapható valódi békesség és tiszta, mennyei öröm vehessenek lakozást idebent. Ezeket külső szorongattatás, nyomorúság és az élet egyébként nagyon is fájó sebei sem vehetik el tőlünk. Akkor üres kézzel kénytelenek távozni az istenképűnek teremtett lényünket gúzsba kötő nagy uzsorás vámszedők: az Isten akarata helyett az egoizmusunkból táplálkozó önzésünk és önimádatunk. És ekkor válik Karácsony valóban a szeretet ünnepévé! Méghozzá nem az ilyenkor a csapból is folyó elcsépelt szóvirágként, és a drága pénzen összevásárolt ajándékhalmokban. Hanem úgy, hogyha Isten szeretete, amely Jézusban közel jött hozzánk és most is újra eljön, megélt és megtapasztalt valósággá válik bennünk és testvéreinkben, csakúgy, mint egykor Máriában.
Jöjj szent gyermek, nagyon várunk már, szüless meg végre bennünk! Ámen.

László Virgil

(Forrás: budavar.lutheran.hu)

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás