Már több mint egy hete annak, hogy Ferenc pápa több mint másfél millió fiatal jelenlétében mutatta be a Krakkói Ifjúsági Világtalálkozó záró szentmiséjét. Aki jelen volt, annak hatalmas élményt nyújtott a pápa jelenléte, a zarándokok óriási száma és persze a lengyelek vendégszeretete.
Több mint másfél év szervező munkája volt benne abban az öt napban, amit a diákjaim, barátaim a találkozón töltöttek. Sok mindent szerettem volna belesűríteni a Lengyelországban töltött napjaikba, hogy sok – sok élménnyel gazdagon térjenek haza. Azonban a hazautazás után minden ugyanúgy folytatódik az életünkben, mint azelőtt? Változtak valamiben, mert részt vettek a találkozón? Mit adott nekik ez a találkozó? A magyar egyházban megjelennek majd a fiatalok? A kérdésekre, melyek az ember fejében kavarognak a záró mise homíliájában kaphattunk választ.
Zakeus, a vámos történetéről elmélkedve a pápa a fiatalokban lévő gátlásokat, kicsinyhitűségeket szerette volna feloldani, mégpedig a következő gondolatokkal: Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk, és semmilyen bűn, gyarlóság vagy hiba miatt nem gondolja meg magát. Jézus számára – erről tanúskodik az evangélium – senki sem alacsonyrendű vagy távoli, senki sem jelentéktelen, hanem mindannyian kedvencek és fontosak vagyunk: te fontos vagy! Isten számít rád, azért, ami vagy, és nem azért, amid van: az ő szemében semmit sem számít a ruha, amelyet hordasz, vagy a mobiltelefon, amelyet használsz; nem érdekli, hogy divatosan öltözködsz-e; te érdekled őt, úgy, ahogy vagy! Az ő szemében értékes vagy, és értéked felbecsülhetetlen!
A pápa szavai szíven találták a fiatalokat, akik felismerték Zakeusban a saját életüket is. A mindig másnak való megfelelési kényszer, a külső máz, az álarcok viselése, a belső tartalom elnyomása, háttérbe szorítása ennek a világnak a demagóg üzenete, amiből ki lehet lépni és lehet másképpen is élni az életünket.
Le lehet győzni a szégyent, ahogyan Zakeus is tette, amint felmászott a vad fügefára – alacsony termete miatt -, mert látni akarta Jézust. Legyőzte a tömeggel szembeni félelmét, legyőzte önmagát. Mert Jézus jelenléte megerősítette, felvérteződött bátorsággal.
A találkozó fontos feladata volt, hogy bátran szembe merjünk nézni gyengeségeinkkel és le tudjuk tenni azokat a gyóntatószékben. Kiengesztelődni Istennel, embertársainkkal, önmagunkkal. Óriási élmény volt látni a gyóntatószék előtt kígyózó sorokat, a megkönnyezett gyónásokat és az újrakezdés mosolyát megtapasztalni a fiatalokon.
Zakeus a fa tetejéről szemlélte Jézust, aki megszólította őt: „Gyere le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5). A bátorságáért megkapta a jutalmat, Jézus belép az életébe. Közel akar kerülni hozzá, de nem ideig, óráig, hanem örök időkig.
Az Irgalmasság zarándoklata a szív zarándoklata, mert a fiatalok találkoztak az Irgalmas Szívvel, amit magukkal is vittek, az ő kőszívüket ott hagyták és magukkal vitték Jézusét, mert az ifjúsági világnap, mondhatnánk, ma kezdődik és holnap, otthon folytatódik, mert Jézus mostantól ott akar találkozni velünk. Az Úr nem akar csak ebben a gyönyörű városban vagy a szép emlékekben maradni, hanem a házadba szeretne menni, belakni mindennapos életedet: a tanulást és az első munkaéveket, a barátságokat és a szerelmeket, a terveket és az álmokat.
A találkozóval elkezdődött valami új, valami jobb, valami szebb. Persze azoknál, akik engedik, hogy Isten formálja az életüket, akik együtt eveznek a mélyre Jézussal.
A földet előkészítettük, a magot elhintettük, a munkát folytatjuk.
Bese Gergő
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás